Agnus Rádió

Keresztény Élet 2024-12-18

Áhítat – A Lukács evangéliuma 3 fejezetéből a 1 – 6-ig terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Hálával áldozzál! Van próféta Izraelben című könyvből Elizeus elhívása című részt felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2024-12-18

Áhítat – Az első Korinthusi levél 11 fejezetéből a 17-től 34-ig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Almási Ferenc a Magyarországi Miskolc Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent John Piper: Hirdetek nektek nagy örömet – 25 áhítatos adventi olvasmány című könyvből A Karácsony a misszió mintája című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2024-12-17

Áhítat – A Job könyve könyve 23 fejezetéből a 1 – 17 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Gede Csongor a Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Keresztyén élet rovatunkban a Kerekdombi Református Egyházzal ünnepelünk és résztveszünk a vasárnapi adventi harmadik gyertya meggyújtásán. Először bevezetőként egy rövidbeszélgetés hangzik el az adventről Varga István gyülekezeti taggal, ezt követően következik az adventi gyülekezeti ünnepi alkalom és a harmadik gyertya meggyújtása a templomkertben, és befejezésképpen a gyülekezet lelkipásztorával, Fazekas Csabával beszélgetünk az adventről az előttünk álló ünnepekről.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Páskándi Géza művének ősbemutatója a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház nemrég bemutatta a Pornokrácia című előadását, Páskándi Géza alapján, Szabó K. István rendezésében. Az előadásról a rendezővel beszélgettünk, aki elárulta, hogyan találta meg Páskándi „regényes kézikönyvét”, amit Bessenyei Gedő István dramaturg írt színpadra.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Credo 2024-12-17

Áhítat – Az első Korinthusi levél 11 fejezetéből a 1 – 16 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Almási Ferenc, a Magyarországi Miskolc Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent John Piper: Hirdetek nektek nagy örömet – 25 áhítatos adventi olvasmány című könyvből Az elképzelhető legnagyobb szabadítás című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2024-12-16

Áhítat – A Ruth könyve 1 fejezetéből a 16. és 17. versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Gede Csongor, a Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Keresztyén híreink rádiónk munkatársa, Ferencz Amália tolmácsolásában hangzottak el.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből Tovább lehet indulni című részt felolvasta Ferencz Amália, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Refo Parking

December 13-án avatták fel a Petőfi úton, a Házsongárdi temető mellett található parkolóházat. A parkolóházat a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete építette, hosszú éveken keresztül, meg nem állva, fel nem adva, a sok nehézség ellenére sem. Következőkben az építkezési folyamatról és magáról a parkolóházról Tárkányi Márton mesél önöknek, a Református Egyház Nyugdíjintézetének igazgatója.

Riporter: Albert Mária
Fotó: Kiss Gábor

Please follow and like us:

Credo 2024-12-16

Áhítat – Az első Korinthusi levél 10 fejezetéből a 23-tól 33-ig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Almási Ferenc, a Magyarországi Miskolc Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent John Piper: Hirdetek nektek nagy örömet – 25 áhítatos adventi olvasmány című könyvből Isten legsikeresebb kudarca című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

SzemLéllek – Székely Blanka

A SzemLéllek című műsorunk következő részében Székely Blanka televíziós műsorvezetővel, szerkesztővel, fordítóval beszélgetünk. Mesél világutazásairól, műsorairól és belehallgathatunk a családanyai mindennapjaiba. Tarstanak velünk!

A műsor a Kolozsvári Városi Tanács támogatásával készült.

Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.