Agnus Rádió

Tananyagbemutató a Sapientián

Tananyagbemutató PRIME Erasmus+projektbe hallgathattak bele a sajtó képviselői a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán május 7-én. A projekt általános célkitűzése a 14-18 éves fiatalok állampolgári felelősségvállalásának erősítése, valamint az ebben szerepet vállaló pedagógusok támogatása. Kidolgozásra kerültek olyan tananyagok, amelyek támpontot nyújtanak a diákok demokratikus és közéleti részvételének előmozdításában Szlovákiában, Magyarországon és Romániában. A projektről hallhatják dr. Toró Tibor egyetemi docenst, a Sapientia EMTE Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok oktatóját és dr. Varga Szilviát, a Sapientia EMTE egyetemi adjunktusát.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Vállalkozói hetet tartottak a kolozsvári Waldorf líceumban

A Kolozsvári Waldorf iskolában a diákok többféle munkalehetőséget, szakmát próbálhatnak ki az évek alatt. Az idei 10-es generáció vállalkozásokról tanult és ők maguk is létre kellett hozzanak egy saját vállalkozást. A feladat része volt, szakmai gyakorlatként egy olyan kis vagy nagyvállalkozás mellé szegődni, ahol el lehet lesni az adott, választott szakmai titkait, fortélyait. Következőkben Kerekes Zalánnal, 10. Osztályos tanulóval beszélgetünk.

Riporter: Albert Mária

Please follow and like us:

Tudományos tavasz: 36 díjat szereztek a Sapientia hallgatói az OTDK-n

A tavasz a diákköri tudományos munkák időszaka. Ekkor kerül kétévente megszervezésre az Országos Tudományos Konferencia szekciói, és a helyi tudományos diákköri konferenciái is. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nemcsak szervezőként csatlakozott a diáktudományos mozgalomhoz, hanem hallgatói is kiemelt eredményeket szereztek. A 37. OTDK-ra benevezett 140 pályamunkával 36 díjat szereztek. Az OTDK eredményeiről kérdeztük dr. Tonk Márton egyetemi tanárt, a Sapientia EMTE rektorát.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Ragasztó 2.0

Második alkalommal szervezték meg a Ragasztó című kapcsolatápoló napot pároknak és házastársaknak az RMDSZ Nőszervezet támogatásával a Tóközi Református Egyházközségben. Ez az alkalom lehetőséget nyújtott a házastársi, élettársi valamint a családon belüli kapcsolatok újratöltésére, megerősítésére. Literáti Tünde és Zoltán házaspár Budapestről a kincses városba látogatott és részt vettek ezen az eseményen. A továbbiakban a velük készült beszélgetést hallhatják.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Munkatársképző Tanfolyam az IKEben

A Munkatársképző Tanfolyam egy képzés, amelyet olyan fiataloknak szerveznek, akik szívesen tevékenykednek egyházközségük ifjúsági csoportjában, segítik a lelkész munkáját és a gyülekezet aktív tagjai. Apetroae Lucas-Matteo 2017-ben volt először MKT képzésen, azóta szervezője és az IKE ügyvezető igazgatója. Vele beszélgetünk a jelenlegi képzésről és a fontosságáról.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Májusi bakakancslistás túrák

A mai nap hivatalos szabadnap. Ennek apropóján Kismihály Boglárka, az EKE irodavezetője járt az Agnus Rádió stúdiójában és mesélt a májusi túraterveikről. Készülnek a Jókai Mór Emlék-és Teljesítménytúrákra is. A továbbiakban a májusi bakancslistáról és a Teljesítménytúrákról kérdeztük Kismihály Boglárkát, az EKE irodavezetőjét.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Start-Up Nation konferencia

Május 9-én kerül megrendezésre a Start-Up Nation konferencia, Kolozsváron, melynek célja ismertetni a pályázat részleteit azokkal a vállalkozó kedvű magyar fiatalokkal, akik szeretnének pályázat segítségével vállalkozást nyitni, de nem eléggé informáltak. Ennek alkalmából kerül megrendezésre a konferencia amelyet a Magyar Ifjúsági Értekezlet szervez. Ez alkalomból tartott a MIÉRT sajtótájékoztatót, ezután kérdeztük a részletekről Szilágyi Dórát, a MIÉRT elnökét és Szabó Csorba Zsuzsannát a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum volt elnökét, európai projektmenedzsert és közösségszervezőt.

Riporter: Albert Mária

Please follow and like us:

BOGÁNCS 40

A kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes negyvenedik évfordulóhoz érkezett. A Tánc Világnapja alkalmából ünnepi gálaműsorral készültek az együttes jelenlegi tagjai, valamint az elszármazott táncosok. Közreműködik a Rezeda zenekar és barátaik is. Mindenkit szeretettel várnak április 29-én 19 órától a Kolozsvári Magyar Operába. A Bogáncs Néptáncgyüttesről és az évfordulóról kérdeztük Könczei Csongort, az együttes művészeti vezetőjét.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Testvéri kötelék és intézményi összekapcsolódás Székelyudvarhely és Debrecen között

Ünnepi istentisztelet keretében írt alá nemrég testvérintézményi szerződést a Székelyudvarhelyi Református Diákotthon és a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona. Az együttműködés számos előnnyel jár mindkét fél részére. Hogy ezek pontosan mik, arról Juhász Ábel, a székelyudvarhelyi diákotthon igazgatója számolt be nekünk.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

János Mustár: egy egyszerű kérdésből vállalkozás

Április 17-én Juhos János és Szalma Anna-Máira, a mustár mesterei előadást tartottak saját kisvállalkozásuk, a János Mustár megalakulásáról, a mustár készítés titkairól és azokról a nehézségekről, amelyekbe ezen az úton ütköztek. Az eseményt a Refo Café és a Pro Agricultura Egyesület szervezte. A előadás után a meghívott előadókat kérdeztük.

Riporter: Albert Mária
Fotó: János féle mustár Facebook oldala

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.