Agnus Rádió

Házaló fazék – Banános fehérjepalacsinta Oláh Rékától

Ezúttal Oláh Réka gyógytornász, egészségterapeuta és coach osztotta meg velünk banános fehérjepalacsinta-receptjét, valamint mesélt az otthonról hozott egészséges táplálkozási szokásairól, főzési élményeiről és az életmódváltásról.

Vendéglátónkat gyerekkora óta érdekelte minden egészséggel kapcsolatos téma. A középiskola befejezése után, egy gyógytornászhoz kerülve tudatosult benne, mivel is szeretne foglalkozni. Egyetemi évei alatt és utána is megtapasztalta, hogy mennyire fontos az egészséges életmód. Minél többet foglalkozott és foglalkozik ezzel a témával, annál jobban érdekli, és folyton újabb és újabb perspektívákra bukkan. Hálás a családjának amiatt, hogy mindig odafigyeltek rá, mit és hogyan esznek.

Gyógytornászként vallja, hogy nagyon fontos, milyen ingerek érik a testünket. A mozgás mellett elkezdte érdekelni az is, hogy milyen táplálék adja neki a legtöbb energiát. Egyre többet olvasott erről, majd több táplálkozással kapcsolatos tanfolyamon is részt vett, így most már másnak is személyre szabott táplálkozási tanácsot ad.

Szerinte a legideálisabb az, ha mindennap friss ételt készítünk, csak sajnos ebben a rohanó világban nagyon kevés ember tudja ezt magának megengedni. Az olyan elfoglalt embereknek, mint amilyen ő is, azt tanácsolja, hogy főzzenek két-három napra előre, és tervezzék meg, hogy abban a két-három napban körülbelül mit szeretnének fogyasztani. Egy héten egyszer-kétszer menjenek el nagyobb bevásárlásra, és szánjanak időt a főzésre. Nála ez általában egy szabadabb délelőtt, a vásárlás pedig mindössze egy órát vesz igénybe. Amikor pedig az estéje szabadabb, akkor gyors esti sütés-főzésben szokott kimerülni tevékenysége. Réka szerint fontos megtervezni a főzést, mert akkor biztosan egészséges ételfogás lesz az eredmény.

Házigazdánk szerint az étkezést megszervezni ugyanolyan fontos dolog, mint edzésprogramot felállítani vagy munkaprogramot kidolgozni. Elmondta: ő a mozgásprogramjával visz rendszerességet az életébe. Nagy fokú tudatosság és elhivatottság ösztönözte, hogy megtervezze az edzésprogramját, miközben figyelt az alvása, valamint a táplálkozása minőségére és mennyiségére is.

Vendéglátónk otthonról is hozott főzési szokásokat és táplálkozási mintákat, amelyeket majd tovább szeretne adni. Szerinte fontos, hogy minden étkezéskor sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk. Hálás a szüleinek, hogy nem főztek nagyon zsírosan. Úgy véli, a testünknek ugyan szüksége van a zsírra, de nem mindegy, hogy milyen mennyiségűre és minőségűre. Szereti, ahogyan édesanyja elkészíti az ételeket, és bár ő használ gluténtartalmú hozzávalókat, finomított sót, finomított cukrot és tejtermékeket, Réka mással helyettesíti ezeket. Látja, hogy ezeknek vannak egészségesebb alternatívái, amitől az elkészített fogások nemcsak ízletesek, laktatósak, hanem száz százalékban táplálóak lesznek.

Bevallotta, hogy régebben a főzésre teherként gondolt, mert megfigyelése szerint náluk otthon a főzés mindennapos tevékenység és olykor teher volt. Amikor saját konyhája lett, először félve kezdett hozzá az ételkészítéshez. Mára már azt vallja, hogy örömét leli a főzésben. Réka francia vagy olasz zenei ritmusokra szokott elkészíteni egy-egy egészséges ételfogást. Előfordul, hogy két kavargatás közben még táncra is perdül. Ajánlja mindenkinek, hiszen ahogyan a mosoly és a jókedv ragályos lehet, ugyanúgy ez is tanulható, alkalmazható.

Vendéglátónk megosztotta velünk kedvenc ételfogásait és ízvilágait is. Nagyon szereti a fahéjas, almás, narancsos és szegfűszeges ételeket, valamint a répás almatortát. Ezek a karácsonyra emlékeztetik, amely az egyik kedvenc ünnepe. Szokott készíteni gyümölcsös turmixot is, amit zsír- és fehérjeforrásokkal kever össze. Ajánlani szokta a növényi fehérjeport, mert a fehérje kihagyása nagy hiba, főleg az édesszájúak esetében, akik jobb esetben pár szem diót vagy mandulát társítanak egy almához. Tudják, hogy a szénhidrát nagyon hamar felszívódik, viszont a fehérjeforrás és zsír bevitelét hanyagolják, pedig mindhárom étkezésünknek makrotápanyag-forrást (szénhidrát, zsír, fehérje) kell tartalmaznia. Hiszi, hogy édesszájúan is lehet teljes értékűen táplálkozni.

Tippeket is adott azoknak, akik változtatni szeretnének a táplálkozási szokásaikon vagy életmódváltáson gondolkoznak. Az első, amit javasol, hogy legyenek magukkal őszinték, vezessenek listát arról, hogy mit esznek, milyen tápanyagokat vittek be. Figyeljék meg, hogy melyek azok a tápanyagok, amelyek nem szolgálják hosszú távon az egészségüket. Réka nem szokta ajánlani a kalóriaszámolást. Az első célkitűzés az lenne, hogy kezdjenek el olyasmit enni, ami táplál, és kezdjék elhagyni a gyulladásokat és egyéb hormonzavarokat okozó ételeket. Ott jártunkkor búcsúzóul hangsúlyozta, hogy figyeljünk testünk jelzéseire és az egészségünkre!

Banános fehérjepalacsinta

Hozzávalók:
• egy közepes banán
• körülbelül 36 gramm natúr zabpehely
• 10 gramm kókuszreszelék,
• 2 tojás
• 8 gramm növényifehérje-por (körülbelül két kiskanál)
• két evőkanál bambuszrostliszt (98 százalékban tartalmaz rostot, és csak 0,5 százalékban tartalmaz szénhidrátot, úgyhogy itt vigyázni kell, mert nem jó bármilyen liszt)
• egy kiskanál sütőpor
• két kanál víz
• egy késhegynyi só

Elkészítése:
Turmixoljuk össze a hozzávalókat, majd osszuk fel három adagra a három palacsintához. Minden palacsintát körülbelül egy kiskanál kókuszzsírban süssünk ki.
Miután tálaltuk, banánnal, fahéjjal, kókuszreszelékkel díszíthetjük.
Ez körülbelül 500 kalóriás étkezés. Vigyázni kell az arányokra, mert attól függően, hogy milyen típusnak felelünk meg, szénhidrát-, fehérje- vagy egyensúlytípus, az arányok mások lehetnek mindenkinél.

Jó étvágyat kívánunk!

Szerkesztő: Bálint Enikő

Keressenek meg minket, és osszák meg másokkal is ötleteiket, az ínycsiklandozó finomságok elké-szítési módját! Mi ellátogatunk az önök konyhájába!

Postacímünk: Kolozsvár, 400158, Eötvös/Constanţa utca 1-3. szám, de írhatnak elektronikus postací-münkre is: agnus@agnusradio.ro. Telefonon is hívhatnak bennünket a 0264-441-968-as számon hétköznaponként reggel 6 és 8, valamint déli 12 és 15 óra között.

Please follow and like us:

Házaló fazék – Finn szárazborsó-leves

Molnár Bodrogi Enikő, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének docense, a finn tanulmányok koordinátora virtuálisan osztotta meg velünk a csütörtöki hagyományos finn ételfogás, a szárazborsó-leves receptjét, és mesélt a finn ízvilágról, főzési szokásairól.

Elmesélte, hogy magyar–angol szakos hallgatóként a nyolcvanas években kötelező volt a finn nyelv tanulása is egy évig rokon nyelvként. Ő annyira megszerette, hogy az évfolyamukról ő volt az egyetlen, aki egy év elteltével fakultatív tantárgyként tovább tanulta, így vált később a mesterségévé. 1992-ben a BBTE bölcsészkarán megalakult a finn mellékszak, akkor került az egyetemre, ahol azóta is tanítja az újabb és újabb generációkat.

Enikő úgy véli, egyedülálló tapasztalat finn nyelvet tanulni, tanítani és nagyon-nagyon sok örömet jelent neki. Áldásként gondol vissza azokra a pillanatokra, amikor úgy döntött, hogy tovább folytatja fakultatív tantárgyként a finn nyelv tanulását. A nyelv által a finn kultúrának is részese lehetett, amely nagyon más és ugyanakkor sok vonásában hasonló világ. Oktatói pályája során arra igyekezett, hogy a finn irodalomtörténettel együtt a finn kultúrát is át tudja adni a diákjainak.

Vendéglátónk mesélt a finn gasztronómiáról is. Megtudtuk, a finn háziasszonyok sokkal kevesebb időt töltenek a konyhában, mint amennyit a mieink. Jóval egyszerűbb az ételek elkészítési módja, és sokkal kevesebb fűszert használnak. Kiderült, hogy a só és a bors a hagyományos finn fűszer, a zöldfűszereket később kezdték el használni.

Az ételekre az egyszerűség jellemző, viszont bőségesen használnak vajat és tejszínt, ami különlegessé teszi a finn ízvilágot. Érdekességként megosztotta velünk, hogy Finnországban a menzákon, a katonaságban és sok más helyen a csütörtöki menü mindig szárazborsó-leves és tepsis palacsinta. Hogy miért pont csütörtökön? Elmesélte, hogy ez még a középkorra vezethető vissza, amikor Finnország lakossága római katolikus volt, és a péntek mindig böjtnap volt. Ezért csütörtökön jót Kellett enni ahhoz, hogy a pénteki böjtnapot kibírják. Péntek lévén, ha valaki szolidarizálni szeretne a finnekkel, akkor válasszon napi menünek húsmentes ételfogást.

Házigazdánk többször is járt Finnországban, minden alkalommal tanulmányi úton kutatási céllal, de így is nagyon sok mindent látott, tapasztalt és tanult. Tetszik neki, hogy sokkal gyorsabban elkészülnek a finn ételek és hogy nagyon egészségesen étkeznek. Friss alapanyagokat használnak, nagyon sok halat esznek különböző módon elkészítve, a saláta pedig elengedhetetlen része a finn étkezésnek. Különlegesnek tartja, hogy a finnek salátával kezdik az ebédet, nem kiegészítőként fogyasztják, mint mi itthon.

Enikő egyik kedvenc finn ételfogása az általa megosztott recept és a tepsis palacsinta. Nagyon gyorsan elkészíthető, ezért jó megoldás olyankor, ha az embernek sok munkája van. Ezt a palacsintát nem kell egyenként sütögetni, hanem a tésztáját tepsibe töltve, a lerben sütik meg. Nagyon szereti még a lazaclevest, de ritkábban készíti, mert nálunk friss lazac nem igazán kapható. Finnország viszont aranybánya ilyen szempontból, hiszen a helyi horgászoktól lehet lazacot vásárolni. Érdekes ételfogásoknak számítanak a rakott ételek is. Például a makarónit pirított darált hússal keverik össze, tejszínnel ízesítik és sütőben kisütik.

Amikor Finnországba látogatott, házigazdánknak alkalma volt megtapasztalni, hogy egy-egy fogás elkészítésekor a finn családban mindenkinek megvan a maga feladata, és miután elkészült az étel, együtt örvendhetnek a közös munka eredményének.

Ha már a finnországi gasztronómiáról kérdeztük, akkor mesélt a finn szaunázási szokásokról is. A finn hagyomány szerint hétvégén, szombaton szaunáztak, viszont ma már ez is attól függ, hogy ki hogyan kedveli, mennyire szereti a szaunázást. Mesélte, hogy hallott olyanokról is, akik egy héten háromszor-négyszer szaunáznak. Elmondta, jelentősége van a nagy ünnepek előtti szaunázásnak is. Például karácsony estéjén, vagy karácsony szombatján egyfajta testi-lelki megtisztuláson is keresztülmennek, akik szaunáznak.

Enikő számára a főzés kikapcsolódást, feltöltődést, pihenést jelent. Bevallotta, hogy nagyon sűrű napi programja mellett nem mindig tud kellő időt szentelni a főzésnek, viszont hétvégén bepótolja, és többféle ételt is készít, ami egész hétre elég. A finnektől tanulta, hogy szinte minden ételt le lehet fagyasztani, ami rendkívül hasznos, mert adagonként bedobozolható, és később elővehető, amikor nincs idő a főzésre.

Finn szárazborsó-leves

Hozzávalók:

    • fél kiló száraz borsó (a finneknél ez zöld színű, nem sárga, mint nálunk)
    • fél kiló füstölt csülök vagy bármilyen más füstölt hús
    • egy fej hagyma
    • két és fél liter víz
    • ízlés szerint két-három sárgarépa
    • két evőkanál mustár
    • két kávéskanál majoránna
    • só és bors ízlés szerint

Elkészítése:

Szükség van egy nagy lábasra, amiben fél napig áztatjuk a vízmennyiség felében a sárgaborsót (ha este beáztatjuk, reggelre megdagad annyira, hogy meg tudjuk főzni).

Ha megdagadt, hozzáadjuk a víz másik felét is, felfőzzük, és a leves habját leszűrjük, illetve ekkor hozzátesszük egyben a füstölt húst, amelynek a főzési ideje körülbelül két óra, nagyon lassú tűzön. Félidőnél beletesszük az apró kockákra vágott sárgarépát, a mustárt, majoránnát, sózzuk és borsozzuk.

Amikor megpuhult a hús, akkor kivesszük, kockákra vágjuk, visszatesszük a levesbe, és még néhány percig forraljuk, ízlés szerint lehet tenni még hozzá mustárt, majoránnát és sót. Apróra vágott hagymával és mustárral fogyasztjuk.

Jó étvágyat kívánunk!

Szerkesztő: Bálint Enikő

Keressenek meg minket, és osszák meg másokkal is ötleteiket, az ínycsiklandozó finomságok elké-szítési módját! Mi ellátogatunk az önök konyhájába!

Postacímünk: Kolozsvár, 400158, Eötvös/Constanţa utca 1-3. szám, de írhatnak elektronikus postací-münkre is: agnus@agnusradio.ro. Telefonon is hívhatnak bennünket a 0264-441-968-as számon hétköznaponként reggel 6 és 8, valamint déli 12 és 15 óra között.

Please follow and like us:

Házaló fazék – Bográcsban készült pacalos körömpörkölt

Az Agnus Rádió és a Szabadság napilap közös rovata

A Magyarfenesről származó Gyurka Krisztina osztotta meg velünk bográcsban készült pacalos körömpörköltreceptjét és mesélt a közös főzés örömeiről, saját ízvilágukról.

Vendéglátónk könyvkötő a Misztótfalusi Kis Miklós Református Sajtóközpontban. A nagyon régre visszanyúló hagyományokkal rendelkező szakmáját szépnek tartja ugyan, de úgy véli, nem könnyű mesterség. Először úgy gondolta, hogy aki el szeretné sajátítani és meg van hozzá a kellő kézügyessége, az könnyen megtanulhatja a könyvkötést, de idővel rá kellett jönnie, hogy ez sajnos nem így van. Ügyes kezeket, türelmet és odafigyelést igényel a munkája – árulta el. Megtanulta, hogy a kis mulasztások is eredményezhetnek nagy hibákat. Ha egy ív máshova kerül, a könyvet nem lehet megmenteni.
Egy könyvet nem, de egy ételfogást meg lehet menteni. Krisztina mesélt nekünk a közös főzés és kóstolgatás öröméről. Mindenkinek más az elképzelése az ételek ízvilágáról, ez így van Krisztina családtagjainál is. Elmondta, ha egy fogás kapcsán valakinek hiányérzete támad, azt mindig megbeszélik és közösen alakítják az ízeket.

Házigazdánk előszeretettel készít húsos fogásokat. Esetükben érvényes az a mondás, hogy húst hússal esznek. Véleménye szerint egy finom, jellegzetes ételnek a hús alapozza meg az ízét. Mesélt arról is, hogyan szokták ízesíteni a húsokat. Úgy véli, minden pörkölt alapja a hagyma. Felidézte azt az időszakot, amikor még tartott a hagymával készülő ételfogásoktól. De aztán az anyósától megtanulta, hogy a hagyma adja meg az ízét a különböző ételeknek. Mintha varázszöldség lenne, Krisztina a padlizsánkrémet se tudja elképzelni nélküle. Különböző zsírokkal, és olajokkal szokott főzni, a körömpörkölthöz sertészsírt használt.

Mártogatós ételfogásokhoz a krumplit vagy makarónit, bécsi szelethez pedig a mexikói salátát ajánlotta. Elárulta, hogy a majonézes krumpli, a krumplisaláta tavasszal nagyon népszerű náluk, amikor friss a retek, a saláta. Ilyenkor a krumplit zöldhagymával együtt főzik meg, és ezt az alaplevet adják a krumplis ételekhez.

Vendéglátónk elmesélte, hogy tizenöt éves korától főz, mivel az édesanyja három váltásban is dolgozott, és a testvéreivel be kellett segíteniük a háztartási teendőkbe. Az anyósától tanult a nagy családra főzni nagyobb adagokat. Ő volt, aki bátorította abban is, hogy ne féljen a mennyiségektől – tudtuk meg. Elmondta még, számára fontos, hogy jól sikerüljenek az ételek, mert az ebéd hangulata is más, ha ízlik az elkészített ételfogás. Úgy gondolja, hogy a közös ebédek és összejövetelek jobban összehozzák az embereket, és erre szükség van a mai világban.

Házigazdánk mesélt legelső főzési próbálkozásáról is, amikor a zöldpaszulyleves elkészítése volt a cél. Attól tartott, hogy a rántás csomós lesz, de nem így történt. Persze azért fakanálforgatónk is hibázott már a konyhában. Megtudtuk, hogy egyszer a krumplipürét úgy felengedte tejjel, hogy aztán nem lehetett megenni. De kreatív volt, és gyorsan kitalált helyette valamilyen más köretet.

Krisztina általában hétvégeken vagy ünnepnapokon szokott közösen főzni a családjával, szeretteivel. A hétköznapokon – nem naponta – egyedül szokott főzni, de jobban szereti, ha közösen főznek, mert úgy érdekesebb.
Szerinte a bográcsost hat-tíz főre érdemes készíteni. Bográcsos készítésekor általában valamit ünnepelnek. Ilyenkor összegyűl a család és a barátok, mindenkinek megvan a maga feladata a bográcsos elkészítésében. Bevallotta, hogy a körömpörköltet nem tudná elkészíteni a férje nélkül, és hálás a segítségért a nagy családjának.

Bográcsban készült pacalos körömpörkölt

Hozzávalók:
• 6 sertésköröm
• 900 gr előfőzött pacal
• 2 evőkanál zsír
• 3 fej hagyma
• 3 paprika
• 0,5 liter paradicsomlé
• egy nagy kanál édes őrölt paprika
• 5 gerezd fokhagyma
• egy kiskanál bors
• egy kanál só
• víz (szükség szerint)

Elkészítése: az első lépés a sertésköröm felszabdalása, mint ahogyan a kocsonyához valót szokás. Ezt követően a felaprított hagymát zsírban üvegesre kell pirítani, utána hozzáadni a felaprított paprikát is. Ekkor jöhet a köröm hozzáadása. Az őrölt paprikát is azelőtt kell hozzáadni, mielőtt még vízzel felengednénk, akárcsak a sót és a borsot. Végül mindezeket felöntjük vízzel. A körömnek sok időre van szüksége ahhoz, hogy megfőjön. Mindegyre meg kell kavarni (de nem szükséges mellette ülni).

Amikor már puha, de még nem vált el a csonttól a hús, hozzá kell adni a pacalt, és vizet kell önteni rá, ha szükséges. Akkor lesz kész, ha a hús leválik a csontról. Ilyenkor adhatunk még hozzá sót és borsot.
Amikor készre főtt a köröm és a pacal is, hozzá kell adni a paradicsomlevet ízlés szerinti mennyiségben. Nokedlivel vagy krumplival lehet tálalni.

Jó étvágyat kívánunk!

Szerkesztő: Bálint Enikő

Keressenek meg minket, és osszák meg másokkal is ötleteiket, az ínycsiklandozó finomságok elké-szítési módját! Mi ellátogatunk az önök konyhájába!

Postacímünk: Kolozsvár, 400158, Eötvös/Constanţa utca 1-3. szám, de írhatnak elektronikus postací-münkre is: agnus@agnusradio.ro. Telefonon is hívhatnak bennünket a 0264-441-968-as számon hétköznaponként reggel 6 és 8, valamint déli 12 és 15 óra között.

Please follow and like us:

Házaló fazék – Túrókrémes csokoládés muffin

Az Agnus Rádió és a Szabadság napilap közös rovata

Deák Anita az Agnus Rádió munkatársa és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem betanító tanára látott vendégül minket, és megosztotta velünk túrókrémes csokoládés muffin receptjét.

Házigazdánk munkaprogramja rugalmas és folyton változó. Az Agnus Rádió munkatársaként műsort vezet, rovatot szerkeszt és ő tölti fel a honlapra az elkészült anyagokat. Emellett a BBTE doktorandusz hallgatójaként tanít. Szereti munkáit, örömmel foglalkozik a diákokkal. A vizualitáshoz kapcsolódó gyakorlati tantárgyakat tanítja, és fotó szakkollégiumot is vezet. Sok mindennel foglalkozik egyszerre, és próbál olyan területeken tevékenykedni, ahol kreatív lehet, így változatosak lehetnek a napjai. Vendéglátónk édesszájú, aki mindenféle édességet szeret, így kezdett el süteményeket is készíteni. Megtudtuk, hogy gyerekkorában az édesanyjával minden hétvégén készítettek süteményt, és ezt a hagyományt magával hozta a kincses városi napjaiba.

Anita az internetről, angol weboldalakról szokott inspirálódni a legtöbb étel elkészítésekor. De az is előfordul, hogy édesanyját kéri meg egyik receptje továbbadására. Szeret kísérletezni és új recepteket kipróbálni.
Házigazdánk általában egyedül szeret tevékenykedni a konyhájában, de előfordul, hogy férje, Levente is besegít egy-egy bonyolultabb recept előkészítésében, elkészítésében, hogy gyorsabban haladjanak.
Ha sok a munkája, akkor elmarad a süteménykészítés, férje szomorúságára. Ünnepnapokon van, hogy fogást és süteményt is készít. Ilyenkor előre megtervezi a napjait, hogy tudjon időt szánni a konyhai teendőkre. Számára a sütés kikapcsolódás. Kedvence a torták készítése, amiket szeret kreatívan díszíteni. Szerinte ez a vizuális művészetek szeretetéből fakad, hiszen úgy tekint a süteményekre, mint egy-egy műalkotásra. A torta elkészítése időigényesebb, így általában hétvégén jut ideje tortareceptek olvasására és elkészítésére. Hétköznapokon a gyorsan elkészíthető süteményeket részesíti előnyben: a muffint, a brownie-t, a túrótortát, ami akár sütés nélkül is elkészíthető és egészségesebb, könnyedebb is. A gyorsan elkészíthető sütemények közül a diós-szilvalekváros vagy almás-fahéjas muffint és a brownie-t ajánlotta így ünnepek közeledtével.

Túrókrémes csokoládés muffin

Hozzávalók: a krémhez: 400 gramm tehéntúró (vagy mascarpone), 155 gramm cukor, 2 tojás, egy csipet só, apró csokidarabok (ízlés szerint, ki mennyit szeretne). A tésztához: 780 gramm liszt, 400 gramm cukor, 130 gramm kakaópor, sütőpor vagy szódabikarbóna, egy csipet só, 500 ml víz, 230 ml olaj, egy kis vaníliaeszencia, 3 kanál tejföl, 200 ml tej. Díszítéshez: 200 gramm tehéntúró, 3 kanál tejszínhab, 3 kanál csokoládékrém, porcukor (ízlés szerint).

Elkészítése: először a túrókrémet készítjük el: a túrót, a cukrot, a tojást és a sót kézzel vagy mixerrel összekeverjük. Beleforgatjuk a csokidarabokat. Utána összekeverjük a lisztet, a cukrot, a kakaóport, a sütőport és a csipet sót. A közepébe lyukat formázunk, amibe beleöntjük a vizet, az olajat, a tejfölt, a vaníliát és a tejet, majd összedolgozzuk.
Ezt követően az előkészített muffinformákba teszünk először a kakaóporos muffintésztából, majd a közepére kerül a túrókrém és a tetejére ismét a kakaóporos muffintésztából teszünk egy kanálnyit. A tetejére fogpiszkáló segítségével spirálmintát formázhatunk. A masszát az előmelegített sütőben 180 fokon sütjük. A forma méretétől függően általában 20-30 perc alatt elkészülnek.
Ha kihűltek, akkor díszíthetjük őket. A tejszínt kemény habbá verjük, a túróhoz három kanál tejszínhabot és három kanál csokoládékrémet adunk. Az egészet kézi mixerrel jól összekeverjük, és kanállal vagy habzsákkal a muffinok tetejére nyomjuk. Ízlés szerint dekorcukorral vagy kókuszreszelékkel is díszíthetjük.

Jó étvágyat kívánunk!

Szerkesztő: Bálint Enikő
Fotó: Deák Anita

Keressenek meg minket, és osszák meg másokkal is ötleteiket, az ínycsiklandozó finomságok elké-szítési módját! Mi ellátogatunk az önök konyhájába!

Postacímünk: Kolozsvár, 400158, Eötvös/Constanţa utca 1-3. szám, de írhatnak elektronikus postací-münkre is: agnus@agnusradio.ro. Telefonon is hívhatnak bennünket a 0264-441-968-as számon hétköznaponként reggel 6 és 8, valamint déli 12 és 15 óra között.

Please follow and like us:

Házaló recept – Veress Csilla diós-mézes piskótája

Az Agnus Rádió és a Szabadság napilap közös rovata

A Mezőkeszüről származó Veress Csilla látott vendégül bennünket, és az ünnepekre hangolódva a diós-mézes piskóta receptjét osztotta meg velünk, mesélt munkájáról és a sütési szokásairól.

Házigazdánk Mezőkeszüről származik, de a kincses városban él családjával, amióta a fia elkezdte az iskolai tanulmányait.

Csillát a Misztótfalusi Kis Miklós Református Sajtóközpontban látogattuk meg. Megtuduk, hogy könyvkötészettel foglalkozik, munkája közben mesélt nekünk a könyvek világáról, a könyvkészítésről. Elárulta, hogy amikor odakerült, egyáltalán nem volt elképzelése, sem tapasztalata arról, hogyan állhat össze egy könyv. Munkáját érdekesnek tartja, és hálás a munkatársainak, akik akkoriban sokat segítettek. Azóta is mindennap tanul valami újat a könyv elkészülésének hosszú folyamatában. Szerinte szükség van egy kis kézügyességre és türelemre is. Örvend, amikor elkészülhet egy könyv kötésével. Hasonlóan örömet jelent számára, ha elkészíthet egy süteményt. Párhuzamot is vont a könyv elkészülése és a sütemény elkészítése között: mindkettő esetében szükséges betartani a sorrendet, továbbá türelem, kíváncsiság és akarat kell.

Vendéglátónk tizenhat évvel ezelőtt fogott hozzá sütemények készítéséhez. Egyik sikerélményt követte a másik, és látta a szerettei meg vendégei arcán, ahogyan örömmel fogyasztják el őket. Ez még jobban motiválta. Elmesélte, hogy gyerekkorában nézte, amint az édesanyja süteményeket készített esküvőkre, kedvence volt a mézes és a citromos sütemény.
Veress Csillától megtudtuk, hogy ünnepekre öt-hat féle süteményt szokott készíteni. Negyven-negyvenöt süteményreceptje van, azok közül szokott válogatni. Számára a sütés örömöt szerez, megnyugtatja, amikor ideje engedi, mindig készít valamit – mert úgy véli, a sütemények elkészítéséhez idő kell, ő például este ér rá, akkor már csend is van. Elmesélte azt is, hogy mindennap szokott főzni, mivel családtagjai a friss ételeket részesítik előnyben. A főzésre csak ráadás és kikapcsolódás a sütés. Szokása, hogy vendégségbe sosem megy általa elkészített sütemények nélkül.

Tanácsokat is adott a kezdő háziasszonyoknak, hogyan fogjanak hozzá. Mosolyogva mondta, hogy a piskóta esetében szívvel-lélekkel és akarattal lesz sikeres az első sütési élményük.

Diós-mézes piskóta

Hozzávalók:

  • 4 db. tojás
  • 17 dkg kristálycukor
  • 2 ek. méz
  • 5 dkg dió (durvára vágott)
  • 16 dkg liszt
  • fél csomag sütőpor

Elkészítés:

  1. A tojásfehérjét keményhabbá verjük, hozzáadjuk a cukor felét.
  2. A cukor másik felét a tojás-sárgájával kikeverjük, hozzátesszük a mézet, habosra keverjük és hozzáadjuk a sütőport, a lisztet.
  3. Mindezekhez hozzáadjuk a keményre felvert tojásfehérjét.
  4. Óvatosan összekeverjük, tepsibe tesszük, és megsütjük 180 °C-on.

Krém hozzávalói:

  • 1 db. tojás
  • 3 ek. liszt
  • 2,5 dl tej
  • 20 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • szilvalekvár (ízlés szerint)
  • étcsokoládé

Elkészítés:

  1. A tojássárgájához hozzáadjuk a tejet, a lisztet, és simára keverjük, majd péppé főzzük.
  2. Ha kihűlt, hozzáadjuk a felvert tojásfehérjét.
  3. A vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük.
  4. A kihűlt krémhez mindezeket hozzáadjuk.
  5. A piskótát kettévágjuk, az alsó lapot megkenjük szilvalekvárral, rátesszük a krémet és a másik lapot, a tetejére pedig a csokoládébevonatot.

Jó étvágyat kívánunk!

Szerkesztő: Bálint Enikő
Fejléc fotó: Szecsődi Árpád

Keressenek meg minket, és osszák meg másokkal is ötleteiket, az ínycsiklandozó finomságok elké-szítési módját! Mi ellátogatunk az önök konyhájába!

Postacímünk: Kolozsvár, 400158, Eötvös/Constanţa utca 1-3. szám, de írhatnak elektronikus postací-münkre is: agnus@agnusradio.ro. Telefonon is hívhatnak bennünket a 0264-441-968-as számon hétköznaponként reggel 6 és 8, valamint déli 12 és 15 óra között.

Please follow and like us:

Házaló recept – Görög lecsó Visky Annától

Az Agnus Rádió és a Szabadság napilap közös rovata

Virtuális vendéglátónk a kolozsvári Pulzus közösség igazgatója, Visky Anna a görög lecsó receptjét osztotta meg velünk, de mesélt a főzési szokásairól és az általa kedvelt ízvilágról is.

Fakanálforgatónk szereti ez erdélyi hagyományos fogásokat, viszont nem részesíti előnyben a pajzsmirigybetegsége miatt. Számára az a hagyomány fontos, amit édesanyja teremtett meg, aki kerülte a zsíros húsokat, a gluténtartalmú ételeket, tejtermékeket. Elsősorban növényi alapanyagokból készítette el az ételeket. A frissen csavart gyümölcslevek nem maradhattak ki az étrendjükből, de nagy kedvencük a humusz és az avokádókrém is.

Pulzus-igazgatóként, feleségként és családanyaként arról is mesélt, hogyan fér bele a főzés a mindennapi programjába. Visszaemlékezett arra az időszakra is, amikor egyedül élt, és bevallotta, hogy annak idején nem töltött annyi időt a főzéssel, a második fogásokat részesítette inkább előnyben. Amióta férjhez ment és gyermekeik vannak, kétnaponta főz a reggeli órákban. Általában nagy adagokat készít, és ha szükséges, lefagyasztja. Előfordul, hogy a barátaik betoppannak hozzájuk, s akkor őket is megkínálják.

Házigazdánk bevallotta, hogy szeret egyedül tevékenykedni a konyhában, mert olyankor kikapcsolódhat, és szeret addig kóstolgatni, amíg olyan nem lesz az étel, amilyennek elképzelte. Főzés közben általában egy-egy podcastet vagy zenét hallgat. De olyan is előfordul, hogy közösen főznek a gyermekeivel, megpróbálja őket is bevonni a főzésbe, ami kihívást jelent számára.

Anna és családja körében a keleti ízvilág dominál, ezért a rizs alapélelmiszer náluk, mindig van belőle a hűtőjükben. Eszébe jutottak a koreai élményei, mert ottjártakor előfordult, hogy reggel, délben és este is rizset fogyasztottak. Anna, a családjában egyedüliként, nem fogyaszt kenyeret, így azt rizzsel helyettesíti. Szeretik még az indiai ízvilágot, kedvencük a szerecsendió, a kurkuma, a curry és a gyömbér. Elmesélte, hogy a lencsét gyömbérrel szokta ízesíteni, ami gyulladáscsökkentő hatású. Figyel arra, hogy egészséges fogásokat készítsen, és egészségesen táplálkozzanak. Felhívta a figyelmünket a gyulladásra, amely szerinte a meddőség egyik okozója is lehet. Úgy véli, az étrendváltoztatás eredményes lehet, és fontosnak tartja, hogy először a természetes módszereket próbálják ki.

Megtudtuk, hogy az ünnepi falatokat a nagyszülőknél szokták elfogyasztani. Előétellel kezdik, ami különféle sajtokat és olajbogyót, prosciutto sonkát, füstölt lazacot tartalmaz. A főfogás általában grillcsirke vagy nagyobb adag disznóhús édeskrumpli-körettel. Amíg erre várnak, elfogyasztják az előételt. Bihar megyében, ahonnan származik, hagyomány a húsleves készítése is, így az sem hiányozhat az ünnepi asztalról. A desszert pedig nyers süti, ami egészségesebb. Velünk is egészséges étel receptjét osztotta meg.

Görög lecsó

Hozzávalók:

  • 2 cukkini
  • 2 padlizsán
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • 1 sárga kaliforniai paprika
  • fűszerek (só, bors, rozmaring)

A paradicsomszószhoz:

  • 5 paradicsom
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 paprika
  • 3 gerezd fokhagyma
  • Kakukkfű
  • Petrezselyemzöld
  • Olívaolaj

Elkészítése:

  1. A vöröshagymát megpucoljuk, és megdinszteljük.
  2. Hozzátesszük a meghámozott paradicsomot, sóval, borssal, petrezselyemzölddel és kakukkfűvel fűszerezzük. Utána 15 percig főzzük, amíg szószállagú nem lesz.
  3. A többi zöldséget megmossuk, felvágjuk.
  4. Olívaolajat öntünk egy tálba, hozzáadjuk a paradicsomszószt és a zöldségeket.
  5. Mindezeket megfűszerezzük, s betesszük a sütőbe.

Jó étvágyat kívánunk!

Szerkesztő: Bálint Enikő

Keressenek meg minket, és osszák meg másokkal is ötleteiket, az ínycsiklandozó finomságok elké-szítési módját! Mi ellátogatunk az önök konyhájába!

Postacímünk: Kolozsvár, 400158, Eötvös/Constanţa utca 1-3. szám, de írhatnak elektronikus postací-münkre is: agnus@agnusradio.ro. Telefonon is hívhatnak bennünket a 0264-441-968-as számon hétköznaponként reggel 6 és 8, valamint déli 12 és 15 óra között.

Please follow and like us:

Házaló recept – Sütőtökkrémleves Kocsis Juliannától

Az Agnus Rádió és a Szabadság napilap közös rovata

A Nagyszőlősi járásból származó Kocsis Julianna volt ezúttal virtuális házigazdánk, aki egy őszi receptet, a sütőtökkrémlevesét osztotta meg velünk, és mesélt eddigi munkáiról, főzési szokásairól.

Julika elsőként szülőföldjéről mesélt. A Nagyszőlősi járás határ menti régió, félig magyar, félig ukrán lakosságú barátságos vidék. Elmondta: szeretett itt felnőni, sok szép emléket őriz gyerekkoráról. Ungváron is élt öt évet az egyetemi évei alatt, majd Beregszászon kezdődött el számára a nagybetűs élet, amikor elkezdett dolgozni. Ekkor párhuzamosan dolgozott egy magyarországi székhelyű alapítvány beregszászi kirendeltségénél és egy civil szervezetnél, ahol kulturális rendezvényszervezéssel, újságírással és honlapszerkesztéssel foglalkozott. Ezután Budapestre vezetett az útja, ahol a Reformátusok Lapja hetilap állásajánlatát fogadta el, amelyre isteni gondviselésként tekint.

Julika szeret írni. Megtudtuk, hogy egyik kedvence a riport. Szeret ellátogatni egy-egy gyülekezetbe, intézménybe, különlegesebb vagy éppen szokványos helyszínre. Szereti, amikor beszélgethet az emberekkel és ők megnyílnak neki, elmesélik az élettörténetüket. Hiszi, hogy az írásnak hatalmas ereje van. Különlegesnek tartja, hogy valami értékeset és maradandót alkothat. Szerinte az írás amellett, hogy kifejezi a gondolatokat, terápia is lehet, segíthet a felejtésben és gyógyíthatja a fájdalmat.

Házigazdánk sokszínű személyiség, ahogyan a munkája is sokrétű. Kíváncsiak voltunk, munka mellett mennyi időt tud szánni a fakanál forgatására. Kiderült, hogy nagyon szeret főzni, viszont a gyorsan elkészíthető recepteket részesíti előnyben. Nagyon hálás a rugalmas munkaidő miatt, így szinte minden napjának része lehet a főzés. Gondolatban el is repített a konyhájuk asztalához, amelyen gőzölög az étel. Nagy öröm számára, ha valaki jóízűen falatozik a főztjéből, bár eleinte nem gondolta, hogy szeretni fogja a konyhatündérkedést. Az egyetemi évei után főzött először, ami a lakótársának nagyon ízlett. Ezután egyre csak kereste a főzésben az újabb sikerélményeket, ugyanakkor a főzést a gondoskodás egyik kifejezési formájának is tartja. Vendéglátónk szerint fontos a frissen, saját kezűleg készített étel, ezt édesanyjától tanulta. Otthon mindig került leves az asztalra, ami neki nem mindig jön össze, ilyenkor hiányérzete is van.

Kárpátalja egy olvasztótégely ételfogások szempontjából, mivel keveredik a magyar és a szláv ízvilág. Házigazdánk nagyon szereti a szláv konyhát. A borcsnál el sem tud képzelni finomabb ételt. Szerinte felveheti a versenyt a magyar konyhára jellemző húslevessel. A szláv ételfogások közül a pelmenyit (hússal töltött tésztát) és a varenyikit (a krumplis derelyét) ajánlotta még. Az ukrán konyha nélkülözhetetlen fűszere a kapor, így ez Julika konyhájából sem hiányozhat. Szívesen főz krémleveseket, most egy őszi receptet osztott meg velünk.

Sütőtökkrémleves Julika módra

Hozzávalók:

  • 1 kg hokkaido tök
  • 1,5 kg sárgarépa
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • egy ujjnyi gyömbér
  • 2 dl kókusztej
  • 1 l víz, vagy zöldségalaplé
  • 1 ek. vaj
  • 1 csipet bors (cayenne)
  • só ízlés szerint
  • 1 késhegynyi szerecsendió

Elkészítés:

  1. Feldaraboljuk a sütőtököt kis kockákra.
  2. Meghámozzuk a répát, hagymát, gyömbért, amit szintén feldarabolunk.
  3. Megdinszteljük a hagymát (olajban vagy vajban), majd hozzátesszük a sárgarépát és a sütőtököt.
  4. Kavargatjuk, és hozzáöntjük a vizet (alaplevet). Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a lereszelt gyömbért.
  5. Amint a tök és a sárgarépa puhára főtt, pürésítjük bármilyen mixer segítségével.
  6. Hozzáadjuk a kókusztejet és a szerecsendiót, ha hígabbra szeretnénk, akkor még vizet is tölthetünk hozzá.
  7. Tökmaggal vagy bármilyen pirított maggal díszíthetjük.

Jó étvágyat kívánunk!

Szerkesztő: Bálint Enikő

Keressenek meg minket, és osszák meg másokkal is ötleteiket, az ínycsiklandozó finomságok elké-szítési módját! Mi ellátogatunk az önök konyhájába!

Postacímünk: Kolozsvár, 400158, Eötvös/Constanţa utca 1-3. szám, de írhatnak elektronikus postací-münkre is: agnus@agnusradio.ro. Telefonon is hívhatnak bennünket a 0264-441-968-as számon hétköznaponként reggel 6 és 8, valamint déli 12 és 15 óra között.

Please follow and like us:

Házaló recept – Zalai dödölle Zavicsa Ibolyától

Az Agnus Rádió és a Szabadság napilap közös rovata

Négyfalusi származású virtuális vendéglátónk, Zavicsa Ibolya a zalai dödölle receptjét, gyerekkori főzési élményeit osztotta meg velünk.

Fakanálforgatónk két iskolában is magyartanárnőként dolgzik, így sokat utazik a két iskola között. Elárulta, hogy ezeken a napokon kevesebb időt tud a konyhában tölteni. Ibolyának teljesült gyermekkori álma, a betűk és a gyerekek világában nagyon jól érzi magát. Szeret velük foglalkozni, a közelükben teljesen ki tud teljesedni. Úgy érzi, megtalálta az útját.

Miközben tanárnői munkájáról mesélt, eszébe jutott a legelső főzési élménye, amely a szalmakrumplihoz és a krumplifasírthoz köthető. Mai napig kedvenc ételfogásai közé sorolható minden, ami krumpliból készül.

Ibolya elárulta, hogy nem szeret egyedül tevékenykedni a konyhában, szereti, ha vannak körülötte és segítenek a főzésben. Otthon mindig van segítsége, aki a kedvenc fogásait is elkészíti neki. Hálás érte.

Amióta kisbabát vár, próbál nagyobb figyelmet szentelni a főzésnek, és a minőségi alapanyagokat részesíti előnyben. Ugyanakkor sok gyümölcsöt és zöldséget eszik. Arra is figyel, hogy kétszer olyan egészségesen egyen, mint az áldott állapot előtti időszakában. Nekünk is ajánlott könnyen elkészíthető, egészséges salátarecepteket, és a zalai dödölle receptjét is megosztotta, ami nagy kedvencnek számít a családjukban. A receptet Nagykanizsán élő ismerősüktől tanulta öt évvel ezelőtt, azóta is előszeretettel készíti.

Zalai dödölle Zavicsa Ibolyától

Hozzávalók:

  • 7-8 krumpli
  • 30 dkg finomliszt
  • 1-2 fej hagyma
  • napraforgóolaj vagy sertészsír
  • só (ízlés szerint)
  • tejföl

Elkészítés

  1. A krumplit meghámozzuk, megmossuk, kockára vágjuk és feltesszük főni annyi vízben, amennyi ellepi, és megsózzuk.
  2. A hagymát felaprítjuk, olajban vagy zsírban aranysárgára pirítjuk.
  3. Ha a krumpli megfőtt, vízzel együtt összetörjük, lassú tűzön beledolgozzuk a lisztet a fakanállal vagy dagasztókarral. Amint jó sűrű masszát kapunk, levehetjük a tűzről.
  4. Serpenyőbe teszünk egy keveset a hagymás olajból, majd olajos kanállal diónyi galuskákat szaggatunk a masszából, megpirítjuk, megszórjuk hagymával, és tálalhatjuk is.

Jó étvágyat kívánunk!

Szerkesztő: Bálint Enikő

Keressenek meg minket, és osszák meg másokkal is ötleteiket, az ínycsiklandozó finomságok elké-szítési módját! Mi ellátogatunk az önök konyhájába!

Postacímünk: Kolozsvár, 400158, Eötvös/Constanţa utca 1. szám, de írhatnak elektronikus postací-münkre is: agnus@agnusradio.ro. Telefonon is hívhatnak bennünket a 0264-441-968-as számon hétköznaponként reggel 6 és 8, valamint déli 12 és 15 óra között.

Please follow and like us:

Házaló recept – Almatorta Melindától

Simon-Várhelyi Melinda, Kolozsváron élő vegyészmérnök látott vendégül minket a virtuális térben, aki megosztotta velünk utazási élményeit, az ott megtapasztalt ízvilágokat és az almatorta receptjét.

Melinda gyerekkorában mindig figyelte nagymamáját, édesanyját, ahogyan forgolódnak a konyhában. Elárulta, hogy sosem kellett egyedül elkészítsen egy ételfogást mindaddig, amíg férjhez nem ment. Mindig volt segítsége. Miután férjhez ment, lett alkalma saját magát is kipróbálni fakanál forgatóként. Kedvenc ízvilága és receptjei közé tartozik az olasz konyha. A főzésben el tud merülni, kreatív lehet és teljesen ki tudja mozdítani a komfortzónájából.

Elmesélte, hogy sokat utaznak a férjével. Egyik legfőbb szórakozásuk a túrázás és a hegymászás. Az útjaik során mindig megkóstolják a helyi speciális ételfogásokat is. Az utóbbi időben Európa különböző helyeire utaztak. Az idén nyáron Szlovéniában voltak és az ottani specialitásokat is megkóstolták: a gombalevest, halféléket. Visszaemlékezett, hogy pár évvel ezelőtt voltak Szicíliában is, ahol mindenhez használtak padlizsánt. Azóta ők is több padlizsánt esznek és nekünk is ajánlotta. Megtudtuk, hogy amikor kirándulnak, fontos szempont számukra, hogy megismerjék az adott vidék kultúráját, a helyi ételfogás különlegességeket és kulináris élményeket szerezzenek.

Vendéglátónk elárulta, hogy nehezen tudja összeegyeztetni a háziasszonyi teendőket a kirándulásokkal és a munkával. Doktorandusz hallgatóként örömmel tölti el, ha részt vehet diákjai oktatásában és az életútjuk elindulásában. Szerinte, míg online tanultak a diákok, könnyebben összetudta egyeztetni a főzést a kirándulásokkal és a munkával. Beszélgetésünk alatt is épp egy kirándulásra készült, és közben megosztotta velünk almatorta receptjét.

ALMATORTA

Hozzávalók:

  • Pár alma
  • 5 tojás
  • 125 g cukor + cukor az almára
  • 125 g liszt
  • Tejszínhab díszítésre (kb. 500 ml)
  • Fahéj, szerecsendió

Elkészítés:

  1. Megtisztítjuk és szeletekre vágjuk az almát.
  2. Egy sütőpapírral kibélelt kerek tortaformába beteszünk egy réteg felszeletelt almát és cukrot, fahéjat, szerecsendiót szórunk rá.
  3. Megismételjük: még egy vagy két almaréteget helyezünk a tortaformába. Közepes hőfokon (kb. 160°C-on) sütjük, amíg az almák megpuhulnak és félig megsülnek.
  4. Robotgép habverőjével az 5 tojásfehérjét kikeverjük a cukorral.
  5. Amikor keménnyé válik, hozzáadjuk az 5 tojássárgáját és a 125 g lisztet. A masszát az almákra öntjük, majd a sütőben megsütjük.
  6. Miután kivesszük a sütőből, hűlni hagyjuk. Amikor a torta kihűlt, kiborítjuk egy tálcára és tejszínhabbal díszítjük tetszés szerint.

Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Házaló recept – Füstölt lazacos, spárgás tészta Stein Blanka Paulától

A mai napon Stein Blanka Paula közgazdász osztja meg velünk a füstölt lazacos, spárgás tészta receptjét és virtuálisan bepillanthatunk egy munkanapjának főzési szokásaiba.

Virtuális vendéglátónk Stein Blanka Paula Marosvásárhelyen kezdte tanulmányait. Középiskolás korában versenyek által megtetszett neki a közgazdaság tantárgy, így közgazdász szakon folytatta tovább tanulmányait a kincses városban. Kilenc éve már, hogy Kolozsváron él.
Jelenleg egy multinacionális vállalatnál dolgozik, klienseknek a rendeléseivel. Mivel otthonról dolgozik, így sokkal jobban be tudja illeszteni a mindennapjaiba a főzést, mint a koronavírus előtt.
Elmesélte, hogy amióta felfedezte a főzés okozta örömöket nagyon szeret a konyhába tevékenykedni. Előfordul, hogy ő találja ki a recepteket a fantáziájára bízva milyen lesz az ételfogás.
Felelevenítette a legelső főzési emlékét is, egy brokkolis pitét készített. Nekünk is ajánlotta a receptet. Elárulta, hogy már hagyománnyá vált konyhájában, hogy mindenféle zöldséget, gyümölcsöt vásárol terv nélkül és ezekből készít valami új vagy megszokott ételfogást.
Megtudtuk hogyan és honnan készíti el az ételfogásokat. Legtöbbször az internetről nézi ki recepteket, Jamie Oliver receptjeit nekünk is ajánlotta. Minden, ami az olasz ízvilághoz köthető azt szívesen elkészíti. Az új ételfogások mellett a hagyományos, az édesanyja és nagymamája receptjeit is előszeretettel készíti.
Blanka számára a főzés egy kikapcsolódást jelent, abban a pillanatban csak arra koncentrál, hogy jól sikerüljön a recept. Ezúttal is egyik kedvenc receptjét osztotta meg velünk.

Füstölt lazacos, spárgás tészta (szélesmetélt)

Hozzávalók:
• 1 köteg zöld spárga
• 200 gramm füstölt lazac
• 1 citrom
• 2 kanál tejföl
• kb. 150-200 gramm tészta
• olívaolaj
• só, bors (ízlés szerint)
• parmezán

Elkészítés:
1. A tésztát sós forró vízben megfőzzük.
2. Előkészítjük a spárgát: egy zöldséghámozóval vékony csíkokat vágunk, ezt félretesszük és a maradék spárgát felaprítjuk.
3. A felaprított lazacfilét egy kevés olívaolajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a felaprított spár-gát.
4. Hozzáadjuk a citrom levét és a reszelt héját.
5. Amikor a lazac rózsaszínre pirult hozzáadjuk a megfőtt tésztát, tejfölt, illetve a tészta vízéből egy kanállal fellazítjuk.
6. Ezt megfűszerezzük (só, bors), majd hozzáadjuk a spárgacsíkokat.
7. Egy kevés parmezánnal tálaljuk.

Jó étvágyat!
Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.