Simon-Várhelyi Melinda, Kolozsváron élő vegyészmérnök látott vendégül minket a virtuális térben, aki megosztotta velünk utazási élményeit, az ott megtapasztalt ízvilágokat és az almatorta receptjét.
Melinda gyerekkorában mindig figyelte nagymamáját, édesanyját, ahogyan forgolódnak a konyhában. Elárulta, hogy sosem kellett egyedül elkészítsen egy ételfogást mindaddig, amíg férjhez nem ment. Mindig volt segítsége. Miután férjhez ment, lett alkalma saját magát is kipróbálni fakanál forgatóként. Kedvenc ízvilága és receptjei közé tartozik az olasz konyha. A főzésben el tud merülni, kreatív lehet és teljesen ki tudja mozdítani a komfortzónájából.
Elmesélte, hogy sokat utaznak a férjével. Egyik legfőbb szórakozásuk a túrázás és a hegymászás. Az útjaik során mindig megkóstolják a helyi speciális ételfogásokat is. Az utóbbi időben Európa különböző helyeire utaztak. Az idén nyáron Szlovéniában voltak és az ottani specialitásokat is megkóstolták: a gombalevest, halféléket. Visszaemlékezett, hogy pár évvel ezelőtt voltak Szicíliában is, ahol mindenhez használtak padlizsánt. Azóta ők is több padlizsánt esznek és nekünk is ajánlotta. Megtudtuk, hogy amikor kirándulnak, fontos szempont számukra, hogy megismerjék az adott vidék kultúráját, a helyi ételfogás különlegességeket és kulináris élményeket szerezzenek.
Vendéglátónk elárulta, hogy nehezen tudja összeegyeztetni a háziasszonyi teendőket a kirándulásokkal és a munkával. Doktorandusz hallgatóként örömmel tölti el, ha részt vehet diákjai oktatásában és az életútjuk elindulásában. Szerinte, míg online tanultak a diákok, könnyebben összetudta egyeztetni a főzést a kirándulásokkal és a munkával. Beszélgetésünk alatt is épp egy kirándulásra készült, és közben megosztotta velünk almatorta receptjét.
ALMATORTA
Hozzávalók:
- Pár alma
- 5 tojás
- 125 g cukor + cukor az almára
- 125 g liszt
- Tejszínhab díszítésre (kb. 500 ml)
- Fahéj, szerecsendió
Elkészítés:
- Megtisztítjuk és szeletekre vágjuk az almát.
- Egy sütőpapírral kibélelt kerek tortaformába beteszünk egy réteg felszeletelt almát és cukrot, fahéjat, szerecsendiót szórunk rá.
- Megismételjük: még egy vagy két almaréteget helyezünk a tortaformába. Közepes hőfokon (kb. 160°C-on) sütjük, amíg az almák megpuhulnak és félig megsülnek.
- Robotgép habverőjével az 5 tojásfehérjét kikeverjük a cukorral.
- Amikor keménnyé válik, hozzáadjuk az 5 tojássárgáját és a 125 g lisztet. A masszát az almákra öntjük, majd a sütőben megsütjük.
- Miután kivesszük a sütőből, hűlni hagyjuk. Amikor a torta kihűlt, kiborítjuk egy tálcára és tejszínhabbal díszítjük tetszés szerint.
Szerkesztő: Bálint Enikő
Please follow and like us: