Agnus Rádió

Vasárnapi Beszélgetés – Tanügyi megszorítások

A tanév kezdete óta napirenden van a tanügyet ért megszorítások témája. Arról hogy ez hogyan érintette az erdélyi református kollégiumokat Nagy Tibor Sándoral, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi referensével, a Református Pedagógiai Intézet igazgatójával valamint Török Zoltánnal, a Kolozsvári Református Kollégiumot igazgatójával beszélget Janicskó-Mihály Noémi. Arról is szó lesz mai Vasárnapi beszélgetés rovatunkban, hogy miben más a református tanintézmények lelkülete, és hogy miért örülnek különösen a kollégium szakosztályaiból érkező gyakornokoknak a partner cégek.

Please follow and like us:

Credo 2025-09-20

Áhítat- Királyok első könyve 10 fejezetének, 1-9 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Nagy kérdések-őszinte válaszok című könyvből Akik mégsem maradtak hűségesek című rész második részletét felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Hamarosan kitárja kapuit a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet

Egy új tanév veszi kezdetét szeptember 21-én a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben a lelkipásztori szolgálatot tanuló és gyakorló diákok számára. A diákok hozzátartozói is részt vehetnek a vasárnapi ünnepségen. A kezdésről és a szolgálatokról kérdezzük Kovács Edith-Bella ifjúsági lelkipásztort.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Credo 2025-09-19

Áhítat- Márk evangéliuma 4 fejezetének, 26-28 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Nagy kérdések-őszinte válaszok című könyvből Akik mégsem maradtak hűségesek című rész első részletét felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Középiskolások Hosszú Hétvégéje

Idén immár 13. alkalommal rendezik meg a Középiskolások Hosszú Hétvégéje nevet viselő háromnapos rendezvényt, amely most hétvégén, szeptember 18-21-e között zajlik. A kezdetekről, az évek alatt történt fejlődésről és változásokról, majd az idei esemény programjáról Bilibók Renáta, a BBTE Kommunikáció és PR iroda munkatársa mesélt nekünk.

Riporter: Albert Mária

Please follow and like us:

Credo 2025-09-18

Áhítat- Mózes első könyve 21 fejezetének, 1-7 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhitatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Nagy kérdések-őszinte válaszok című könyvből Akik mégsem mernek című rész második részletét felolvassa rádiónk felolvassa munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-09-17

Áhítat- Lukács evangéliuma 17, 3-6 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Gede Csongor, a Kolozsvár Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az elmúlt hetekben szerdai Keresztyén Élet rovatunkban Misztótfalusi Kis Miklós életét ismerhették meg hallgatóink a Kálvin kiadó kiadásában megjelent Hampel Polyxena könyvéből. A legnagyobb magyar nyomdász nevét viseli sajtóközpontunk is, szülőfalujában pedig múzeum őrzi és ápolja emlékét. Mai rovatunk vendége Orbán István Dániel, misztótfalusi református lelkipásztor, akit nem csak a múzeumról, hanem méltán híres szülöttjének életéről és a falu múltjáról és arról hogyan emlékeztek meg az idén a falú íres szülöttjére.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2025-09-17

Áhítat- Márk evangéliuma 5, 28 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Nagy kérdések-őszinte válaszok című könyvből Akik mégsem mernek című rész első részletét felolvassa rádiónk felolvassa munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Eszik vagy isszák?

Idén ünnepli 10. születésnapját az Eszik vagy isszák? nevet viselő színházi edukatív program. Az esemény alkalmából Kocsis Tündét, a program vezetőjét kérdeztük arról, hogy az ünnepségen mire számíthatnak a résztvevők, az évek alatt hogyan alakult, formálódott ez a program és, hogy számára milyen kiemelkedő pillanatokat okozott ez az önismereti esemény.

Szerkesztő: Albert Mária

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.