Agnus Rádió

Keresztyén Élet 2018-06-26

Áhítat – Efézus 6,12 terjedő versek alapján szólt Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Nemrég IKE Egyházmegyei tisztújító közgyűlésre került sor, erről valamint az idei Válts Irányt IKE fesztiválról, Tussay Szilárddal az Erdélyi Református Egyházkerület ifjusági referensével
beszélgetünk.

Credo 2018-06-26

Áhítat – ApCsel 3,1-8 terjedő versek alapján szólt Isten igéje, Rácsok András a Magyarországi Arnóti Református Missziói Egyházközség lelkipásztorának áhítatán.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, a Huszonöt tétel mai egyházunkról című rész hatodik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Aktuális -A társadalmi átalakítás és átalakulás kezdetei az 1950-es években

„A társadalmi átalakítás és átalakulás kezdetei az 1950-es években” címmel tartott előadást Gagyi József romániai magyar költő, szociográfus, egyetemi tanár az Erdélyi Múzeum Egyesület előadótermében. Az előadáson fény derült az erdélyi magyarság legutóbbi száz évének történéseire, azok hátterére és összefüggéseire, nem kevésbé a következményeire. Gagyi József továbbá azt is kifejtette, hogy az erdélyi magyarság életére milyen hatást gyakorolt a szocializmus, valamint mennyire változott az erdélyi magyarság autonomitása a kezdetektől-mostanáig. A továbbiakban Szabó Norbert beszélget Gagyi Józseffel.

Credo 2018-06-25

Áhítat – Lukács 7,36-40 terjedő versek alapján szólt Isten igéje, Rácsok András a Magyarországi Arnóti Református Missziói Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, a Huszonöt tétel mai egyházunkról című rész ötödik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Credo 2018-06-23

Áhítat – 30. Zsoltár 7-8. verse alapján szólt Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből,a Huszonöt tétel mai egyházunkról című rész negyedik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Credo 2018-06-22

Áhítat – Márk 2,5 verse alapján szólt Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, a Huszonöt tétel mai egyházunkról című rész harmadik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Credo 2018-06-21

Áhítat – Lukács 15,21 verse alapján szólt Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, Huszonöt tétel mai egyházunkról című rész második részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Keresztyén Élet 2018-06-25

Áhítat – Ézsaiás 66,12 terjedő versek alapján szólt Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában készült, Barangolások Biblia Tájakon, Régi Helységek Mai Üzenete címmel, Lőrincz István református lelkipásztor könyvéből, a Filippi című rész második részletét felolvasta Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.

Szól a Szkriptúra – Kaszta István

Jézus amikor imádkozni tanította tanítványait ezt mondta, – írva található a Máté írása szerint való Szent Evangélium 6. részében, – idézünk: “Ti azért így imádkozzatok: (…) A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.” Mt 6:9-11

Mai beszélgetésünk, találkozásunk során a lelki táplálkozás témakörét is érintjük . Kaszta István a vendégünk.
Házigazda: Ferencz Amália