Palliatív képzést tartottak a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársainak az elmúlt héten. Erről kérdeztük Kovács István lelkipásztort, a diakóniai ügyosztály-előadótanácsosát. Riporter: Bálint Enikő
Date Archives október 2021
Aktuális – Varga Csaba sikeres csúcstámadása
A Belényesen született, Nagyváradon élő Varga Csaba hegymászó október elsején hajtott végre sikeres csúcstámadást a 8167 méter magas Dhaulagirin, amely a világ hetedik legmagasabb hegye. A továbbiakban a hegymászás szeretetéről, az eddig elért eredményeiről, legutóbbi expedíciójáról…
Aktuális – Gy. Szabó Béla munkái a Kakasos templomban
Gy. Szabó Béla grafikus, fametsző művész 22 alkotását adományozta Ferenczy Miklós nyugdíjas lelkipásztor a Kolozsvár-Felsővárosi Református Egyházközségnek. A képek ezentúl a Kakasos templom mögötti gyülekezeti teremben tekinthetők meg. A művész hagyatékának örzőjével Berekméri Gabriella, a református.ro munkatársa…
Aktuális – Eugène Ionesco Macbettje a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
A kolozsvári társulat Silviu Purcărete rendezésében mutatja be Eugène Ionesco Macbett című darabját, Bognár Róbert fordításában, a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermébe, október 13-án 19 órától. A rendező ötödik alkalommal tér vissza a társulathoz, korábban…
Keresztyén élet 2021-10-12
Áhítat – Pál apostol Galatákhoz írt levelének 6. fejezetéből, a 11-18-as versek alapján szól hozzánk Isten igéje, Koncz Zsolt, a magyarországi Sarkad belvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Rovatunk vendége Bajcsi Norbert, aki bizonyságot tett…
Aktuális – Újabb Janovics Jenő filmkincsre találtak
A 21. Filmtettfeszt alkalmából Rejtőzködő filmkincsek: a Hungarika program címmel tartott előadást a Nemzeti Filmintézet igazgatója, Ráduly György, online térben az elmúlt hétvégén. A Hungarika program egyik eredménye Janovics Jenő studiójában készült film részleteinek a…
Keresztyén élet 2021-10-11
Áhítat – Pál apostol Galatákhoz írt levelének 6. fejezetéből, a 7-10-es versek alapján szól hozzánk Isten igéje, Koncz Zsolt, a magyarországi Sarkad belvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Biblos könyvesbolt könyveit bemutatja Veress Miklós,…
Látogató – Fülcsengés
Látogató c. egészség- és életmód rovatunk mai témája a fülcsengés, fülzúgás. Szerkesztő: Szabó Anita
Zenélő köntös – Verdi születésének évfordulója
Születésének évfordulóján ritkábban hallható, felemelő, és megrázó erejű szakrális műveivel emlékezünk Verdire. Szerkesztő: Nagy Ibolya
Vasárnapi beszélgetés – 40 éves a kerekdombi református templom
2021. szeptember 18-19. között ünnepelték a Kolozsvár-Kerekdombi Református Egyházközségben a gyülekezet önállósodásának 60., a templom építésének pedig a 40. évfordulóját. Vasárnapi beszélgetés rovatunkban a Kerekdombi Református Egyházközség templomának építésének 40. évfordulója alkalmával, elsőként Fazakas Csaba,…