December 2-án és 4-én, a Magyarfenesi Művelődési házban tartotta meg Diótörő és Egérkirály című musicalét az Ostrick Egyesület és az Apáczai Musical. Az előadás után Vadas Lászlóval a musical rendezőjével beszélgettünk, majd néhány fiatalt is…
Date Archives december 2024
Credo 2024-12-31
Áhítat – Lukács evangéliuma 5 fejezetének a 17-19 terjedő versek alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Szent Gellért kiadó kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Adventi utaink című…
Vasárnapi Beszélgetés – ft. Kató Béla püspök kiköszönési beszédek
Az Erdélyi Református Egyházkerület életében egy különleges és meghatározó pillanathoz érkeztünk. December 14-én, szombaton, főtiszteletű Kató Béla leköszönő püspököt búcsúztatták el, aki 12 éven keresztül szolgálta és vezette püspökként az erdélyi magyar református közösséget. Az…
Zenélő Köntös – Puccini 12 Gianni Schicchi – évbúcsúztató műsor
Kettős búcsú a mai műsor: a Puccini sorozatot és a 2024-es esztendőt is lezárja a Triptichon harmadik darabjának, a Gianni Scicchinek bemutatása, amely a szerző egyetlen vígoperája. Búcsúzzunk vidáman az Ó-esztendőtől és várjuk bizakodva az…
Credo 2024-12-28
Áhítat – 91 Zsoltár 4 -ik verse alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent John Piper: Hirdetek nektek nagy örömet – 25 áhítatos…
Karnagyként szolgálni Istennek
Fábián Apolka karnagy, zenetanár kiskorától aktív tagja a zene szolgálatának. Mesél nekünk a gyerekkori kórus élményeiről, aztán a saját karnagyi szolgálatairól. A továbbiakban őt hallhatják. Riporter: Bálint Enikő agnusradio.ro · Aktualis 20241227 FabianApolkakarnagy.MP3
Credo 2024-12-27
Áhítat – Mózes ötödik könyve 33 fejezetének a 29. verse alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent John Piper: Hirdetek nektek nagy örömet…
Fiatalos karácsony
Az emberek számára már nem újdonság hogyha októberben az üzletekben vásárolnak, nézelődnek, akkor szembe találják magukat a különböző karácsonyi díszekkel, karácsonyi tematikájú termékekkel. Mai aktuális összeállításunkban három fiatal felnőttet kérdeztünk meg arról, hogy számukra ez…
Credo 2024-12-26
Áhítat – Mózes első könyve 33 fejezetének a 9., 10. és 11. versei alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent John Piper: Hirdetek…
Keresztény Élet 2024-12-25
Áhítat – Mózes második könyve 23 fejezetéből a 13 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Adorján Kálmán, a Harnaglábi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című…