A Csíkszeredai Régizene fesztiválon idén is rengeteg színes, érdekes program várt a látogatókra. A rendezvény nevében szereplő régizene mellett a zenékhez tartozó korszak egyéb aspektusait is megismerhették az érdeklődők, például az akkori ferences szerzetesek gasztronómiáját….
Date Archives július 2023
Credo 2023-07-18
Áhítat – Mózes első könyve 44 fejezetének a 12-18 és a 33 versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre Csak…
Keresztény Élet 2023-07-17
Áhítat – Márk 10 fejezetéből a 13-ik verse alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az Evangéliumi kiadó könyveit bemutatta Babos Márton, a kiadó munkatársa. Szerkesztő: Szecsődi Árpád…
Idén is várja az érdeklődőket a Tusványos
Immár 32. alkalommal várják Tusnádfürdőre a látogatókat a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz a Tusványos szervezői. Július 18-23-án az ideérkezők bármely korosztályból megtalálják a nekik való programot, hiszen a politikai és közéleti témájú előadások,…
Credo 2023-07-17
Áhítat – Zakariás próféta könyve 7 fejezetének a 9-14 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre Csak Légy erős…
Credo 2023-07-15
Áhítat – 123 Zsoltár 1 vers alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre Csak Légy erős és bátor Józsué élete és…
Szempontok- Külföldi vagy belföldi nyaralás
Mai Szempontok műsorunkban, -melyben különböző véleményeket és meglátásokat ismerhetünk meg, más-más szempontból- a téma Hova menjek nyaralni: Külföldre vagy belföldre? A következő percekben Mádly András és Nyisztor Attila véleményét hallhatják. Szerkesztő: Lukács Orsolya agnusradio.ro ·…
Aktuális-BBTE Politika, Közigazgatás és Kommunikációtudományok Kar Felvételi
Július 10-14-e között zajlanak az egyetemi felvételi a Kolozsvári BBTE Politika, Közigazgatás és Kommunikáció Tudományok Karán. A felvételi menetéről, az egyetemi Kar szakjairól és egyéb érdekességekről beszélgettünk Vajas Alízzal, az egyetem volt diákjával, kommunikációs szakemberrel….
Credo 2023-07-14
Áhítat – János evangéliuma 14 fejezetéből a 6 vers alapján szól hozzánk Isten üzenete, Visky István a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre Csak Légy erős és bátor…
Bulgáriatelepi Református Gyülekezet Keresztény Tinitábor
Augusztus 6 és 12-e között kerül megrendezésre a Bucsinon a Bulgáriatelepi Református egyházközség által szervezett keresztény Tinitábor, mely idén a Színezd Újra elnevezést kapta. A tábor részleteiről, programpontjairól, tematikájáról Simon János bulgáriatelepi lelkésszel beszélgettünk. Ezt…