Agnus Rádió

Emléktábla Lászlóffy Csaba egykori otthonánál – riport a Kolozsvári Magyar Napokról

A Kolozsvári Magyar Napok programjai között idén egy különleges eseményre is sor került: emléktáblát avattak Lászlóffy Csaba költő, író és műfordító egykori lakóházánál, a Bástya utcában. Az ünnepségen beszédet mondott Korpa Tamás költő, irodalomtörténész és kritikus, aki személyesen is közeli kapcsolatban állt Lászlóffyval. A helyszínen készült riportot most Hermán Dániel kollégánk hozza el Önöknek.

Please follow and like us:

Bukaresti magyar reformátusok

Bukaresti magyar reformátusok a 19-20. században címmel tartott előadást dr. Péter István,
a Babeș -Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar egyetemi oktatója a Kolozsvári Magyar Napok keretében augusztus 19-én. A további percekben az előadóval beszélgetünk a református bukaresti templomépítés és az egyházközség megalakulásáról.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Beszélgetés Birizdó Szabolcs Mihály lelkésszel

Sorozatot indítottunk, amelyben frissen felszentelt református lelkipásztorokat mutatunk be. Ezúttal Birizdó Szabolcs Mihállyal, a marosvásárhelyi Vártemplomi Református Egyházközség segédlelkipásztorával beszélgetünk, akit nemrég szenteltek lelkésszé a baróti református templomban, és szeptembertől önálló szolgálatát kezdi.

Riporter: Hermán Dániel

Please follow and like us:

Kriza János nyomán

Kriza János, a teológus és néprajzkutató címmel tartott előadást Szabó Előd, a Székelykeresztúri Unitárius Egyházközség lelkipásztora a Kriza János konferencia keretén belül a 16. Kolozsvári Magyar Napok szervezésében augusztus 18-án. A továbbiakban Kriza János munkásságáról beszélgetünk röviden a lelkipásztorral, Szabó Előddel.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Refo udvar a 16. kolozsvári magyar napokon

Az idei kolozsvári Magyar Napok alkalmából ismételten megnyitják a Refo udvart augusztus 20 és 24-e között. A kicsiket és nagyokat érdekesebbnél érdekesebb programokkal, koncertekkel várják majd ezeken a napokon. A közelgő eseményről Apetroae Lucassal az Ike ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Riporter: Albert Mária

Please follow and like us:

Hálaadó istentisztelet a Kétágú templomban

Hálaadó istentiszteletet tartanak a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség templomában a külső-belső templomjavítás részleges befejezése köszöneteként a Kolozsvári Magyar Napok keretében augusztus 17-én, vasárnap 10 órától. A templom történetéről, a gyülekezeti életről és a hálaadó istentiszteletről kérdeztük Dr. Székely Józsefet, Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség parókus lelkipásztorát.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Új kezdet — Telegdi István lelkésszel beszélgetünk

Új sorozatot indítunk, amelyben a frissen felszentelt református lelkipásztorokat mutatjuk be. Elsőként Telegdi Istvánnal, a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség segédlelkipásztorával beszélgettünk, akit nemrég szenteltek lelkésszé a baróti református templomban, és szeptembertől kezdi önálló szolgálatát.

Riporter: Hermán Dániel

Please follow and like us:

Az ifjú Viski Fricskák a Méra Világzenei Csűrfesztiválon

A kárpátaljai Viski Folk Műhely tehetséges diákjaiból alakult utánpótlás-zenekar az ifjú Viski Fricskák meghívott vendégei voltak a Méra Világzenei Csűrfesztiválnak. Fiatal koruk ellenére számos rangos fellépésen bizonyították tehetségüket. Céljuk, hogy a hagyományokat hitelesen, közösségben és örömmel éltessék tovább. Az elkövetkezőkben a zenekar tagjaival és a Viski Folk Műhely népzenei szektorának a koodinátorával, Becske Adriennel beszélgetünk a zenekarról és az erdélyi turnéikról.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.