Látogató rovatunk mai részében az otthonápolás témaköréről tudhatunk meg többet.
Szerkesztő: Janicskó-Mihály Noémi
Látogató rovatunk mai részében az otthonápolás témaköréről tudhatunk meg többet.
Szerkesztő: Janicskó-Mihály Noémi
Látogató rovatunk mai részében a mozgás élettani hatásairól, fontosságáról beszélgetünk.
Szerkesztő: Szabó Anita
„Abban bizonyosok vagyunk hívő emberekként, lelkészekként, hogy Isten szava, az Ő Igéje, az, amit Jézus elhozott és kinyilvánított számunkra, az a mai modern ember számára is, a tudós ember számára is ugyanolyan érvényes és ugyanolyan életet adó, és örök életre vezető, mint amilyen volt 2000, 500 vagy 50 évvel ezelőtt.” – vallja Debreczeni István frissen végzett lelkipásztor, és felesége, Debreczeni Júlia, ötöd éves teológiai hallgató. Mai rovatunkban velük fogunk beszélgetni a lelkipásztorképzés kihívásairól és ugyanakkor az áldásairól is. Szó lesz továbbá arról, hogy hogyan kerültek a teológiára, mit jelent számukra ez a szolgálat a mai világban.
Szerkesztő: Biró István
A Szív világnapját spanyol muzsikával ünnepli a Zenélő köntös – és nemcsak azért, mert ez a zene szívhez szóló! A szívvel kapcsolatban forradalmian új felfedezések fűződnek két spanyol kardiológus nevéhez, akik közül az egyiknek az alakját teológus mivoltában idézte meg, és tette hallgatóink számára is ismertté a Csillag a máglyán című drámájában Sütő András.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a Magyar Népmese Napját a Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére 2005 óta. A népmesék a mesehősökön, próbatételeken, segítőtársakon, jó és rossz küzdelmein keresztül megtanítanak megküzdeni krízishelyzeteinkkel és elnyerni méltó jutalmunkat. A népmesék világáról, hatásairól és kapcsolataink megéléséről, formálásáról beszélgetünk Nádasdi Csilla Emese alternatív pedagógiai módszerekkel oktató pedagógussal.
Riporter: Bálint Enikő
A Fuss Neki! projekt keretében szaladnak a nagykövetek Budapest, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Kolozsvár és Nagyszeben városaiban október 11-én. A Fuss Neki! egy sporteseményre, futásra épülő adománygyűjtő program, amely segíteni szeretné a látássérült gyerekek hatékonyabb tanulását. Adományozni lehet a kiválasztott nagykövetek (futók) által a fussneki.ro oldalon, a fizetés pedig készpénzzel vagy banki átutalással is megoldható. A részletekről a projekt programfelelősével, Butu Arnold Csabával beszélgetünk.
Riporter: Bálint Enikő
Legyen virágos ősszel is a kincses városunk. A Virágos Kolozsvár projekt szervezői várják a pályamunkákat a Kolozsvári Városszépítő Egylet oldalára szeptember 30-ig. Bíró Sárával a program koordinátorával beszélgetünk a projekt feltételeiről.
Riporter: Bálint Enikő
Megkapta az érkörtvélyesi Ölyüs Noel a Zolgensma génterápiát a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházában Budapesten. A szülei nem tudják szavakkal megköszöni azt a csodát, amit átélnek. „Segítséggel együtt összefogva hegyeket tudunk megmozgatni” – fejezte ki háláját Fodor Hilda Tímea, Noel édesanyja. A folytatásban vele beszélgetünk.
Riporter: Bálint Enikő
Elindult a kihívásokkal teli hibrid oktatás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Dr. Tonk Mártonnal, a Kolozsvári Kar dékánjával, professzorával beszélgetünk a hibrid oktatás tervezetének kihívásairól.
Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Sapientia EMTE, Kolozsvár Facebook oldala
Hamarosan befejeződik a kolozsvári neológ zsinagóga felújítása, amely kulturális és szociális központi tereivel fogja gazdagítani városunk kincseit. Schwartz Róberttel, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnökével beszélgetünk a felújtási munkálatokról és jövőbeli terveikről.
Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Gál László, Transindex