Agnus Rádió

Credo 2022-09-30

Áhítat – A 30. Zsoltár 7-8 verse alapján szól hozzánk Isten igéje Pataki Levente, a Marosvécsi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Farkas József: Több Az Élet című könyvéből, az 1974 augusztus 25-én megjelent Bármilyen című cikket felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Aktuális – Tamási Áron 125 – Ősvigasztalás bemutató a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a Tamási Áron 125 emlékévhez kapcsolódva mutatja be Tamási Áron Ősvigasztalás című színművét, Béres László rendezésében október 5-én 20 órától a színház nagytermében. Béres László rendezőt, Bokor Attila koreográfust, és Laczkó Vass Róbert színművészt kérdeztük az előadás színreviteléről.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Credo 2022-09-29

Áhítat – Lukács evangéliuma 15, 21. verse alapján szól hozzánk Isten igéje Pataki Levente a Marosvécsi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Farkas József: Több Az Élet című könyvéből, az 1974 augusztus 11-én megjelent Néhány című cikket felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Aktuális – Új ruhába öltözött Márkod református temploma

Hálaadó istentisztelet keretében mondtak köszönetet a kívül-belül felújított márkodi református templomért az elmúlt héten. Az erős hit, összefogás és a közös munka meghozta gyümölcsét a márkodi gyülekezetnek. A közösségről, a templom történetéről és a felújítási munkálatokról kérdeztük a Márkodi Református Egyházközség kinevezett lelkipásztorát, Szigeti Árpádot.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kiss Gábor, református.ro

Please follow and like us:

Aktuális – Kialakult az Erdély dala döntős mezőnye

Kiderült, hogy melyik az a hét, erdélyi zenészek által írt szerzemény, amelyik résztvehet az Erdély dala döntőjében. A szakmai zsűri által kiválasztott hat dal mellett egy a közönség szavazatainak köszönhetően jutott be a finalisták közé. A Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett dalverseny különleges díjakkal támogatja a legjobb dalok szerzőit és előadóit. Szilágyi Dórával, az Erdély dala szervezőjével beszélgettünk.

Riporter: Bíró Hunor
Fotó: Erdély dala Facebook oldal

Please follow and like us:

Aktuális – Magyar Örökség Díj elismerés Szép Gyulának, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatójának

„Végig másztam a kulturális szamárlétra valamennyi fokozatát” – vallja Szép Gyula a Kolozsvári Állami Magyar Opera igazgatója. Zenetanérként, művelődés otthon vezetőjeként kezdte el pályafutását majd szakirányító lett, folytatta művészeti titkárként hivatását, aztán aligazgató volt, ügyvezető alelnök és 2010-től a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója. A 102. Magyar Örökség Díjátadó ünnepségen múlthéten átvehette a Magyar Örökség Díjat hivatása elismeréseként. A pályafutása kezdeteiről és hivatásairól kérdeztük az igazgatót.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kolozsvári Magyar Opera Facebook oldala

Please follow and like us:

Aktuális – Tőkés László szolgálata

A hetvenedik életévet betöltő Tőkés László református lelkipásztort, az 1989-es romániai forradalom hősét, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspökét egy meglepetés kötettel ajándékozták meg a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban nyáron. A kincses városba látogatásakor beszélgettünk vele szolgálatairól.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Deák Anita

Please follow and like us:

Zenélő köntös – Árvák és félárvák

A Zenélő köntös ma azokból a művészekből nevez meg néhányat, akiknek gyerekkoruk zsenge éveiben az árvaság vagy félárvaság megpróbáltatásaival kellett megküzdeniük.

Szerkesztő: Nagy Ibolya

Please follow and like us:

Aktuális – Pénzösszeggel támogatja az önkormányzat a kolozsvári református egyházközségeket

41 kolozsvári egyház nyújtotta be támogatási kérését az önkormányzat felé a 2022-es pályázati kiírásban. A finanszírozások felújítási és karbantartási munkálatokra szólnak, így a történelmi egyházaknak lehetősége lesz megvalósítani a szükséges felújítási munkálatokat. A pályázati kritériumokról és a támogatásokról kérdeztük Oláh Emesét, Kolozsvár alpolgármesterét.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Oláh Emese Facebook oldala

Please follow and like us:

Aktuális – Elindult a jelentkezés az Erdélyi Politikai Iskolába

A közéleti témák iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését várja az Erdélyi Politikai Iskola, amely az RMDSZ és a MIÉRT támogatásával valósul meg. A Mathias Corvinus Collegium által szervezett képzésre felvételt nyerő diákok mélyebb betekintést kapnak a politika világába, valamint kapcsolatépítésre is lehetőségük nyílik. Minderről Kosztrihán Dáviddal, az MCC posztgraduális programjainak vezetőjével beszélgettünk.

Riporter: Bíró Hunor

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.