Agnus Rádió

Creo 2024-12-25

Áhítat – Mózes első könyve 28 fejezetének a 18-tól 22-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent John Piper: Hirdetek nektek nagy örömet – 25 áhítatos adventi olvasmány című könyvből Három Karácsonyi Ajándék című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2024-12-24

Áhítat – Az első Korinthusi levél 11 fejezetéből a 1 – 16-ig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Almási Ferenc, a Magyarországi Miskolc Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből az Advent felé című rész első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Az evangéliumi könyvkiadó munkatársának Babos Márton karácsonyi gondolatait követhetik figyelemmel.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2024-12-24

Áhítat – Máté evangéliuma 2 fejezetének a 1 és a 2-ik verse alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent John Piper: Hirdetek nektek nagy örömet – 25 áhítatos adventi olvasmány című könyvből A Karácsony két célja című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

keresztény Élet 2024-12-23

Áhítat – Az első Korinthusi levél 10 fejezetéből a 23 – 33-ig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Almási Ferenc, a Magyarországi Miskolc Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó könyveit bemutatja Babos Márton, a kiadó munkatársa .

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből Miért több című részt felolvasta Ferencz Amália, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2024-12-23

Áhítat – János apostol első levele 4 fejezetének a 10. verse alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent John Piper: Hirdetek nektek nagy örömet – 25 áhítatos adventi olvasmány című könyvből Isten leírhatatatlan ajándéka című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2024-12-21

Áhítat – Az első Korinthusi levél 14 fejezetéből a 1-től 25-ig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Almási Ferenc, a Magyarországi Miskolc Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent John Piper: Hirdetek nektek nagy örömet – 25 áhítatos adventi olvasmány című könyvből Az Öregkorú születése című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.