Agnus Rádió

SzemLéllek – Marosán Csaba

SzemLéllek című műsorunk következő vendége Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze. Hétgyermekes családban nőtt fel, ami különleges látásmódot és rendkívüli élettapasztalatot adott neki. Erős hite és mély magyarságtudata vezeti, színészi pályáját, családi és közösségi életét.
Ha kíváncsiak a beszélgetésre, tartsanak velünk!

Szerkesztő: Kecskés Csaba

Please follow and like us:

Credo 2024-10-10

Áhítat – A Jeremiás Siralmai könyve 3 fejezetéből 18-33 terjedő verse alapján szólt Isten igéje Mátyás Sándor, a Magyarországi Nyékledháza és Mályi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Te vagy az az ember! – Gád és Nátán próféta üzente című könyvből Te ígérted szolgádnak ezt a jót című rész második részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Konferencia és megemlékezés a Sapientia Kolozsvári Karán

80 éve történt, 1944 és 2024 között a magyarok és németek szovjet fogságba hurcolása a Kárpát-medence régióiban. Ez alkalomból nemzetközi tudományos konferenciát szervez a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara és a Gulág-és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága október 9-12. között. A rendezvénysorozat Róluk című kiállítással elstartolt. Az erről készített összeállításunkat hallhatják.

Riporter: Bálint Enikő
FOTÓ: SAPIENTIA EMTE, KOLOZSVÁR/FACEBOOK

Please follow and like us:

Zenélő Köntös – Gyászzene az aradi vértanúk tiszteletére

Az aradi vértanúk kultusza már kivégzésük napján elkezdődött, amikor alig pár óra elteltével gyászolók tömege zarándokolt sírva és imádkozva a helyszínre.  2001-ben a magyar kormány október 6-át nemzeti gyásznappá és az aradi vértanúk emléknapjává nyilvánította minden magyaroklakta területen. A Zenélő Köntös gyászzenével tiszteleg a mártírok emléke előtt.

Szerkesztő: Nagy Ibolya

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2024-10-09

Áhítat – A Márk evangéliuma 7 fejezetének a 32 verse alapján szólt Isten igéje Pataki Levente, a Bogdándi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Szeretet, az új dimenzió című könyvből a Tikok peremén című fejezetből Az Angyalok Misztérium című részt című részt felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Hogyan segítheti a személyre szabott oktatás a gyermekeink fejlődését?

Mikó Zsuzsa álmodott egy óvodát. Időbe telt, de megvalósította. A gyerekek kiegyensúlyozottan jönnek ki az óvodából és örömmel mennek reggel ismét játszani. A személyre szabott oktatás fontosságáról mesélt a Mikó Óvoda vezetője, óvónője, Mikó Zsuzsa a Refo Caféban október 8-án. A továbbiakban Mikó Zsuzsa óvónővel beszélgetünk az óvodáról és a személyre szabott oktatás kivitelezéséről óvodájukban.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Credo 2024-10-09

Áhítat – A Jeremiás Siralmai könyve 4 fejezetéből 6 és 13 és a 16. és 17. verse alapján szólt Isten igéje Mátyás Sándor, a Magyarországi Nyékledháza és Mályi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Te vagy az az ember! – Gád és Nátán próféta üzente című könyvből Te ígérted szolgádnak ezt a jót című rész első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2024-10-09

Áhítat- Lukács evangéliuma 4 fejezetének a 36-37 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Keresztyén Élet rovatunk vendége Vinczi Botond református lelkipásztor, akinek segítségével az Aldobolyi Református Egyházközséggel ismerkedünk.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2024-10-08

Áhítat – A Jeremiás Siralmai könzev második fejezetéből 5 – 6 és 14 és a19-ik versek alapján szólt Isten igéje Mátyás Sándor, a Magyarországi Nyékledháza és Mályi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Te vagy az az ember! – Gád és Nátán próféta üzente című könyvből Ó Uram senki sincs hozzád fogható című rész harmadik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.