Ebben az időben az emberek kikapcsolódásként előszeretettel választják kirándulóhelynek a hegyvidékek világát. „Alig telt el egy hónap ebből az évből és máris történtek balesetek.” – tudtuk meg Tóth Attilától a Kolozs Megyei Hegyimentő és Barlangi…
Date Archives január 2021
Zenélő köntös – Azonos évek és évszázadok 3. rész
Schubertet Schubart verse ihlette a Pisztráng című dal megírására, a dal témáját felhasználó zongoraötöst viszont már megrendelésre írta. A tizenkilencedik század tizenkilencedik évében keletkezett zongoraötöst kiváló magyar művészek adják elő a Zenélő köntösben. Szerkesztő: Nagy…
Fülbejó – Borbély Hunor
Mai műsorunk vendége a székelyudvarhelyi Krambel összművészeti projekt egyik alapítója, Borbély Hunor, akivel többek között erről az alkotói műhelyről beszélünk, de szó lesz korábbi zenekarairól és egyéb tevékenységeiről is. Szerkesztő: Bíró Hunor
Aktuális – Szociális központok támogatása
Idén az önkormányzat megduplázná a szociális szolgáltatások támogatását. A városvezetés 5 millió lejt irányoz elő ezekre a szolgáltatásokra, megduplázva a tavaly erre a célra kiutalt összeget. Az idei listán több mint száz szolgáltatás szerepel, ezek…
Aktuális – Holokauszt nemzetközi emléknap
Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja. Ez alkalomból Kinszki Judit holokauszt-túlélővel, angol-magyar szakos tanárnővel, illetve Színház- és drámatörténet oktatóval beszélgetünk édesapja Kinszki Imre zsidó származású magyar fotográfus emlékéről és hagyatékáról. Riporter: Bálint Enikő Fotó: Huszár…
Aktuális – Mozgásfejlesztés TSMT módszerrel
Pár hónapos korban meg lehet figyelni a gyerekek fejlődési ritmusát. Ha a szülők úgy érzik, hogy csemetéjük, nem megfelelően fejlődik, elkezdenek aggódni. Fontos, “hogy merjenek segítséget kérni.” – hangsúlyozta Simpf-Domokos Orsolya két gyerekes édesanya, óvodapedagógus…
Aktuális – Díjátadások sorozata
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége járványügyi óvintézkedések betartásával megszervezte a Csíki és Udvarhelyszéki díjainak, valamint a Nemzetpolitikai Államtitkárság Hargita megyei Csodasarok, Sakkjátszótér és a Szakma Sztár okleveleinek átadását január 23-án. A díjátadón jelen volt Potápi…
Aktuális – Magyar kultúra napja
Ma van a magyar kultúra napja. 1989 óta ünnepeljük meg Kölcsey Ferenc emlékére, aki 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz költeményét. Ez alkalomból Bodolai Balázzsal, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészével és egyben…
Aktuális – Fotó és Film Kolozsváron: Zágoni testvérek
A Kolozsvár Társaság Youtube-csatornáján újra közvetítette a 2017. április 25-én, a Fotó és Film Kolozsváron sorozat keretében készült beszélgetést. A felvételen Katona Zs. József beszélgetett meghívottjaival, Zágoni Bálint filmrendezővel, a Filmtett – Erdélyi filmes portál…
Zenélő köntös – Azonos évek és évszázadok 2. rész
A mai Zenélő köntös a XVIII. század 18-ik éve kapcsán figyelmünket Bachra, és az életművének összkiadása által felvetődő kérdésekre irányítja. Szerkesztő: Nagy Ibolya