Agnus Rádió

Credo 2025-05-28

A Bírák könyve 1 fejezetének 12—15-ig terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Joachim Langhammer: Példázatok, igaz történetek bibliai igazságok megvilágítására című könyvből Oskar Schabert című részt felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-05-27

A Pál apostol Korinthusbeliekhez írt második levele 8 fejezetéből a 16-24 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Madaras Irma a Magyarországi Csobaj és Taktabáj Református Egyházközségek lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Keresztyén élet rovatunkban a Magyarbikali református egyházközösséggel ismerkedünk. Ebben lesz segítségünkre a gyülekezet lelkipásztora, Szabó Mihály akivel az Üzenet szerkesztője, Somogyi Botond beszélgetett.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Szívverés a magasban című fotókiállítása Berecz Andrásnak

Megnyitották Berecz András Kossuth-díjas előadóművész Szívverés a magasban című fotókiállítását a kincses városban az elmúlt héten. A kiállítás a Kárpát-medence harangjainak és a magyarság történelmének sokszínű világába hívja a látogatóit június 8-ig. A továbbiakban Berecz András Kossuth-díjas előadóművésszel és Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzuljával beszélgetünk a kiállításról.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Credo 2025-05-27

A Jakab apostol első levele 1 fejezetének az 5-8-ig terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Joachim Langhammer: Példázatok, igaz történetek bibliai igazságok megvilágítására című könyvből A gyilkos IX Károly francia király című részt felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-05-26

A Pál apostol Korinthusbeliekhez írt második levele 8 fejezetéből a 16-24 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Madaras Irma, a Magyarországi Csobaj és Taktabáj Református Egyházközségek lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó könyveit bemutatja Babos Márton, a kiadó munkatársa.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Bob Divine: Isten Csodálatos Világa című könyvéből A test mint hőmérő című részt felolvasta Ferencz Amália, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Az áldozatos életekért szobor és emléktábla avatás Magyargyerőmonostoron

Leleplezték Gyarmathyné Hory Etelka írónő, a kalotaszegi népi hagyományok gyűjtőjének a szobrát, valamint Bálint Árpád tanítónak az emléktábláját Magyargyerőmonostoron az elmúlt héten. A kettős ünnepségről és a közösségi szolgálati életekről kérdeztük Hover Zsolt Sándort, a Magyargyerőmonostori Református Egyházközség parókus lelkipásztorát.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Credo 2025-05-26

A Királyok első könyve 3 fejezetének az 5. és a 9. verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Joachim Langhammer: Példázatok, igaz történetek bibliai igazságok megvilágítására című könyvből Burmában című részt felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Megnyíltak a kapuk az Estuar Alapítványnál

A bukaresti központtal rendelkező Estuar Alapítvány kolozsvári fiókja a felnőtt fogyatékkal élő emberek számára működtet nappali központot. Ezt lehetett meglátogatni a pénteki nyílt nap keretében. Az eseményről Finta Orsolya szociális munkást, az Estuar Alapítvány kolozsvári központjának vezetőjét kollégánk, Szecsődi Árpád kérdezte.

Please follow and like us:

Credo 2025-05-24

A Pál apostol Korinthusbeliekhez írt második levele 11 fejezetéből a 1-15 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Madaras Irma, a Magyarországi Csobaj és Taktabáj Református Egyházközségek lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Joachim Langhammer: Példázatok, igaz történetek bibliai igazságok megvilágítására című könyvből A Dadogó Fiú című részt felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Jubileumi tábor a cserkészeknél

Az erdélyi magyar cserkészet idén ünnepli újraalapításának 35. évfordulóját. A jeles alkalomból nagyszabású jubileumi tábort szerveznek, amely nemcsak ünneplésre ad lehetőséget, hanem a közösség megerősítésére is. Ennek kapcsán beszélgettünk Tóth Zsejke Rékával és Kiss Gellérttel, a rendezvény szervezőivel, akik meséltek a cserkészet mindennapjairól, a tábor előkészületeiről, és arról, mit jelent számukra ez a különleges évforduló.

Szerkesztő: Kecskés Csaba

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.