Agnus Rádió

Jókai Mór 200 éves évfordulója

Jókai Mór 200 éves évfordulója alkalmából az Apáczai galéria, egy megemlékező kiállítással tisztelte meg ezt az alkalmat. A kiállítás megnyitóján jártunk amelyet február 6-án tartottak az Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. A megnyitó után első sorban az iskola igazgatóját, Vörös Alpárt kérdeztük a kiállítás céljáról és arról, hogy ebben az évben még milyen fontos eseményt ünnepel a galéria és az iskola is egyaránt, erre hogyan terveznek megemlékezni. Ezekután pedig Székely Gézát a galéria alapítóját és a kiállítás egyik kurátorát kérdeztük a kiállított művekről, a nyertes darabról és egyéb érdekességekről.

Riporter: Albert Mária

Please follow and like us:

SzemLéllek – Szabó D. Zoltán

SzemLéllek rovatunk következő vendége Szabó D. Zoltán biológus, a Milvus csoport tagja. Mesél gyerekkoráról, arról, hogy miért is lett biológus, miért áll közel hozzá a Milvus csoport, és természetfilmes múltjába is betekintünk. Tartsanak velünk!

A műsor a Kolozsvári Városi Tanács támogatásával készült.

Szerkesztő: Lukács Orsolya

Please follow and like us:

Az Ifjúság Éve

A 2025-ös év az Ifjúság Éve az Erdélyi IKE számára. Ennek keretében nem az új programoknak a létrehozása a céljuk, hanem a meglévő programokban akarnak figyelni kiemelten a fiatalokra. Hangsúlyozni szeretnék, hogy a fiatalok nemcsak a jövőt jelentik a gyülekezetek és az Egyházkerületek életében, hanem a jelen aktív részesei. Az Ifjúság Évéről beszélgetünk Apetroae Lucas-Mateoval, az Erdélyi IKE ügyvezető igazgatójával és Farkas Paulával, az Erdélyi IKE alelnökével.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Keresztény élet 2025-02-05

Áhítat – A Jelenések könyve 20 fejezete 1-6 alapján szólt hozzánk Isten igéje Benke András, a Magyarországi Szendrői Református Egyházközség lelkipásztora.

A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Hálával áldozzál! – Van próféta Izraelben című könyvből A Sunemi asszony története címú részt felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

FIKE Szessziós Kávéház

A szessziós időszakra hangoló kávézóvá, tanulószobává alakították a kolozsvári FIKE irodáját. A szessziós időszakban minden tanulót szeretettel várnak keddtől csütörtökig, reggel 10 órától délután 4 óráig a FIKE székhelyén a Gaál Gábor utca 23-as szám alá. Ámbár mi már nem vagyunk tanulók, ellátogattunk hozzájuk és sikerült néhány kérdést feltennünk Dávid Annának, a FIKE egyik önkéntes munkatársának. Anna mesélt a kávézóban uralkodó hangulatról, arról, hogy kik mehetnek oda tanulni és azt is elmondta nekünk, hogy ő milyen egyetemen van jelenleg és, hogyan segít neki közösségben tanulni. Következőkben őt hallhatják.

Riporter: Albert Mária

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-02-25

Áhítat – A Márk evangéliuma 3 fejezetéből 20-22 valamint 32-35 terjedő versei alapján szólt Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Keresztyen élet rovatunk vendégei Farkas Paula program koordinátor és Apetroae Lucas az Erdélyi IKE ügyvezetője. velük beszélgetünk arról, hogy mi történt a múlt évben és mit szerveznek az idén az IKE az Ifjúság éve keretén belül szervezett eseményekkel ismerkedünk.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.