Agnus Rádió

Credo 2025-02-12

Áhítat – Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 1 fejezetéből a 6-8 terjedő versei alapján szólt Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből Intő Példa című rész harmadik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-02-11

Áhítat – János evangéliuma 8 fejezetéből a 21-29 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Bódi Noémi, a Magyarországi Gagybátori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Keresztény Élet rovatunkban a Körtvélyfájai Református Egyházközséggel ismerkedünk. Ebben lesz segítségünkre a gyülekezet lelkipásztora Jári Zsolt, akivel a Kolozsvár-Irisztelepi Református Egyházközségben találkoztunk az egyetemes imahét alkalmával. Az interjú elején és végén énekel a Körtvélyfájai Református Egyházközség kórusa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2025-02-11

Áhítat – Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 1 fejezetéből a 4-5 versek alapján szólt Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből Intő Példa című rész második részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Nyílt napot szervez a Kolozsvári Református Kollégium előkészítő osztályba készülő gyerekeknek és szüleiknek

Február 11-én, kedden, délután öt órától nyílt napra várja a szülőket és gyermekeiket a Kolozsvári Református Kollégium. Az őszi előkészítős iratkozásra készülő diákok számára felügyelt tevékenységet is biztosítanak az esemény ideje alatt, a szülőknek pedig az igazgató és a leendő tanítónő mutatja be az intézményt, segítve őket, hogy Kolozsvár magyar iskolái közül a legmegfelelőbbet választhassák ki őszre. Erről beszélgetünk ma Török Zoltán igazgatóval és Szilágyi Izabella tanítónővel.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-02-10

Áhítat – Máté 2,31-40 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Timea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Keresztyén híreink rádiónk munkatársa Ferencz Amália tolmácsolásában hangzottak e.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből Van összetartó erő című részt felolvasta Ferencz Amália, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2025-02-10

Áhítat – Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 1 fejezetéből a 1-2 versek alapján szólt Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből Intő Példa című rész első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Időszakos kiállítás nyílt a Zsidó Történeti Múzeumban, a Muzeonban

,,Szolidaritás a múltban, gondolatok a jelenre vetítve” címmel időszakos kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődök a Muzeonban, a Zsidó Történeti Múzeumban Kolozsváron. Erős nők, szerelmi történet, kitartás, hit és a tenni akarás mind fellelhető a több hónapon keresztül megtekinthető kiállításban. A kiállításról Siklódi Beátával, a Muzeon – Zsidó Történeti Múzeum munkatársával beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Vasárnapi Beszélgetés – Beiktatták az Erdélyi Református egyházkerület új püspökét

Decemberi megválasztása után február elsején ünnepi istentisztelet keretében iktatták be tisztségébe Ft. Dr. Kolumbán Vilmos József püspököt a Farkas utcai református templomban. Az ünnepségen a frissen felszentelt egyházi vezetők mellett más felekezetek képviselői és világi elöljárók is jelen voltak. A Vasárnapi beszélgetés mai adásában az ünnepség fontosabb mozzanataiba hallgatunk bele. A következő percekben az új püspök megáldása és fogadalomtétele mellett az elhangzott beszédekből is hallhatunk részleteket.

Szerkesztő: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.