Az „örök város”-nak aposztrofált Róma alapításának évfordulóján a Zenélő köntösben részletek hangzanak el Respighi triptichonjának mindhárom tételéből, amelyek sorrendben: Róma kútjai, Róma fenyői és Római ünnepek.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Az „örök város”-nak aposztrofált Róma alapításának évfordulóján a Zenélő köntösben részletek hangzanak el Respighi triptichonjának mindhárom tételéből, amelyek sorrendben: Róma kútjai, Róma fenyői és Római ünnepek.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Áhítat – Pál apostol Efézusbeliekhez írt levele 2 fejezetének 4-7- terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Papp Imre József, a Magyarországi Kovácsvágás, Füzérradvány valamint Sátoraljaújhely Református gyülekezetek lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Szent Gellért kiadó kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Orvosság a fáradtságra című könyvből Mi marad, ha hiányzik életünk közepe a második fejezetből Levertség lelki vigasz nélkül című részt felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Már hagyománnyá vált a Kolozsvári Majális megszervezése a Colina Parkban. Sajtótájékoztató keretében ismertették a programokat és a zenei előadókat a szervezők. A továbbiakban Szilágyi Lóránt-Mártonnal, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum elnökével beszélgetünk a programokról és a szervezésről.
Riporter: Bálint Enikő
Áhítat – Timótheushoz írott első levél 1, 15 verse alapján szólt Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent Szép Eduárd: Áldás és Átok című könyvéből Átkozott, aki anyósával, apósával hál című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Áhítat- Pál apostol Efézusbeliekhez írt levele 1 fejezetének 17-22 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Papp Imre József, a Magyarországi Kovácsvágás, Füzérradvány valamint Sátoraljaújhely Református gyülekezetek lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Keresztény Élet rovatunkban a Sövényfalvi Református Egyházközséggel ismerkedünk. Ebben lesz segítségünkre a gyülekezet lelkipásztora, Székely Szilárd.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Áhítat – A Galáciabeliekhez írott levél 6, 1 verse alapján szólt Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent Szép Eduárd: Áldás és Átok című könyvéből Átkozott, aki anyósával, apósával hál című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Elkezdődtek a beiratkozások a Kolozsvári Református Kollégium előkészítő osztályaiba. A 2024/2025-ös tanévben a két előkészítő osztályt indítanak. A részletekről Török Zoltán igazgatóval beszélgetünk.
Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kolozsvári Református Kollégium Facebook oldala
Áhítat – Pál apostol Efézusbeliekhez írt levele 1 fejezetének 3 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Papp Imre József, a Magyarországi Kovácsvágás, Füzérradvány valamint Sátoraljaújhely Református gyülekezetek lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Az evangéliumi könyvkiadó könyveit bemutatja Babos Márton, a kiadó munkatársa
A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből Irgalmas de Igazságos is című részt felolvasta Ferencz Amália, rádiónk önkéntes munkatársa.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
A Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az Erdélyi Hagyományok Háza díszünnepség keretében hálát adott a Melody/Központi Szálló felújításáért. Az esemény díszmeghívottja Dr.Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt. A felújított épületről és a rendeltetéséről beszélgetünk dr. Szenkovics Dezsővel, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának a dékánjával.
Riporter: Bálint Enikő
Áhítat – Ézsaiás próféta könyve 55, 7 verse alapján szólt Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhitatán.
Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent Szép Eduárd: Áldás és Átok című könyvéből Átkozott, aki által közösül című részt felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád