Agnus Rádió

Hobbimesék – Fényképezőgépek és Máté

Ha szombat reggel és délelőtt az ószeren egy fényképezőgépek után keresgélő diákkal találkoznak, Sükösd Mátéval, segíthetnek megtalálni a számára megfelelő modellt. Mai Hobbimesék rovatunk meghívottja Sükösd Máté történelem szakos hallgató mesél már szenvedélynek nevezhető hobbijáról.

Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Megbocsátásról Dávid István Isten szótagolva kötete által

Bántottak, bántottam, megbántam, bocsánatot kértem, megbocsátottam. Meg tudunk bocsátani igazán? Tudunk bocsánatot kérni? Nagyhét előtt a megbocsátás egyik szeletéről beszélgetünk Dávid István református egyetemi lelkésszel Isten szótagolva kötetén keresztül.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Credo 2023-03-31

Áhítat – Pál Korinthusbeliekhez írt levelének, 19. fejezetének, a 7-8-ig terjedő versei alapján szól hozzánk Isten üzenete Adorjáni László a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó gondozásában, Bölcsföldi András szerkesztésében megjelent Húsvét közelében – Magyar írok novellái böjttől pünkösdig című könyvből Pálinkás Mihály: Új Megváltó című írásának második részletét felolvassa rádiók önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Aktuális – Nagyböjti ifjúsági vespera a Pietati lutheránus templomban

A bűnbánati hétre hangolódva nagyböjti ifjúsági vesperán vehettek részt az érdeklődök felekezettől függetlenül a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség Pietati templomában március 29-én. Nyolc állomáson keresztül megérkezhettek a résztvevők az egyéni imához és az áldás fogadásához. Az áhítattal egybekötött lelkigyakorlatról kérdeztük Dinka Leventét, negyedéves evangélikus teológiai hallgatót és Benkő Tímea evangélikus lelkipásztort, teológiai tanárt.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség Facebook oldala

Please follow and like us:

Credo 2023-03-30

Áhítat – Máté evangéliumának 10. fejezetének, a 16. verse alapján szól hozzánk Isten üzenete Adorjáni László a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó gondozásában, Bölcsföldi András szerkesztésében megjelent Húsvét közelében – Magyar írok novellái böjttől pünkösdig című könyvből Pálinkás Mihály: Új emberek című írásának első részletét felolvassa rádiók önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2023-03-29

Áhítat – A 119. Zsoltár 11. verse alapján szól hozzánk Isten üzenete Adorjáni László a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó gondozásában, Bölcsföldi András szerkesztésében megjelent Húsvét közelében – Magyar írok novellái böjttől pünkösdig című könyvből Krúdy Gyula: Jézus és az éjjel járó emberek című rész második részletét felolvassa rádiók önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Aktuális – Nyitott női est: Kiút a társfüggőségből

A Pulzus és a Re:Geni ifi lányköre újabb nyitott női estet szervezett Kiút a társfüggőségből címmel. A témáról Kocsis Tünde pszichológus mesélt szakszerűen a jelenlévőknek. A női est részleteiről Fosztó Becsky Pannát, a Pulzus projekt-koordinátorát kérdeztük.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Bethlendi Tamás/Pulzus Facebook oldala

Please follow and like us:

Keresztyén élet 2023-03-29

Áhítat – ApCsel 4,1-12-ig terjedő versei alapján szól hozzánk Isten üzenete Kovács Tibor a magyarországi Körösladányi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó gondozásában megjelent Karsay Eszter: És velem ki törődik? című könyvéből, Az egészséges élet, a gyász, és az indulatok kezelése című fejezet második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Aktuális – Új orgona a kolozsvári Irisztelepi Református Egyházközségben

Szombaton került sor az Irisztelepi Református Egyházközség orgonájának felavatására, az eseményről a gyülekezet lelkipásztorát, Farkas Lászlót, valamint Vigh Ibolya gyülekezeti tagot és operaénekesnőt kollégánk Szecsődi Árpád kérdezte.

Fotó: Bethlendi Tamás/Erdélyi Református Egyházkerület Facebook oldala

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.