Agnus Rádió

Zenélő köntös – A hunok csatája

A mai Zenélő köntös egy világtörténelmet formáló jelentőségű ókori csatát és annak hadvezéreit: Attilát és Flavius Aetius idézi fel, Verdi: Attila című operájának és Liszt: A hunok csatája című szimfonikus költeményének
részleteivel.

Szerkesztő: Nagy Ibolya
Kép: Ulpiano Checa – A hunok megszállják Rómát (1887)

Aktuális – Kakasos templom udvarának felújítása

Felújítják a kolozsvári kakasos templom udvarát. Az erdélyi magyar sajtóban megjelent cikkek nehezményezik az új látványtervet, főként azt, hogy eltűntették a templom főbejáratához vezető járólapokat. A munkálatokról, és a sajtóban megjelent kritikákról a gyülekezet lelkipásztorát Kerékgyártó Zsoltot kérdezte, Kiss Gábor a református.ro főszerkesztője.

Szerkesztette: Szegedi Csaba
Fotó: Kiss Gábor

Aktuális – Református bölcsőde avatása Szászrégenben

Az Erdélyi Református Egyházkerület által a magyar állam támogatásával felújított bölcsődét avattak fel 2021. június 2-án a Maros megyei Szászrégenben. Az avatást megelőző munkálatokról, kihívásokról, sikerekről, valamint a gyülekezeti életről, nyári programokról és egyéb jövőbeni tervekről beszélgetünk Tamás Endre Ottóval, a szászrégeni református egyházközség parókus lelkipásztorával.

Riporter: Szabó Anita
Fotó: Kiss Gábor

Aktuális – Az MCC nyári szakmai táborai

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) 2018 óta működő Kolozsvári Egyetemi Programja (KEP) felvételit hirdetett Kolozsváron tanuló, ősszel második évüket kezdő egyetemistáknak. A szakmai fejlesztés és a pályaorientáció mellett figyelmet fordítanak arra, hogy diákjaik közösségi élményekben is részesüljenek, összetartozást erősítő programok és táborok keretében. A felvételiről és a nyári táborok lehetőségeiről kérdeztük Talpas Botondot, az MCC erdélyi fiókjának az igazgatóját.

Riporter: Bálint Enikő

Aktuális – Magyar állami kitüntetésben részesült dr. Bajusz István

Dr. Bajusz István régész, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem volt docense Áder János köztársasági elnök által a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült a romániai magyar régészet területén végzett kutató-oktatói munkája, valamint aktív kultúra- és tudományszervező tevékenysége elismeréseként. Felesége, Sipos Zsófia, vette át a kitüntetést a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa rendezvénytermébe. A folytatásban vele beszélgetünk néhai férje munkásságáról.

Riporter: Bálint Enikő

Aktuális – FelNŐ – napközis tábor lányoknak

Kamaszkorban a lányok felNŐni vágynak már, de belül még gyerekek. Ez a változás néha viharos, néha zavaros, de mindenképpen gyönyörű folyamat. A FelNŐ önismereti tábor augusztus 2-6. között olyan kamaszlányoknak, akik meg szeretnék ismerni önmagukat és el akarják fogadni a változásokat beszélgetések, alkotások, kézműves tevékenységek által. A szervezők fontosnak tartják az őszinte, támogató légkört, ezért a helyek száma korlátozott. Jelentkezni Nádasdi Csilla Emese táborvezetőnél lehet a csilla.e.nadasdi@gmail.com e-mail címen vagy a FelNŐ Facebook esemény platformján. A továbbiakban Nádasdi Csilla Emese táborvezetővel beszélgetünk az önismereti tábor foglalkozásairól.

Riporter: Bálint Enikő

Zenélő köntös – Carlos Chávez mexikói zeneszerző

Ma egy olyan zeneszerző műveibe pillanthatunk bele, akinek művészete a titokzatos mexikói indián kultúra örökségéből táplálkozott. Carlos Chávez törekvéseit beszédesen világítja meg egyik reprezentatív művének alcíme, az „Elképzelt azték zenék rekonstruálása”. A Zenélő köntös műsorát a fiatalkori Intim keringők fülünk számára otthonosabb szalonzenéje keretezi.

Szerkesztő: Nagy Ibolya

Aktuális – Egyháztörténeti konferencia

Hatodik alkalommal tartotta meg egyháztörténeti konferenciáját a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti Tanszéke. Az idei találkozóra Erdélyből, Magyarországról és Felvidékről 32 előadó érkezett. Az eseményen bemutatták a 2019-es, valamint a tavalyi elmaradt konferencia előadásaiból összeállított tanulmányköteteket. Kolumbán Vilmos József szervezővel, a teológiai intézet rektorával Berekméri Gabriella, a református.ro munkatársa beszélget.

Fotó: Berekméri Gabriella

Házaló recept – Hidegen elkészített bodzás sajttorta

Farkas Zsuzsanna újságírónál, a Reformátusok Lapja volt munkatársánál és férjénél Farkas Attila cukrásznál jártunk virtuálisan Budapesten. Megosztották velünk a hidegen elkészített bodzás sajttorta receptjét.

Farkas Attila elárulta nekünk, hogy gyerekkorában sokat segített édesanyjának és a nagymamájának a sütésben. Édesanyjától a madártej elkészítését tanulta meg, nagyon sokszor készítették közösen.
Amikor a pályaválasztáson gondolkozott, első szempont volt számára, hogy olyan foglalkozása legyen, hogy akár a semmiből tudjon olyan dolgokat alkotni, amelyek utána sok embernek örömet okoznak.
Attila elmesélte, milyen pillanatokat él át sütés közben, mi zajlik le benne. Kiderült a saját
otthonában tudja igazán megélni a sütés pillanatait, a munkájában nagyon koncentrálva és gyorsan kell dolgozzon. Az otthonukba sütés közben teljesen ki tud kapcsolódni és fel tud töltődni a felesége, Farkas Zsuzsanna, társaságában.
Zsuzsi, elmondta nekünk, hogy szeret főzni-sütni, viszont az édesanyja és a barátai mindig
előszeretettel elkészítik a kedvenc ételfogásait.
Különleges értékkel bír az általuk megosztott hidegen elkészített sajttorta recept. Megtudtuk, hogy amikor megismerkedett a férjével, akiről nem is sejtette, hogy cukrász egy sajttortát készített vendégségbe, így Attila sok jó tanáccsal ellátta az elkészítés mikéntjeivel kapcsolatosan. Őt is örömmel tölti el, amikor egy hosszú nap után a betűk világából a fakanalak világába elmerülhet és alkothat valami nagyszerűt. Az egészségük érdekében a zöldségekből és csirkehúsból készült ételfogásokat részesítik előnybe. Ahogyan az életükben is szeretik a változatosságot, úgy a főzésben is szeretik a különleges ízvilágokat és a húsok fűszerezését különböző zöld fűszernövényekkel gazdagítják. A virtuális térben bemutatták nekünk kertjük fűszernövény kincseit.
Elmesélték, hogy a koronavírus időszakában tudatosult bennük, mennyire fontos nekik, hogy aktív kapcsolatuk legyen a természettel. Elsőnek paradicsomok ültetésével kezdték. Mindig figyelték a termését, mekkora, vajon lesz-e belőle igazi paradicsom. Bevallották, hogy csodálatos módon végig vezették őket ezek a növények a pandémiás időszakon. Általuk megtanultak várni, a remény szimbólumává váltak számukra.
Örömmel mesélték, hogy most már a paradicsomok mellett bazsalikom, zsálya, metélő hagyma és az eper is sorakozik a kertjük termései között.
Farkas Zsuzsannát, amikor megismertem magával ragadott a lelkiismeretes munkája, ahogyan együtt tud működni munkatársaival és ahogyan mindegyik írásából visszatükröződik Teremtőnk nagyságának egyedisége. Megosztotta velünk egy nemrég megtalált cikkét, amit 19 évvel ezelőtt írt az iskola újságba, ő már azelőtt újságíró volt, mielőtt azt tudta volna. Számára az írás az mindig is egy kapcsolódási pont volt. Írásban sokkal jobban ki tudja fejezni a gondolatait, mint élő szóban. Nagyon szeret történeteket mesélni másokról, olyan történeteket, amelyekhez lehet kapcsolódni, amelyektől többé és jobbá válhatunk. Ezek a dolgok, mindig is motiválták, reméli, amit leírt és leír motiválni fog másokat is.
Számára az újságírás mindig azt jelentette, hogy hang lehet, ott, ahol még csend van és lehet azoknak a hangja, akik nem tudnak máshol megnyilvánulni. Keresi ezeket a kapcsolódási pontokat és reméli, hogy képviselheti azokat, akik nem találják, azt a csatornát, ahol elmondják a gondolataikat.
Ahogyan a munkájában is fontos a minőség, az rá szánt idő, ugyanúgy meg tudta tapasztalni. a konyhájukban is a férje által, hogy a főzés-sütés egyben életfilozófia is. Szerintük a főzés is túlmutathat önmagán, megéri a rá szánt időt, hiszen az elkészített ételfogásokat nagy örömmel el is tudjuk fogyasztani.

Hidegen elkészített bodzás sajttorta:

Hozzávalók:
• 17 dkg Korpovit keksz
• 4 dkg dió
• 3 dkg barna cukor
• 0.5 kg mascarpone vagy krémsajt
• 3 dl tejszín
• 15 dkg cukor
• 2-3 nagy tányér bodzavirág
• 4 dkg fehér csokoládé
• 1 citrom héja és leve
• 3 dkg zselatin
• 1,5 dl víz

Elkészítés:

1. Az elkészítési folyamatok egy nappal korábban kezdődnek: a bodzát mosás nélkül beáztatjuk a tejszínbe, majd felforraljuk. Az így készült, nem szép, de kellemes illatú végeredményt hagyjuk pihenni másnapig.
2. Másnap először a “piskóta” készül el. Ehhez ledaráljuk a kekszet, összekeverjük a szobahőmérsékletű vajjal és cukorral, majd sütőpapírral bélelt tortaformába egyengetjük.
3. Ezt követően összekeverjük a mascarponet a cukorral, belereszeljük a citrom héját, majd hozzáadjuk a levét, leszűrjük a bodzás tejszínt és habverővel keményre dolgozzuk.
4. Közben a zselatinhoz hozzáadjuk a hideg vizet és állni hagyjuk, ameddig meg nem szívja magát. Ezután forróra melegítjük.
5. Eközben felolvasztjuk a csokoládét. A forró zselatint az olvadt meleg csokira öntjük, keverünk hozzá két evőkanálnyi krémet és gyorsan elkeverjük, ezt keverjük a többi krémhez. Az elkészült masszát ráöntjük a kekszes alapra.
6. Igény szerint tehetünk rá zselatin réteget, akkor 3 dl bodzaszörphöz adunk 6 dkg zselatint, a már ismert módon hagyjuk, hogy megszívja magát, majd felmelegítjük, azonban ebben az esetben hagyjuk szobahőmérsékletűre visszahűlni és csak ezt követően öntjük óvatosan a torta tetejére.
7. 12 óra pihentetés után vidáman fogyaszthatjuk jó étvággyal.

Szerkesztő: Bálint Enikő

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.