Agnus Rádió

Nem csak Vasárnapra.- az idei Pulzus tábor hívoga

Ötödik alkalommal szervezik meg az idei Pulzus tábort Mahanaim táborhelyen augusztus 25-31. között. A témája nem csak Vasárnapra. Arra hívja a táborozókat, hogy együtt gondolkozzanak, elmélyüljenek és töltekezzenek a hit, cselekedetek és kapcsolódási pontok által. A tábor meghívottjairól és a programokról Fosztó Becsky Panna főszervezőt kérdeztük.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Budapesten jártunk orgonakoncerten

Orgonakoncerten és kétnyelvű istentiszteleten vettünk részt a Kálvin téri református templomban Budapesten az elmúlt héten. Szabó Ferenc, a Budapest-Kálvin téri Református Egyházközség lelkipásztora mesélt nekünk a templom történetéről, a gyülekezetről, az orgonakoncertekről és istentiszteletekről. Az elkövetkező percekben a lelkipásztorral készült beszélgetésünket hallhatják.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

ÉltetŐ tinitábor

Idén szervezik meg először az ÉltetŐ nevet viselő ifjúsági vallástábort, ahová sok szeretettel várnak minden 7-11. osztályt végzett fiatalt. A táborra július 24-28-a között kerül sor Hidegszamoson. Következőkben a programokról, a jelentkezésről és egyéb érdekességekről Makkai Antónia vallástanárnő mesél nekünk.

Riporter: Albert Mária

Please follow and like us:

Filozófia nyáron is – beszélgetés Ungvári Zrínyi Imrével a csíkszépvízi táborról és az egyetemi felvételiről  

 A csíkszépvízi Filozófus Nyári Táborban beszélgettünk Ungvári Zrínyi Imre docenssel a tábor céljáról, hangulatáról és arról, mit adhat egy ilyen közösségi élmény a filozófia iránt érdeklődőknek. Szó esett a kolozsvári filozófia szak idei felvételijéről is: kiket várnak, mire készüljenek a jelentkezők, és milyen lehetőségek nyílnak meg előttük az egyetemen. 

Riporter: Hermán Dániel

Please follow and like us:

Bibliahét a Felsővárosi Kakasos templomban

Az elmúlt héten tartották meg a nyári bibliahetet a Felsővárosi Kakasos templomban, ahol 80 gyereket foglalkoztattak hétfőtől péntekig különböző programok, áhítatok, közös éneklések segítségével. Következőben Makkai Antónia, az egyházközösség vallástanártője mesél nekünk a bibliahétről.

Riporter: Albert Mária

Please follow and like us:

Kálvin-hét a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében

A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye közösségi életének egyik legkiemelkedőbb eseménye a Kálvin-hét. Az idén is a hagyományokhoz híven színes programokkal gazdagították a gyülekezetek mindennapjait. Takács Lajost, az Alsócsernátoni Református Egyházközség parókus lelkipásztorát kérdeztük a Kálvin-hét eseményeiről.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Nyári hangverseny

A Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség megszervezi Nyári hangversenysorozatát a Farkas utcai református templomban július 9. és szeptember 3. között . Összesen kilenc kamarazene- és orgonakoncerttel várják a klasszikus zene iránt érdeklődőket. A koncertekre szerda esténként 19 órától kerül sor, a belépés ingyenes. További részletekről Müller Márta főszervezővel beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Három táborral indít idén a Solidaris Egyesület

A Solidaris egyesület idén immár második alkalommal szervez 3 tábort egy nyári vakáció ideje alatt a 7 és 18 év közötti gyerekeknek, fiataloknak. A szervezet múltjáról, a mostmár biztos tábor helyről, az idei három táborról Bíró Orsolya mesélt nekünk, aki a Solidaris munkatársa és aki maga is első alkalommal látogat el a gyermektáborokba.

Riporter: Albert Mária

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.