Napjaink fiataljait ki is képviselhetné hitelesebben, mint egy diáklap szerkesztői? A kolozsvári Perspektíva ifjú újságírói már 29 éve teszik meg ezt. Mai adásunkban őket kérdeztük arról, hogy hogyan ünneplik a karácsonyt, milyen szokásaik vannak, és…
Date Archives december 2024
Szempontok – Túlgondolás
Szempontok műsorunk témája a túlgondolás. Szerkesztő: Lukács Orsolya agnusradio.ro · Szempontok 20241220 Tulgondolas
Credo 2024-12-20
Áhítat – Az első Korinthusi levél 13 fejezetéből a 1-től 13-ig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Almási Ferenc, a Magyarországi Miskolc Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent John…
Transylvania Lectures sorozat
Az MCC által szervezett Transylvania Lectures sorozat keretén belül a jog, a művészet és a totalitarizmus metszéspontjait vizsgálták, a fókuszban Mussolini és Ceaușescu volt. A fasiszta Olaszország és Ceaușescu Romániájának összehasonlítása betekintést nyújtott abba, hogy…
SzemLéllek – Bőjte Csongor
SzemLéllek című műsorunk következő vendége a Szent Mihály Plébánia segédlelkésze, aki mesélt nekünk domokosi gyerekkoráról, hivatásának felismeréséről, de elárulta azt is, hogyan szokott kikapcsolódni szabadidejében. Ha kíváncsiak, tartsanak velünk! A műsor a Kolozsvári Városi Tanács támogatásával…
Az érem két oldala, a Pszichopatika podcast margójára
Bemutatták Bakk-Miklósi Kinga, Kovács Károly Pszichopatika podcast margójára írt Az érem két oldala című művét a 10. Adventi Könyvvásáron az elmúlt hétvégén. A szerzők vallják, emlékeztessük magunkat az érem másik oldalára, bármilyen súlyos dologról legyen…
Credo 2024-12-19
Áhítat – Az első Korinthusi levél 12 fejezetéből a 12-től 27-ig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Almási Ferenc, a Magyarországi Miskolc Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent John…
Heltai Gáspárra emlékezve
A 10. Adventi Könyvvásár alkalmával előadást tartottak HELTAI 450. Emlékezés a 450 éve elhunyt Heltai Gáspárra címmel. Farmati Anna, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézet irodalomtörténésze, egyetemi adjunktusa előadásában Heltai Gáspárról és a ránk hagyott hagyatékáról…
Zenélő Köntös – Advent 3.
Advent harmadik vasárnapján a koszorún meggyújtott három gyertyát a Zenélő köntösben három hangszer jelképezi. Változatos kombinációikban közös az a harmónia, amelyet életre hívnak lelkünkben az eddig ismeretlen zeneszerzők művei. Szerkesztő: Nagy Ibolya agnusradio.ro · Zenelo…
Zöld Percek – Karácsonyi menü, pazarlás
Mai Zöld Percek környezetvédelmi rovatunk témája a karácsonyi menük. Albert Bea, gasztroblogger fog mesélni arról, hogy miket is készítenek ők karácsonyra, és hogy hogyan is próbálnak tenni a pazarlás ellen. Szerkesztő: Lukács Orsolya agnusradio.ro ·…