Az idén ősszel egy újabb projekttel folytatják a Tranzit Ház felújítását és az azt látogató közösségek párbeszédének revitalizációját. A Tranzit Ház – Egy fedél alatt projekttel egyben rá szeretnék irányítani a figyelmet arra, hogy mennyire nagy szükségünk van a közösségi terekre, és hogy az egykori Szamos parti zsinagóga épülete és udvara mennyire kiemelten fontos közösségi tér nemcsak szimbolikus értelemben, hanem a maga fizikai létében is. Október első két hetében a szokásos Tranzit Napokkal teszik láthatóbbá a jelenben folyó munkálatok mögött meghúzódó 27 évnyi múltat, ami alatt a Ház azért tudott fennmaradni és fejlődni, mert ehhez oly sokan járultak hozzá munkájukkal, ötleteikkel, erőforrásaikkal, gondoskodásukkal. A projektről Könczei Csillával, a Tranzit alapítvány elnökével beszélgetünk.
Riporter: Mihálykó Tihamér