Mai Szermpontok műsorunkban Mádly András és Nyisztor Attila véleményét hallhatják a falu vagy város témában.
Szerkesztő: Lukács Orsolya
Mai Szermpontok műsorunkban Mádly András és Nyisztor Attila véleményét hallhatják a falu vagy város témában.
Szerkesztő: Lukács Orsolya
Július 19-én nyitotta meg kapuit a Bábok múzeumának 17. kiadása a Puck Bábszínház szervezésében. A kiállításon az érdeklődők négy előadás – két magyar, valamint két román nyelvű – díszleteit és bábjait tekinthetik meg, de az előadások felvételeit is vetítik az egyik teremben. A kiállításról Csog Brigittával, a magyar társulat irodalmi titkárával beszélgettünk.
Riporter: Mihálykó Tihamér
Áhítat – Efézusbeliekhez írt levél 5 fejezetének a 8-14-ig terjedő versi alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre Csak Légy erős és bátor Józsué élete és üzenete című könyvből A várost tárva nyitva hagyták című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Múlt hétvégén, július 15-16-án zajlott a Kalotaszegi Magyar Napok ötödik kiadása. A rendezvényen az Agnus rádió is jelen volt, és igyekeztünk olyan felvételeket készíteni, amikkel önöknek is bemutathatjuk a rendezvény hangulatát. Összeállításunkban résztvevőkkel, szervezővel, beszélgettünk, de meghallgathatják a Petőfi Sándor versekből készült összeállítást is, amelyet Marosán Csaba színművész a jelenlévőkkel közösen szavalt el a népviseleti mustrát követően, a Barcsay-kertben. Az összeállítás a Magyar vagyok, A XIX század költőihez, a Nemzeti dal, valamint a Jövendölés című versek egy-egy szakaszát tartalmazta.
Riporter: Mihálykó Tihamér
Áhítat – Lukács evangéliuma 6 fejezetének a 47 és 48 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre Csak Légy erős és bátor Józsué élete és üzenete című könyvből A várost tárva nyitva hagyták című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Áhítat – Pál apostol Galácziabeliekhezt írt levele 2 fejezetéből a 20 verse alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Karsay Eszter És velem ki törődik? című könyvből a Félelem című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
A vakációs Zenélő köntös „Divat” minisorozatának befejező része különleges hangszerelésű francia muzsikával illeszkedik a divat fővárosának hangulatához.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Áhítat – Pál Filippibeliekhez írt levele 2 fejezetének a 14-15 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre Csak Légy erős és bátor Józsué élete és üzenete című könyvből Az Úr szava Szerint Cselekedjetek című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
A Csíkszeredai Régizene fesztiválon július 8-16 között idén is rengeteg színes, érdekes program várt a látogatókra. Természetesen a rendezvény nevében szereplő régizene volt a főszerepben, amelynek művelői közt a Musica Historica zenekar is színpadra lépett. Csörsz Rumen Istvánnal, a zenekar vezetőjével beszélgettünk a fesztivál azon programjairól, amelyben ő is szerepelt, de bemutatta a zenekarát is, amely idén 35 éve zenél együtt.
Riporter: Mihálykó Tihamér
Áhítat – Máté evangéliuma 22 fejezetéből a 36-40 terjedő versek alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Keresztyén Élet rovatunkban Bodonkútra hívjuk a hallgatókat, ahol különleges eseményre kapnak betekintést, valamint a közelben levő szórványgyülekezetekkel ismerkedünk. Ebben lesz segítségünkre Gáspár Károly, a Bodondkúti református egyházközség lelkipásztora.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád