Agnus Rádió

Házaló recept – Almatorta Melindától

Simon-Várhelyi Melinda, Kolozsváron élő vegyészmérnök látott vendégül minket a virtuális térben, aki megosztotta velünk utazási élményeit, az ott megtapasztalt ízvilágokat és az almatorta receptjét.

Melinda gyerekkorában mindig figyelte nagymamáját, édesanyját, ahogyan forgolódnak a konyhában. Elárulta, hogy sosem kellett egyedül elkészítsen egy ételfogást mindaddig, amíg férjhez nem ment. Mindig volt segítsége. Miután férjhez ment, lett alkalma saját magát is kipróbálni fakanál forgatóként. Kedvenc ízvilága és receptjei közé tartozik az olasz konyha. A főzésben el tud merülni, kreatív lehet és teljesen ki tudja mozdítani a komfortzónájából.

Elmesélte, hogy sokat utaznak a férjével. Egyik legfőbb szórakozásuk a túrázás és a hegymászás. Az útjaik során mindig megkóstolják a helyi speciális ételfogásokat is. Az utóbbi időben Európa különböző helyeire utaztak. Az idén nyáron Szlovéniában voltak és az ottani specialitásokat is megkóstolták: a gombalevest, halféléket. Visszaemlékezett, hogy pár évvel ezelőtt voltak Szicíliában is, ahol mindenhez használtak padlizsánt. Azóta ők is több padlizsánt esznek és nekünk is ajánlotta. Megtudtuk, hogy amikor kirándulnak, fontos szempont számukra, hogy megismerjék az adott vidék kultúráját, a helyi ételfogás különlegességeket és kulináris élményeket szerezzenek.

Vendéglátónk elárulta, hogy nehezen tudja összeegyeztetni a háziasszonyi teendőket a kirándulásokkal és a munkával. Doktorandusz hallgatóként örömmel tölti el, ha részt vehet diákjai oktatásában és az életútjuk elindulásában. Szerinte, míg online tanultak a diákok, könnyebben összetudta egyeztetni a főzést a kirándulásokkal és a munkával. Beszélgetésünk alatt is épp egy kirándulásra készült, és közben megosztotta velünk almatorta receptjét.

ALMATORTA

Hozzávalók:

  • Pár alma
  • 5 tojás
  • 125 g cukor + cukor az almára
  • 125 g liszt
  • Tejszínhab díszítésre (kb. 500 ml)
  • Fahéj, szerecsendió

Elkészítés:

  1. Megtisztítjuk és szeletekre vágjuk az almát.
  2. Egy sütőpapírral kibélelt kerek tortaformába beteszünk egy réteg felszeletelt almát és cukrot, fahéjat, szerecsendiót szórunk rá.
  3. Megismételjük: még egy vagy két almaréteget helyezünk a tortaformába. Közepes hőfokon (kb. 160°C-on) sütjük, amíg az almák megpuhulnak és félig megsülnek.
  4. Robotgép habverőjével az 5 tojásfehérjét kikeverjük a cukorral.
  5. Amikor keménnyé válik, hozzáadjuk az 5 tojássárgáját és a 125 g lisztet. A masszát az almákra öntjük, majd a sütőben megsütjük.
  6. Miután kivesszük a sütőből, hűlni hagyjuk. Amikor a torta kihűlt, kiborítjuk egy tálcára és tejszínhabbal díszítjük tetszés szerint.

Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Házaló recept – Füstölt lazacos, spárgás tészta Stein Blanka Paulától

A mai napon Stein Blanka Paula közgazdász osztja meg velünk a füstölt lazacos, spárgás tészta receptjét és virtuálisan bepillanthatunk egy munkanapjának főzési szokásaiba.

Virtuális vendéglátónk Stein Blanka Paula Marosvásárhelyen kezdte tanulmányait. Középiskolás korában versenyek által megtetszett neki a közgazdaság tantárgy, így közgazdász szakon folytatta tovább tanulmányait a kincses városban. Kilenc éve már, hogy Kolozsváron él.
Jelenleg egy multinacionális vállalatnál dolgozik, klienseknek a rendeléseivel. Mivel otthonról dolgozik, így sokkal jobban be tudja illeszteni a mindennapjaiba a főzést, mint a koronavírus előtt.
Elmesélte, hogy amióta felfedezte a főzés okozta örömöket nagyon szeret a konyhába tevékenykedni. Előfordul, hogy ő találja ki a recepteket a fantáziájára bízva milyen lesz az ételfogás.
Felelevenítette a legelső főzési emlékét is, egy brokkolis pitét készített. Nekünk is ajánlotta a receptet. Elárulta, hogy már hagyománnyá vált konyhájában, hogy mindenféle zöldséget, gyümölcsöt vásárol terv nélkül és ezekből készít valami új vagy megszokott ételfogást.
Megtudtuk hogyan és honnan készíti el az ételfogásokat. Legtöbbször az internetről nézi ki recepteket, Jamie Oliver receptjeit nekünk is ajánlotta. Minden, ami az olasz ízvilághoz köthető azt szívesen elkészíti. Az új ételfogások mellett a hagyományos, az édesanyja és nagymamája receptjeit is előszeretettel készíti.
Blanka számára a főzés egy kikapcsolódást jelent, abban a pillanatban csak arra koncentrál, hogy jól sikerüljön a recept. Ezúttal is egyik kedvenc receptjét osztotta meg velünk.

Füstölt lazacos, spárgás tészta (szélesmetélt)

Hozzávalók:
• 1 köteg zöld spárga
• 200 gramm füstölt lazac
• 1 citrom
• 2 kanál tejföl
• kb. 150-200 gramm tészta
• olívaolaj
• só, bors (ízlés szerint)
• parmezán

Elkészítés:
1. A tésztát sós forró vízben megfőzzük.
2. Előkészítjük a spárgát: egy zöldséghámozóval vékony csíkokat vágunk, ezt félretesszük és a maradék spárgát felaprítjuk.
3. A felaprított lazacfilét egy kevés olívaolajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a felaprított spár-gát.
4. Hozzáadjuk a citrom levét és a reszelt héját.
5. Amikor a lazac rózsaszínre pirult hozzáadjuk a megfőtt tésztát, tejfölt, illetve a tészta vízéből egy kanállal fellazítjuk.
6. Ezt megfűszerezzük (só, bors), majd hozzáadjuk a spárgacsíkokat.
7. Egy kevés parmezánnal tálaljuk.

Jó étvágyat!
Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Házaló recept – Hidegen elkészített bodzás sajttorta

Farkas Zsuzsanna újságírónál, a Reformátusok Lapja volt munkatársánál és férjénél Farkas Attila cukrásznál jártunk virtuálisan Budapesten. Megosztották velünk a hidegen elkészített bodzás sajttorta receptjét.

Farkas Attila elárulta nekünk, hogy gyerekkorában sokat segített édesanyjának és a nagymamájának a sütésben. Édesanyjától a madártej elkészítését tanulta meg, nagyon sokszor készítették közösen.
Amikor a pályaválasztáson gondolkozott, első szempont volt számára, hogy olyan foglalkozása legyen, hogy akár a semmiből tudjon olyan dolgokat alkotni, amelyek utána sok embernek örömet okoznak.
Attila elmesélte, milyen pillanatokat él át sütés közben, mi zajlik le benne. Kiderült a saját
otthonában tudja igazán megélni a sütés pillanatait, a munkájában nagyon koncentrálva és gyorsan kell dolgozzon. Az otthonukba sütés közben teljesen ki tud kapcsolódni és fel tud töltődni a felesége, Farkas Zsuzsanna, társaságában.
Zsuzsi, elmondta nekünk, hogy szeret főzni-sütni, viszont az édesanyja és a barátai mindig
előszeretettel elkészítik a kedvenc ételfogásait.
Különleges értékkel bír az általuk megosztott hidegen elkészített sajttorta recept. Megtudtuk, hogy amikor megismerkedett a férjével, akiről nem is sejtette, hogy cukrász egy sajttortát készített vendégségbe, így Attila sok jó tanáccsal ellátta az elkészítés mikéntjeivel kapcsolatosan. Őt is örömmel tölti el, amikor egy hosszú nap után a betűk világából a fakanalak világába elmerülhet és alkothat valami nagyszerűt. Az egészségük érdekében a zöldségekből és csirkehúsból készült ételfogásokat részesítik előnybe. Ahogyan az életükben is szeretik a változatosságot, úgy a főzésben is szeretik a különleges ízvilágokat és a húsok fűszerezését különböző zöld fűszernövényekkel gazdagítják. A virtuális térben bemutatták nekünk kertjük fűszernövény kincseit.
Elmesélték, hogy a koronavírus időszakában tudatosult bennük, mennyire fontos nekik, hogy aktív kapcsolatuk legyen a természettel. Elsőnek paradicsomok ültetésével kezdték. Mindig figyelték a termését, mekkora, vajon lesz-e belőle igazi paradicsom. Bevallották, hogy csodálatos módon végig vezették őket ezek a növények a pandémiás időszakon. Általuk megtanultak várni, a remény szimbólumává váltak számukra.
Örömmel mesélték, hogy most már a paradicsomok mellett bazsalikom, zsálya, metélő hagyma és az eper is sorakozik a kertjük termései között.
Farkas Zsuzsannát, amikor megismertem magával ragadott a lelkiismeretes munkája, ahogyan együtt tud működni munkatársaival és ahogyan mindegyik írásából visszatükröződik Teremtőnk nagyságának egyedisége. Megosztotta velünk egy nemrég megtalált cikkét, amit 19 évvel ezelőtt írt az iskola újságba, ő már azelőtt újságíró volt, mielőtt azt tudta volna. Számára az írás az mindig is egy kapcsolódási pont volt. Írásban sokkal jobban ki tudja fejezni a gondolatait, mint élő szóban. Nagyon szeret történeteket mesélni másokról, olyan történeteket, amelyekhez lehet kapcsolódni, amelyektől többé és jobbá válhatunk. Ezek a dolgok, mindig is motiválták, reméli, amit leírt és leír motiválni fog másokat is.
Számára az újságírás mindig azt jelentette, hogy hang lehet, ott, ahol még csend van és lehet azoknak a hangja, akik nem tudnak máshol megnyilvánulni. Keresi ezeket a kapcsolódási pontokat és reméli, hogy képviselheti azokat, akik nem találják, azt a csatornát, ahol elmondják a gondolataikat.
Ahogyan a munkájában is fontos a minőség, az rá szánt idő, ugyanúgy meg tudta tapasztalni. a konyhájukban is a férje által, hogy a főzés-sütés egyben életfilozófia is. Szerintük a főzés is túlmutathat önmagán, megéri a rá szánt időt, hiszen az elkészített ételfogásokat nagy örömmel el is tudjuk fogyasztani.

Hidegen elkészített bodzás sajttorta:

Hozzávalók:
• 17 dkg Korpovit keksz
• 4 dkg dió
• 3 dkg barna cukor
• 0.5 kg mascarpone vagy krémsajt
• 3 dl tejszín
• 15 dkg cukor
• 2-3 nagy tányér bodzavirág
• 4 dkg fehér csokoládé
• 1 citrom héja és leve
• 3 dkg zselatin
• 1,5 dl víz

Elkészítés:

1. Az elkészítési folyamatok egy nappal korábban kezdődnek: a bodzát mosás nélkül beáztatjuk a tejszínbe, majd felforraljuk. Az így készült, nem szép, de kellemes illatú végeredményt hagyjuk pihenni másnapig.
2. Másnap először a “piskóta” készül el. Ehhez ledaráljuk a kekszet, összekeverjük a szobahőmérsékletű vajjal és cukorral, majd sütőpapírral bélelt tortaformába egyengetjük.
3. Ezt követően összekeverjük a mascarponet a cukorral, belereszeljük a citrom héját, majd hozzáadjuk a levét, leszűrjük a bodzás tejszínt és habverővel keményre dolgozzuk.
4. Közben a zselatinhoz hozzáadjuk a hideg vizet és állni hagyjuk, ameddig meg nem szívja magát. Ezután forróra melegítjük.
5. Eközben felolvasztjuk a csokoládét. A forró zselatint az olvadt meleg csokira öntjük, keverünk hozzá két evőkanálnyi krémet és gyorsan elkeverjük, ezt keverjük a többi krémhez. Az elkészült masszát ráöntjük a kekszes alapra.
6. Igény szerint tehetünk rá zselatin réteget, akkor 3 dl bodzaszörphöz adunk 6 dkg zselatint, a már ismert módon hagyjuk, hogy megszívja magát, majd felmelegítjük, azonban ebben az esetben hagyjuk szobahőmérsékletűre visszahűlni és csak ezt követően öntjük óvatosan a torta tetejére.
7. 12 óra pihentetés után vidáman fogyaszthatjuk jó étvággyal.

Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Házaló recept – Gyimesközéplok ízvilága

Gyimesközéploki származású vendéglátónk, Tankó Emőke, a középiskola befejezése után a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, a Római Katolikus Teológia Karon és a Pszichológia és Neveléstudományok Karon folytatta tovább tanulmányait Kolozsváron. Itt magával ragadták a városban zajló kulturális események. Tanulmányai közben hittantanárnőként tevékenykedett, aztán a kincses városban tanult értékeket tovább vitte magával a csíkszeredai Juventutti Alapítványhoz.
Emőke szereti a kihívásokat és szeretne folyamatosan fejlődni a szakmájában. Jelenleg gyimesközéploki gyerekeket tanít sok mosollyal.

Véleménye szerint a főzés egy alkotás, ahol tud kísérletezni. Bevallotta, hogy sokszor előfordult már vele, hogy benézett a hűtőszekrénybe és amit talált benne abból készített egy ételfogást. Megfigyelte, hogy a főzés megnyugtatja egy nehéz nap után és egyben fel is tölti.
Virtuális házigazdánk visszaemlékezett gyerekkora főzési élményeire is. Megtudtuk, hogy kiskorában csak ünnepek alkalmával vett részt a főzésbe, inkább elmerült a takarítás világában. Amikor a gyerekkori főzési emlékeiről kérdeztem mosolygott, hiszen egy homokozóban volt a legelső főzéssel kapcsolatos emléke. Homokból, kavicsból és virágokból készítették a legfinomabb ételfogásokat. Virtuálisan ott lehettünk vele a jelenlegi konyhájában és megosztotta velünk a gyimesközéploki ízvilágot.

Emőke féle székely laskaleves
Hozzávalók:
• 1 közepes méretű sárgarépa
• 1 kisebb krumpli
• kb. 2 – 3 maréknyi laska
• 1 kiskanál ételízesítő (sok esetben) egy leveskocka
• csipetnyi só
• kb. egy kiskanálnyi bors
• 1 csipetnyi petrezselyemzöld
• kevés olaj (épp, hogy csak lepje el a kis lábos alját) és víz

Elkészítése:
1. A sárgarépát és a krumplit kis kockákra aprítjuk.
2. Az aprítás után egy kevéske olajat teszünk a lábasba, amelybe beledobjuk a sárgarépát picit dunsztolni.
3. Pár perc elteltével a krumplit is hozzáadjuk a sárgarépához, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk (a fent leírt adaghoz kb. 800 ml).
4. Mindezekhez hozzátesszük a sót, borsot, ételízesítőt és a leveskockát.
5. Közben kevés sós vízben megfőzzük a laskát vagy tarhonyát. Miután az megfőtt, leszűrjük és egy egy-két evőkanálnyi olajjal összekavarjuk, majd így beletesszük a levesbe.
6. Picit hagyjuk a tűzön, majd hozzáadjuk a petrezselyemzöldet.

Rakott krumpli
Emőkénél az örökzöldek listáján van a rakott krumpli, nagy kedvence.
Hozzávalók (négy adagra):
• 5-6 db krumpli (közepes méretű)
• tetszés szerint tejföl
• 2 – 3 csipetnyi só
• bors
• kevés (kb negyed vagy fél deci) olaj
• 1 szál kolbász
• 2 – 3 db tojás

Elkészítése:
1. A krumplit héjastól és a tojást két külön edénybe főzni tesszük.
2. A megfőtt krumplit hámozzuk és karikákra szeleteljük, ahogyan a főtt tojást is.
3. Egy edénybe kevés (csak egy negyed-, esetleg fél deci) olajat töltünk, majd rétegesen elhelyezzük az alapanyagokat, tejföllel elválasztva. Tehát egymásra épülnek az “emeletek”. Első szint a krumplik szintje: krumplit teszünk, majd tejfölt a tetejére, sózzuk és borsozzuk. Második szintre tesszük a tojást, szintén kevés sóval és borssal, ismét tejfölt a tetejére . Harmadik szint ismét a krumplik szintje, amelyre tejföl, majd tojás és kolbász karikák fognak kerülni sok borssal és kevés sóval. A felépítés változhat, mehet több tojás, kevesebb tejföl, több tejföl és több kolbász, több emelet, ki ahogyan szereti.

Emőke féle lengyelperec
Hájas lapból nagyszerű dolgokat lehet készíteni.
Hozzávalók:
• hájas lap
• kevés vaj (kb 7-10 dkg),
• ízlés szerint 1 vagy 2 csomag vanília cukor
• maréknyi dió
• három evőkanál méz
• egy fél deci tej
• egy tojás
• csipetnyi só
• három evőkanál víz

Elkészítése:
Elkészítését tekintve egy egyszerű és gyors folyamat is lehet.
1. Kinyújtjuk a hájas lapot.
2. Megkenjük a félig felolvasztott vajjal.
3. Rászórunk egy csomag vanília cukrot, majd kb. két centiméteres csíkokat vágunk. Ezeket a csíkokat hosszanti irányba félbe vágjuk, úgy, hogy az egyik vége egybe maradjon.
4. A szárakat összefonjuk, perecre formáljuk, vagy egyszerű kört alkotunk belőle.
5. Tepsibe rakjuk, majd a tojást habosra verjük és a tejjel hígítjuk. Ezzel a tojásos-tejes masszával lekenjük a pereceket és berakjuk előmelegített sütőbe.
6. Miközben a sütőben a perecek sülnek, a mézből és a vízből szirupot készítünk. A mézet és a vizet egy kis lábosba összemelegítjük, majd miután a perecek szép barnára sültek, a mézes sziruppal meglocsoljuk, és őrölt dióval (és néha porcukorral vagy vanília cukorral) megszórjuk.

Jó étvágyat!

Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Házaló recept – Sütőben sült csirkés rakott tészta

Ferencz Ildikó vendéglátónk szerény és alázatos. Először nem akarta megosztani velünk élettörténetének eddigi útjait, viszont amikor meghallotta, hogy egy kedvenc receptjét kell „el-készítenie” nekünk (ezúttal virtuálisan) kedve támadt mesélni.

Ildikó Szatmárnémetiből származik. Elárulta, hogy kiskorától kezdve szerette a számok világát, szeretett különböző logikai feladatok megoldásán gondolkodni és kedvencei a matematika, a fizika és az informatika órák voltak. Sikerként élte meg, ha meg tudta oldani a feladatokat. Elő-fordult, hogy csak egyedül neki sikerült megoldani egy-egy feladatot az osztálytársai közül. Szeretett matematikai versenyeken is részt venni. Ez volt, az a pont, ami elgondolkoztatta és motiválta, hogy többet tanuljon, így miután befejezte a középiskolát ezen az úton folytatta to-vább tanulmányait. Az egyetemi évei alatt rájött, hogy számára a matematika túlságosan elmé-leti tantárgy és jobban szereti a praktikusabb dolgokat. Kipróbálta magát matematika tanárként is. A legjobban azt szerette a tanításban, hogy átadhatta a tudását és ezáltal láthatta a gyerekek fejlődését. Jelenleg magán matek órákat tart és a programozás világában találta meg önmagát.
Szerinte a legjobb dolog a programozásban, hogy a klienseknek megkönnyítheti az életét.
Bevallása szerint egy hosszú nap után teljesen kikapcsolja a főzés. Szeret belemerülni a főzés pillanatának élményébe. Egy ilyen pillanatban mesélt nekünk a csirkés rakott tészta receptjéről.

Hozzávalók:

• 15 dkg tészta (a kedvenc formád)
• 20 dkg csirkemell
• 2 db sárgarépa
• 50 g füstölt húsos szalonnakocka (ízlés szerint lehet több is)
• 20 dkg tejföl (lehetőleg a piacon vásárolt friss)
• 1 közepes fej hagyma
• sajt ízlés szerint
• só
• bors
• fűszerpaprika
• olaj vagy zsír

Előkészületek:

Azzal szoktam kezdeni a főzést, hogy az alapanyagokat megpucolom és felkockázom. Tehát a hagymával és a sárgarépával kezdem. A hagymát kis kockákra, a sárgarépát pedig karikákra vágom. Mielőtt nekilátnék a sütés-főzésnek a csirkemellet is felkockázom.

Indulhat a sütés-főzes:

1. Egy edényben olajat vagy zsírt téve megpirítom a hagymát és a sárgarépát. Nagyon szeretem a sárgarépa illatát. A felkockázott csirkemellet is hozzáadom a hagymához és a sárgarépá-hoz.
2. Miután a hús megfehéredett, kis vizet teszek rá, majd fűszerezem sóval, borssal, fűszerpapri-kával. Lehet más fűszereket is használni, például az oregánót. Lehet kísérletezgetni.
3. Hagyom kb. 10 percig lefedve főni. Ha 10 perc múlva még túl sok szaftja van, akkor még szoktam fedő nélkül is főzni.
4. Közben sós vízben megfőzöm a tésztát is. A kedvenc formám a nyakkendő forma (masni). Csak arra kell vigyázni, hogy ne lágyuljon el túlságosan a tészta, mert még a sütőben is fog-juk puhítgatni.
5. Ha a tészta és a hús is elkészült, összekeverem őket. Ne felejtsük el hozzáadni a füstölt húsos szalonna kockákat is, (előfordult, hogy már elfelejtettem). A füstölt szalonna kockáktól sok-kal finomabb lesz a rakott tésztánk.
6. Egy jénai tálba teszem az így kapott keveréket. Ráöntöm a tejfölt. Ha a piacról vásárolunk sokkal több zsiradékja lesz.
7. Az egész tetejére a kedvenc sajtomat teszem, bőségesen.
8. Ha ezzel megvagyok, lefedem az edényt, majd beteszem a sütőbe, alul és felül melegítéses módba, 180 fokra. A sütőt nem melegítem elő, hogy a jénai tál ne repedjen meg a nagy hő hatá-sára, így együtt melegszik fel a sütővel. Kb. 20 perc sütés után, leveszem a fedőt a tálról és be-indítva a légkeveréses sütési módot, kicsit még hagyom sütni, hogy a sajt szép barnára piruljon a tál tetején. Így lesz szép barna a rakott tészta teteje.

Jó étvágyat kívánok!

Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Házaló recept – A tökéletes muffin

Szirák Sára, a Tiszántúli Református Egyházkerület sajtóreferense, az Európa Rádió szerkesztője és riportere, aki kedvenc muffin receptjét osztotta meg velünk Debrecenből.

Szirák Sárát kiskora óta érdekelte a szavak erdejébe való bolyongás, az írás, a kommuniká-ció és a másokkal való beszélgetés. Nagy öröm volt számára, ha valaki megnyílt neki, és olyan történetet hallhatot az életéből, amely által ő is gazdagodhat. Az csak ráadás volt, ha le is írhatta egy újság hasábjain.
Az általános iskolában és a gimnáziumban is aktívan részt vett az iskolaújság szerkesztésé-ben, ami összekapcsolódott különböző programok szervezésével, interjúk, és videók készíté-sével. Tanulmányait a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén folytatta, ahol megkapta azt a szakmai tudást, amit a Tiszántúli Református Egyházkerület sajtóreferenseként, és az Európa Rádió riportereként, szerkesztőjeként gyakorlatban alkal-mazhat. Hálás, hogy a home office ellenére rugalmasan és változatosan végezheti munkáját.

A sütés-főzés iránti szeretete nagymamája és édesanyja konyhájából származik. Mindig is szeretett a konyhában tevékenykedni, nagymamájának és az anyukájának segíteni. Itt próbál-ta ellesni az ételek elkészítésének módját. Megtanulta, hogy a főzésben is, a gyakorlat teszi a mestert. Nagy örömét leli a sütemények készítésében. A koronavírus járvány óta, sokkal többet süt-főz. Szerinte ennek terápiás jellege is van ebben az időszakban.
Teljesen kikapcsolódik a konyha világában, azzal, hogy alkothat valamit, főzhet, süthet. Számára ez összekapcsolódik a szeretet egyféle kifejezésével, szereti megajándékozni a csa-ládtagjait, szeretteit. A virtuális térben is elmesélte azt a pillanatot, amikor rátalált Rupáner Margó főzős blogján a tökéletes muffin alapreceptre. Fontos szempont volt számára, hogy a muffin textúrája ne legyen túlságosan tömény, ne is ropogjon, hanem könnyed és szinte szi-vacsos legyen, nagyra nőjön és megsüljön. Ez a recept nagyon könnyedén elkészíthető, és tetszőlegesen lehet különböző csokoládékkal és gyümölcsökkel ízesíteni a tésztát.

A mérce egy átlagos 2,5 dl-es bögre.

Hozzávalók 12 darabhoz:
• 1 bögre barna cukor
• 2 tojás
• fél bögre olaj
• kétharmad bögre tej
• 10 dkg étcsokoládé (vagy, amit szeretnénk, gyümölcs, magvak stb.)
• 2 púpos bögre liszt
• 2 teáskanál sütőpor
• 1 csipet só

Elkészítése:
1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük (légkeverésesnél húsz fokkal szokták kevesebbre).
2. A muffin sütőt kivajazzuk, vagy kibéleljük kapszlival és a csokoládét felkockázzuk.
3. A barna cukrot, és a tojást jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a tejet, az olajat, aztán a lisztet és a sütőport, végül a csokoládét. A tésztát a mélyedésekbe töltjük, és sütőben, közé-pen, kb. 25 percig, tűpróbáig sütjük.
4. A muffinokat öt percig pihentetjük a formában, majd rácson hagyjuk kihűlni, ha kibírjuk.

Jó étvágyat!

Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Házaló recept – Gránátalmás lencsesaláta

Bagdán Zsuzsanna egy vidám, tavaszias és egzotikus ételfogást, a gránátalmás lencsesaláta receptjét osztotta meg velünk virtuálisan. Ahogyan készítette emlékei Jeruzsálem városáig repítették, és a Közel-Kelet ízvilága által felidézte az izraeli kirándulásukat a férjével.

Bevallotta, hogy sosem tudja kétszer ugyanúgy elkészíteni ugyanazt a receptet és ezért választ egzotikus ételeket. Nem ajánlja receptjét a rohanós hétköznapokra, mivel ez egy szemlélődő főzős ételfogás. Az eredeti recept Mautner Zsófi főzőiskolájából származik.
Elárulta, hogy a szó hagyományos értelmében nem az a tipikus háziasszony, viszont az egy éve tartó home office miatt a főzés mindennapi tevékenysége lett. Szereti a főzésben, hogy kreatív lehet és törekedik, hogy megtartsa a főzés játékosságát, az alkotói részét. Fontos számára, hogy azok az emberek, akikkel egy asztalhoz leül, azok gazdagodjanak az általa készített ételfogás által. Eszébe jutott az édesanyja fantasztikus brassói pecsenyéje is, amit nem igazán tud túlszárnyalni.
Zsuzsanna szereti a betűk világát, ahogyan a receptjéből is kiderült. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon. Eleinte azt gondolta magyar tanárnő lesz, aztán a megtérése után kereste hogyan szolgálhat. Szolgálatának útja a Reformátusok Lapjához vezette, mint szerkesztő, újságíró. Tíz év tapasztalatával keresi tovább útját, szolgálatának következő állomását.

Hozzávalók (2-4 adagra):

• 10 dkg zöld lencse
• 10 dkg betűtészta (vagy tarhonya)
• 1 gránátalma magjai
• vörösáfonya (vagy mazsola, tetszés szerint)
• 5 dkg mandula, megpirítva, durvára aprítva
• 1 csokor koriander (petrezselyem), finomra aprítva
• 1 csokor menta, leveleire tépkedve

Öntet:
• 1 citrom leve
• 1 teáskanál gránátalmaszirup
• só, bors
• 1 kávéskanál őrölt római kömény
• 4 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:

1. A lencsét lobogó vízben puhára főzzük. A zöld lencse esetében körülbelül 25 perc. Ha hagyományos lencsét használunk, előáztatás nélkül úgy tudjuk megfőzni, ha lobogó vízben, erős lángon 15 percig előfőzzük, majd új vizet teszünk fel, és körülbelül 45 perc alatt puhára főzzük.
2. A betűtésztát sós vízbe megfőzzük.
3. Mindeközben az öntethez összekeverjük a citromot, gránátalmaszirupot, sót, borsot, római köményt, majd hozzáadjuk az olívaolajat.
4. Összekeverjük a megfőtt lencsével és betűtésztával, majd hozzáadjuk a vörösáfonyát és a gránátalmamagokat. A legjobb, ha áll valamennyit, az ízek így jobban összeérnek.
5. Tálalás előtt leghamarabb egy órával hozzákeverjük a zöldfűszereket, végül megszórjuk pirított mandulával.

Jó étvágyat!

Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Házaló recept – Illatozó gyümölcskenyér Szabó Anitától

Két hetente egy házaló receptet fogunk megosztani önökkel. Elsőként rádiónk műsorvezetőjétől szerkesztőjétől és riporterétől Szabó Anitától hallhatjuk az illatozó gyümölcskenyér receptjét.

A gyümölcskenyérbe általában szárított gyümölcsöket és különböző magvakat (diót, mandulát, mogyorót) teszünk, de attól lesz még finomabb, ha egy kis csokival is megbolondítjuk. Ez a sütemény méltón kerülhet fel az ünnepi asztalra: már az illata a karácsonyt idézi, és az aszalt gyümölcsökön kívül a dió, citrom, narancs és csokoládé ízei keverednek benne.

Hozzávalók (1 rúdhoz, ami őzgerincformában van sütve):
• 5 dkg vaj
• 10 dkg cukor
• 1 tasak vaníliás cukor
• 20 dkg liszt
• fél tasak sütőpor
• 1 csipetnyi só
• 2 db tojás
• 1 citrom reszelt héja
• 1 ek. tej
• kb. 100 gr. aszalt gyümölcs (ebbe most aszalt barack és aszalt tőzegáfonya került)
• kb. 80 gr. dió
• 1 tábla „sima” fekete csoki – 80 gr.
• 1 tábla narancsos ízesítésű fekete csoki (bevonni) – 80 gr.
• 1 ek étolaj

Elkészítése:

1. A 15 dkg vajat habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral. A liszthez hozzákeverjük a fél csomag sütőport, a csipetnyi sót és a citromhéjat.
2. A cukros masszához hozzáadjuk a két db tojást, és alaposan elkeverjük, végül a lisztes keverékkel is óvatosan összedolgozzuk.
3. Amint kissé összekeverdett a tésztánk, hozzáadunk 7 ek. tejet, és kanállal vagy kézi mixerrel sima tésztává varázsoljuk.
4. Jöhetnek bele a finomságok: aszalványok, dió, egy tábla fekete csoki feldarabolva ízlés szerint. Én a dió felét ledaráltam, felét nagyobb darabkákban hagytam meg, de tényleg mindenki úgy használja, ahogy szeretné. Nagyobb mennyiségben is lehet tenni gyümölcsöt, magvakat, de látszik az, amikor belekeverjük a tésztába, hogy nagyjából mennyit szeretnénk. A mennyiségeknél azt az adagot adtam meg, amit most ennél a süteménynél használtam, ennél nagyobb mennyiség kicsit tömény lenne és jobban fog morzsálódni, törni a kész tészta, bár az ízét azért nem fogja elrontani. Mindezek után előveszünk egy őzgerincformát, sütőpapírral kibéleljük, és beleöntjük a gyümölcskenyér masszánkat.
5. 180 fokra előmelegített sütőben, alacsony vagy alacsonyabb hőfokon sütjük, amíg kezd aranybarna lenni a teteje. Figyeljük, ha a szélei kezdenek jobban pirulni, végezzünk tűpróbát. Nekem kb. 55 perc kellett, „csendesen” sülve.
6. Amikor megsült kiboríthatjuk óvatosan a formából, az alja legyen ezúttal felül, majd hagyjuk kihűlni.
7. Miután kihűlt a sütink, bekenjük a narancsos ízű csokival, amit előzőleg felolvasztottunk és összekevertünk egy ek. étolajjal.
8. Tovább is szépíthetjük, ha szeretnénk még ünnepélyesebbé tenni, például szórhatunk rá kókuszreszeléket, vagy apró, fényes gyöngyöcskéket, kandírozott narancshéjat, kandírozott gyömbért, csokireszeléket. Fontos, hogy addig szórjuk meg ezekkel, ameddig nem keményedett rá a csokiréteg.

Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Házaló Fazék – Nagyitól tanult egyszerűen elkészíthető ételfogás

Házaló Fazék rovatunk vendéglátója ezúttal Dénes Kinga, aki a Communitas Alapítvány munkatársaként dolgozik. Élettörténetén kívül mesélt nekünk arról, kitől tanult főzni, és a kockára vágott burgonyával és vegyes salátával tálalt lerben sült csirkecomb receptjét is megosztotta.

Házigazdánk Szilágyfő¬ke¬resz¬túrról érkezett Kolozsvárra tanulni, a nővérét követte, aki akkor már a kincses városban tanult. Sokáig nem tudta eldönteni, hogy melyik egyetemre iratkozzon be, végül a választása a kommunikáció és közkapcsolatok szakra esett. Szeretett az egyetem padjaiban ülni, és magába szívni a tudást, ami tovább segítette az útján. Az alapképzés után a Kommunikációs készségfejlesztés magiszteri szakra is beiratkozott. Az egyetem befejezése után át kellett gondolnia, melyik lenne az a munkakör, ami szívéhez közel állna, ezért kis időre hazament a szülőfalujába. Végül a Communitas Alapítványnál kezdett pályázatkezelőként dolgozni.

Kinga mosolyogva emlékezett vissza a Kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztény Egyesületben (FIKE) eltöltött éveire. A FIKE sokat jelentett neki egyetemistaként, viszont most már mások a prioritásai, de ugyanolyan szívesen ellátogat olykor az alkalmakra. Meghatározó volt számára a FIKE-ben otthonra találni, hiszen az egyesület „itthon lenni” mottója is ezt hirdeti. Úgy érzi, hogy öt év után Kolozsvár az otthonává vált, hiszen ide köti a munkahelye és családot is itt szeretne alapítani.

Kinga mesélt nekünk a munkahelyéről, ahol elsősorban pályázatokkal foglalkozik, de e-mailekre, telefonokra is válaszol. Jelenleg a pályázati határidők lejártához közelednek, és kezdődhet a pályázatok feldolgozása. Reméli, hogy idén is sok támogatást sikerül kiosztaniuk.

Házigazdánk szereti az egyszerű és a klasszikusan fűszerezett ételfogásokat. Visszaemlékezett azokra a pillanatokra, amikor édesanyjával közösen főztek. A konyhában együtt töltött időt ünnepnek éli meg. Sok praktikát ellesett az édesanyjától, amit ő is szívesen alkalmaz. Számára az is fontos, hogy az étel jól mutasson tálaláskor, ne csak finom legyen.

Kingának az édesanyja a példaképe a konyhában. Második fogásokat készít legszívesebben, amelyek alapanyaga általában hús. Bevallotta, hogy otthonról hozott minta ez. A szükségállapot idején otthonról dolgozik, kevesebbet mozog, így szükségét érezte, hogy a hús mellé salátát is készítsen. Kiderült, nagymamájától tanulta a rovatunkban megosztott ételfogás elkészítését.

Vendéglátónk főzés közben elmosogatott és elpakolta az edényeket is. Beismerte, szereti, ha rend van körülötte. Konyhája is erről árulkodott. Főzés közben szeret egyedül lenni, de a vőlegényével olykor szoktak együtt főzni. Közösen mindig valamilyen különlegességet készítenek.

Tepsiben sült csirkecomb kockára vágott burgonyával 

Hozzávalók (2 személyre):

  • 4 csirkecomb
  • 6 burgonya
  • 7 cikk fokhagyma
  • 3 kanál tejföl
  • olaj vagy zsír
  • petrezselyemzöld
  • Fűszerek: só, bors, paprika, ételízesítő és oregánó

Vegyes saláta 

Hozzávalók:

  • 1 fej friss saláta
  • 200 gramm koktélparadicsom
  • 200 gramm uborka
  • 1 paprika
  • 4 retek
  • 200 gramm sajt
  • olívabogyó ízlés szerint
  • magvak
  • olívaolaj

Elkészítése: felvágjuk a zöldségeket és a sajtot, majd összekeverjük. A tetejére olívabogyót, olívaolajat és pirított magvakat teszünk.

Szerkesztő és fotós: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Házaló Fazék – Mézes-mustáros, sajtos csirke brokkoli fasírttal Hunor módra

Házaló Fazék rovatunk vendéglátója Tőkés Hunor újságíró, aki sokszínű egyéniségéről, pályafutásáról és kedvenc ételfogásairól is mesélt amellett, hogy egy gyorsan elkészíthető receptet osztott meg velünk.

Házigazdánk nyolcadikos koráig a Székely Mikó Kollégiumban tanult. Szerinte fontos lett volna, hogy a tanárok odafigyeljenek a diákok érzelmi világára, de annak idején nem érezte, hogy ezt megkapta volna pedagógusaitól. Ezért iskolát váltott és a kereskedelmi líceumban tanult tovább, ahol rátalált arra, ami előző iskolájában hiányzott.

A pszichológia nagyon érdekelte. Elmondta, hogy ismerősei, barátai sokszor elmesélték neki a problémájukat, és ő próbált utakat mutatni nekik. Ekkor döntött úgy, hogy pszichológus lesz, aztán később a lelki gondozás helyett az emberek hasához szeretett volna közelebb kerülni. Így lyukadt ki az emberek kiszolgálásánál, amikor két évig pincérként dolgozott. Olykor napi 19 órát is dolgozott egyhuzamban, de vendéglátós tapasztalatainak köszönheti, hogy sokat tanult emberségből, közben pedig a kávékészítés mesterévé vált.

A megyei diáktanács elnöki feladatait is ellátta Háromszéken, aktív szerepet vállalt az ifjúsági munkában, közben pedig a kincses város felé kacsingatott. Gondolkodott újságírás, politológia vagy kommunikáció és PR-szakon, végül az utóbbit választotta. Kolozsvári egyetemistaként a Perspektíva szerkesztőjeként dolgozott, és a Transindexnél gyakorlatozott. Itt kapott kedvet ahhoz, hogy újságírást is tanuljon. Hunor újságírói munkájának kulisszatitkait is megosztotta velünk. Elárulta, próbálja megtalálni a magánélete és a szakmája közötti egyensúlyt.

Visszaemlékezett egyetemista éveire is, amikor az írást – ami mára már a munkájává vált – még csak hobbiként művelte. Szeret elmélyülni egy-egy témában, az írás minden pillanatban jó érzéssel tölti el. Csillogó szemmel mesélt szakmája kihívásairól. Szeret megküzdeni egy témával, amit fel kell dolgozni, cikket írni belőle. Úgy véli, zseniális szemlélni a végeredményt. Most az az igazi kihívás számára, hogy a koronavírus-járvány idején tényszerű és megnyugtató, nem pedig elcsépelt cikket írjon.

Bevallotta, hogy a nap végére szellemileg kifárad, ezért jólesik főzni egy-egy könnyebben elkészíthető ételfogást. Hétvégén pedig, amikor több ideje van erre, inkább ínyencségeket készít. Nagymamája „macskaszakácsnak” nevezte, mert mindig szeretett belekontárkodni mindenbe. De mindig megmutatta neki, hogyan készíti az ételeket. Édesanyja pedig megengedte, hogy vacsorát készítsen a családnak. Igyekszik édesanyja kedvenc mondásához – mely szerint a tudást el kell lopni, mert nem fogják utánad dobni – tartani magát. Emellett pincérként is sokat tanult a szakácsoktól és lesett el konyhai praktikákat. Minket is ellátott gyorsan elkészíthető receptötletekkel a hajdani bentlakásos éveit felidézve.

Csirkepaprikás az egyik kedvence, de a paradicsomszószból készült ételeket is előnyben részesíti. All the time-nak nevezte a szalmakrumplit, a pürét és a brokkolikrémlevest. A húsfélék közül a halat szereti, amelyet tejföllel, petrezselyemmel és fokhagymával szokott elkészíteni. A főzés számára kikapcsolódás, hobbi, de közben az egyenlőségért folytatott harc is. Próbálja levetkőzni azt a székelyföldi sztereotípiát, miszerint a férfiak nem főznek. Ugyanakkor örömforrás is az ételkészítés, hiszen megelégedéssel tölti el, amikor a barátainak főzhet.

Brokkolifasírt

Hozzávalók:

  • egy fej brokkoli
  • egy fej hagyma
  • három cikk fokhagyma
  • egy csomag telemea (vagy mozzarella)
  • zsemlemorzsa
  • egy tojás
  • só, bors (ízlés szerint)

Elkészítése: a brokkolit megfőzzük, leszűrjük, pépesítjük, és hagyjuk kihűlni. Mindezek után belereszeljük a fokhagymát, hagymát, telemeát, hozzáütjük a tojást, és megfűszerezzük. Fasírtgolyócskákat gyúrunk, beleforgatjuk zsemlemorzsába, és olajban pirulásig sütjük.

Mézes-mustáros, sajtos csirke

Hozzávalók:

  • egy fej hagyma
  • egy fej fokhagyma
  • fél kiló csirkemell
  • 8-10 szelet sajt
  • Öntet:
    • két-három kanál édes mustár
    • egy kanál méz
    • három kanál tejföl

Elkészítése: felvágjuk a hagymát, a fokhagymát és megpirítjuk, felszeleteljük a csirkemellet, megfűszerezzük (só, bors, paprika). Amikor a hagyma aranybarnára sült, hozzátesszük a csirkemellet, és tovább pároljuk. Amikor az ízek összeértek és a hús majdnem elkészült, rátesszük a sajtot és az öntetet.

Szerkesztő: Bálint Enikő
Fotó: Berekméri Gabriella

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.