Agnus Rádió

Credo 2021-12-25

Áhítat – Lukács evangéliumának 1. fejezetének a 68. verse alapján szól hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Gárdonyi Géza: Karácsonyi ének című írását felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Aktuális – Éljen soká az Agnus Rádió!

Ezelőtt sok-sok évvel, ezen a napon, elindult az Agnus Rádió a 88,3 MH-en. Ma erre is visszatekintünk Zsigmond András segítségével, aki részt vett Rádiónk történetének kezdeti időszakába.

Riporter: Bálint Enikő

Credo 2021-12-24

Áhítat – János evangéliumának 1. fejezetéből a 9-13-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Gárdonyi Géza: Szüless meg bennünk Jézus című írását felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Juhász Gyula – Karácsony című versét előadja Marosán Csaba színművész

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Aktuális – Régmúlt györgyfalvi karácsonyi népszokások

„Amikor györgyfalvi népviseletbe öltözik az ember karácsony napján, egy egészen más személlyé válik” – vallja Józsa István györgyfalvi származású keramikus. Az következőkben vele beszélgetünk a györgyfalvi karácsonyi népszokásokról.

Riporter: Bálint Enikő

Aktuális – Karitatív akcióba kezdtek az MCC erdélyi központjai

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a tehetségtámogatás mellett nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősség vállalásra is, ennek keretében az erdélyi központok karácsonyi karitatív akciókat szerveztek. A kolozsvári MCC központ karitatív akcióinak fókuszában az otthonban élő gyerekek voltak. Az otthonban élő gyerekek számára szervezett adománygyűjtésről a koordinátorokkal: Zsiga Karolával és Horváth-Kovács Mátyással beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Aktuális – Ajándékozz okosan!

Ajándékozz okosan! címmel szervezett workshopot a Nekünk Zöld program keretében, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ), amelyen Balog Boros Enikő zero-waste szakember újrahasznosítható ajándékcsomagolásokat mutatott az érdeklődőknek.
Az esemény után többek között arról is kérdeztük az előadót, hogy az ajándékok csomagolása mellett mire érdemes még figyelni, ha környezettudatosabbá akarjuk tenni az ünnepet.

Riporter: Kecskés Csaba

Aktuális – 20. Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál

Huszadik alkalommal szervezték meg a Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivált Kolozsváron december 18-án. Ezúttal négy együttes örvendeztette meg a zenefesztivál résztvevőit. A gyerekek gyerekkuckóba is betekinthettek, tevékenykedhettek. Az következőkben a fesztivál együtteseinek néhány tagjával és önkéntesekkel beszélgetünk a hangulatról, zenerepertoárról és a résztvevőkről.

Riporter: Bálint Enikő

Vasárnapi beszélgetés – Szilágyi Kispista István

Mai Vasárnapi beszélgetés rovatunkban egy nem csak a vállalkozása iránt elhivatott üzletembert ismerhetnek meg Szilágyi Kispista István személyében. Vegyészmérnökként szállt be az üzleti szféra hajójába, hitét is elmélyítve ezen az úton. Beszélgetőtársa: Janicskó-Mihály Noémi.

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.