A 12. Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat keretén belül az eseményindító ünnepségen átadták a Barcsay Ákos-díjakat. Egyházi kategóriában Rátoni Csaba, dévai református lelkipásztor vehette át a kitüntetést, akit a díjról Szecsődi Árpád kollégánk kérdez.
Az Ördögtérgye Néptáncegyüttes tizenhetedik alkalommal szervezi meg a Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozót szeptember 23-25 között a Kolozsvári Diákművelődés Házba és a Romulus Vuia Etnográfiai Parkba. Minden népzene és néptánc kedvelőt, hallgatót szeretettel várnak. Az előadásokról és a zenei meghívottakról beszélgetünk Fülöp Ágnes szervezővel.
Riporter: Bálint Enikő
Ma van az Alzheimer-világnapja, ez alkalomból a Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi idősgondozó ágazata elindítja Alzheimer Kávézó nevű programját. Tóth Anna igazgatónővel beszélgetünk a Kávézó programjának rendeltetéséről és terveikről.
Riporter: Bálint Enikő
Hálát adtak az új református bölcsődéért Koronkán múlthéten. Kató Béla püspök hangsúlyozta, hogy ez az intézmény biztosítéka annak, hogy templomainkba lesznek még akik járjanak, ezekért harcolni kell, hogy át tudjuk adni gyermekeinknek a hagyományainkat, keresztyén értékeinket, a magyar nyelvet és kultúrát. A püspök szerint egyházunk igyekszik megadni minden segítséget a szülőknek a magyar kormány támogatásával. Az új református bölcsőde avatásáról és a koronkai gyülekezet életéről kérdeztük Rigmányi Arnold Attila parókus lelkipásztort.
Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kiss Gábor, református.ro
Látogató egészségügyi- és életmódmagazinműsorunkban, ma a szívritmusszabályozóról, ismertebb nevén a pacemakerről lesz szó.
Szerkesztő: Janicskó-Mihály Noémi
A Halhatatlanok Társulatának 11 évvel ezelőtt elhunyt tagjára emlékezik a Zenélő köntös mai műsora. Polgár László bársonyosan nemes hangja felvételről is képes megnyitni lelkünket mindarra, ami emelkedett és szép.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Istentisztelet keretében nyitják meg Móra Bernát festőművész kiállítását Forró Ágnes képzőművész méltatásában a Kolozsvár – Törökvágási Református Egyházközségben szeptember 19-én. Dr. Bibza Gáborral, a Kolozsvár- Törökvágási Református Egyházközség parókus lelkipásztorával, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperesével beszélgetünk a festőművész életútjáról és a kiállítás egyediségéről.
Riporter: Bálint Enikő
A Kolozsvári Városszépítő Egylet idén szeptember 9. és október 3. között hirdeti meg immár ötödik alkalommal a Virágos Kolozsvár versenyt, melyre minden kolozsvárinak és Kolozs megyeinek lehetősége van benevezni saját virágos projektjével. A részletekről Biró Sára kommunikációért felelős munkatársat kérdezzük.
Riporter: Szabó Anita
Két családi táborral tették színesebbé a gyerekek és hozzátartozóik mindennapjait a Yuppi Tábor szervezői idén nyáron. Tíz éves évfordulójuk alkalmából egész évben programokkal várják a gyerekeket és szüleiket. A nyári családi táborokban megtapasztalt hangulatról, élményekről és a tervezett őszi programokról beszélgetünk Kónya Zsuzsánna ügyvezető igazgatóval.
Riporter: Bálint Enikő
Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla, Székelyudvarhely polgármestere, Gálfi Árpád és Tőkés Zsolt, a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója, az egyházkerület főgondnoka tartott sajtótájékoztatót szeptember elején. Az eseményen az elmúlt időszakban megvalósult székelyudvarhelyi ingatlanvásárlásokról, valamint a folyamatban lévő, illetve a tervezett ingatlanfejlesztésekről számoltak be. A továbbiakban Kató Béla püspököt hallják.
Szerkesztő: Szabó Anita
A felvételt Berekméri Gabriella készítette
Fotó: Kiss Gábor, református.ro
