Agnus Rádió

Aktuális – Egymillió csillag a nélkülözőkért szolidaritási akció a Caritas szervezésében

Két év után ismét felragyognak az együttérzés lángjai, és újra kivonul a terekre a Caritas Egymillió csillag a nélkülözőkért szolidaritási akciója. Október 14-én pénteken 18 órától több erdélyi városban mécsesekkel világítanak meg egy-egy közteret, emellett pedig a nélkülöző gyermekek, fogyatékkal élő fiatalok és időskorú betegek számára szerveznek gyűjtést. A részletekről Molnár Józsefet, a Gyulafehérvári Caritas közkapcsolati felelősét kérdeztük.

Riporter: Bíró Hunor

Please follow and like us:

Aktuális – Megújult a beresztelki református templom

Hálát adtak ünnepi istentisztelet keretében a több éves munka sikeréért, Isten áldásáért a felújított beresztelki református templomban. A templom restaurálási folyamatairól, a történetéről és a beresztelki gyülekezetről kérdeztük Szép Eduárdot, a Beresztelki Református Egyházközség parókus lelkipásztorát.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Farkas Szilárd, református.ro

Please follow and like us:

Aktuális – Mentálhigiéné világnap

Kolozsváron a Szabók bástyája épületében kiállítás nyílt október 10-én, a mentálhigiéné világnapja alkalmából, az Estuár alapítvány szervezésében, amely mentális problémákkal küzdő személyeken segít. Az eseményről munkatársunk Szecsődi Árpád az Estuár alapítvány egyik kliensét, valamint az alapítvány vezetőjét Finta Orsolyát kérdezte.

Please follow and like us:

Aktuális – Janovics Jenő emlékkonferencia

A 22. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle keretében Janovics Jenő tiszteletére emlékkonferenciát szerveztek múlt hétvégén. Újra előkerült, reskonstruált filmeket nézhetett meg a közönség, előadások és panelbeszélgetések tették emlékezétessé a konferenciát. A továbbiakban Zágoni Bálintot, a Filmtettfeszt fesztivál igazgatóját hallhatják Janovics Jenő filmjeinek útjáról, történetéről.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Filmtettfeszt Facebook oldala

Please follow and like us:

Aktuális – Az aradi vértanúkra emlékezve

1849. október 6-án kivégezték Batthyány Lajost, az első magyar kormány független miniszterelnökét Budapesten és a 13 honvédtisztet Aradon. Ez a nap nemzeti gyásznap lett. Ennek apropóján beszélgetünk Hover Zsolt, íróval, újságíróval és református lelkipásztorral.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Újra ép a kutyfalvi református templom

Teljesen felújították Kutyfalva református templomát, amelyet 2016-ban megrongált a vihar, leszakította a toronysisakot, tönkretette a tetőt és több tízezres károkat okozott az egyházközség épületein. Múlt héten hálaadó istentisztelet keretében mondtak köszönetet a teljesen felújított templomért a gyülekezet tagjai. Erről kérdeztük Lukács-Lőrincz Csillát, a Kutyfalvi Református Egyházközség lelkipásztorát.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kiss Gábor, református.ro

Please follow and like us:

Aktuális – Kolozsváron ünnepelte az Egyetem Napját a Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megszervezte a már hagyományossá vált Egyetem Napját múlt hétvégén. Az esemény keretében beszédet mondott dr. Tonk Márton egyetemi tanár, rektor, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke, valamint Hankó Balázs helyettes államtitkár, a Kulturális és Innovációs Minisztérium képviselője. Különböző díjak és kitüntetések átadására is sor került. A továbbiakban az eseményről készített összeállításunkat hallhatják.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Sapientia EMTE, Kolozsvár Facebook oldala

Please follow and like us:

Aktuális – Hamarosan kezdődik a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle

Huszonkettedik alkalommal szervezik meg az Erdélyi Magyar Filmszemlét, a Filmtettfesztet Kolozsváron október 5-9. között. Érzelmek hullámvasútja, morális dilemmák, szórakoztatóan abszurd helyzetek és vidám pillanatok várják a mozizni vágyókat. Rövidfilmek, versenyfilmek, dokumenttumfilmek és nagyjátékfilmek rendezőivel is találkozhat a kincses város közönsége. A részletekről a szervezőkkel beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Tamási Áron 125 – Ősvigasztalás bemutató a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a Tamási Áron 125 emlékévhez kapcsolódva mutatja be Tamási Áron Ősvigasztalás című színművét, Béres László rendezésében október 5-én 20 órától a színház nagytermében. Béres László rendezőt, Bokor Attila koreográfust, és Laczkó Vass Róbert színművészt kérdeztük az előadás színreviteléről.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us: