Hetedik alkalommal szervezik meg idén a TeSó-tábort, a Kolozsvári Tirannosz Ház egyetemista fiú bentlakásában október 3-6. között. A négy napos tábor számos csoportos játékot, beszélgetést, előadást tartogat az érdeklődők számára. További részletekről László Lehelt, az Alsóboldogfalvi Református Egyházközség parókus lelkipásztorát kérdezte Bálint Enikő.

Hatodik alkalommal szervezik meg az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot. A program célja, hogy a különböző korosztályok szerint kiválasztott kötetek közös olvasásával közelebb hozzák a diákokhoz a kortárs irodalmat. A Kolozsvárról induló kezdeményezés rövidesen egész Erdélyben népszerű lett, tavaly már közel 700 jelentkezőt fogadtak a kincses városban. Minderről Harbula Hajnalka szervező mesélt nekünk.
Riporter: Mihálykó Tihamér

Szeptember 21-én, szombaton 10 órától a székelyudvarhelyi Belvárosi Református Templomban kerül sor a Romániai református iskolák országos tanévnyitójára. A több, mint húszéves hagyomány része a Bethlen-díjak átadása egy-egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusnak, célja pedig, hogy az összetartást erősítse a református egyházi iskolák között országszerte. Minderről Tőkés Zsolt, a Baczkamadarasi-Kis Gergely Református Kollégium igazgatója mesélt rádiónknak.
Riporter: Mihálykó Tihamér
Fotó: maszol.ro

Megújult az Aldobolyi Református Egyházközség templomának a harangja. Hálaadó istentisztelet keretében mondtak köszönetet a munkálatokért az elmúlt hétvégén. A továbbiakban az új harangról, a templom történetéről és a gyülekezetről beszélgetünk Vinczi Botond Lászlóval, az Aldobolyi Református Egyházközség parókus lelkipásztorával.
Riporter: Bálint Enikő

Miklosovits László képzőművész 80. születésnapja tiszteletére jubileumi kiálltást nyitottak meg a kolozsvári Szépművészeti Múzeum emeleti termében. A tárlat bemutatja a grafikusművész munkásságát. A képzőművésszel, Miklosovits Lászlóval beszélgetünk alkotói tevékenységeiről és a kiállításról.
Riporter: Bálint Enikő

A Yuppi táborok játékosan, nevetve terápiás folyamatok által segítenek a résztvevőknek, családjaiknak megélni, elfogadni a krónikus betegségeket. Az idei nyáron három tábort szerveztek ugyanazokon a helyszíneken. A táborokról, az ott megtapasztalt élményeikről és az önkéntesekről kérdeztük Nagy Kingát, a Yuppi Camp kommunikációs munkatársát.
Riporter: Bálint Enikő

A Kolozsvári Magyar Opera múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján Szép Gyula igazgató ismertette a 2024-’25-ös évadot. Új bemutatókkal, fesztivállal és sok népszerű régebbi előadással is várják a közönséget, a korábbinál jóval szűkebb költségvetés ellenére is. Erről beszélgetünk ma az Opera igazgatójával.
Riporter: Mihálykó Tihamér

Önkéntesek, munkatársak, támogatok és kedvezményezettek ünnepelték együtt az elmúlt 30 évet a Providenta Gondviselés Fürsorge Egyesület Nyílt Napján szeptember 12-én. Mi is ott jártunk és láthattuk a fiatalok, hozzátartozóik, munkatársak és önkéntesek közös munkájának a gyümölcsét. Az erről készített összeállításunkat hallhatják.
Riporter: Bálint Enikő

Hétfőn az ország összes iskolájában, így a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban visszatértek a gyerekek az iskolapadba. Az intézmény, a Bolyai Farkas Elméleti Líceummal közösen az idei évnyitón új épületrészt is felavatott, amelyben 10 elemis osztály kezdi meg a tanulmányait. Minderről Benedek Zsolt, a Refi igazgatója mesélt rádiónknak.
Riporter: Mihálykó Tihamér

Örmény Művészeti Fesztivált szerveztek Gyergyószentmiklóson az elmúlt hétvégén. Kiállítások sorozatát tekinthették meg az örmény kultúráról a városban. Mi is bele hallgattunk. A továbbiakban a Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület elnökével, Kulcsár Lászlóval, beszélgetünk.
Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Boncina-Székely Szidónia