Hálaadó ünnepséget tartottak a kolozsvári hidelvei református templomban a 120. évforduló alkalmából. Szöllősi János lelkipásztorral Bálint Enikő beszélgetett.
(Fotó: Kiss Gábor)


„Szolgáljatok az Úrnak örömmel” vallják a Kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztény Egyesület lelkipásztorai Dávid István és Szikszai Szabolcs. A következő percekben Dávid István és Szikszai Szabolcs beszél a közösség életéről, tevékenységeiről és a közelgő őszi szabadegyetemről.
A riporter Bálint Enikő.

Újra indult a tanév Kolozsváron is! Kollégánk Szecsődi Árpád az új tanévvel kapcsoaltosan a Kolozsvári Református kollégium igazgatóját, Székely Árpádot kérdezte.
Áhítat – Lukács 9,51-56 terjedő versei alapján szólt Isten igéje, Ferenczi Pál a magyarországi Hajdúszováti Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Gyökössy Endre Isten Iskolája, című könyvéből Tanulni Kell, című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
A Budapesti Mária rádiótól átvett Krisztusi Szolidaritás keresztény emberjogi alapítvány,
Víz Péter és Por Tünde műsorában elhangzott:
Elhangzik Víz Péter jegyzete az Iráni Teokráciáról. Majd Andrew Brunson ameriaki lelkipásztor törökországi peréről és fogva tartásáról beszélgettek.
Áhítat – Lukács 9,1-11 terjedő versei alapján szólt Isten igéje, Gede Csongor a Kolozsvári Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában készült, Barangolások Biblia Tájakon, Régi Helységek Mai Üzenete címmel, Lőrincz István református lelkipásztor könyvéből, a Thesszalonika című rész harmadik részletét felolvasta Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.
Áhítat – János 5,6 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, a második fejezet következik Test Lélek Család címmel. Ebből az Abortusz a magzat életének kioltása című rész második részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Áhítat – 1.Péter 2,3 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Pataki Levente, a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül
Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, a második fejezet következik Test Lélek Család címmel. Ebből az Abortusz a magzat életének kioltása cimű rész első részletéet felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

A kolozsvári Bethlen Kata Diakónia Központban, Kárpát-medencei imanap előkészítő konferencia zajlik szeptember 6-9 között. Az eseményről az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetség elnökét, Borsos Melindát, és alelnökét Molnár Helént kérdezte Szecsődi Árpád.

Hogyan készíthetjük fel gyerekeinket a bölcsödei időre és az ovis évekre, valamint hogyan készülhet fel a szülő is minderre? Miilyen reakciókra számíthatunk, és ezekre milyen módszereket alkalmazhatunk? Kiderült mindez szeptember 5-én, szerda délután a Kplusz térben, ahol Vitus-Bulbuk Emese pár- és családterapeuta, logopédus tartott interaktív előadást. Vele beszélgetünk a továbbiakban
Riporter: Szabó Anita