Agnus Rádió

Keresztény Élet 2024-06-17

Áhítat – Királyok második könyve 8 fejezetének a 4 verse alapján szólt Isten igéje Fehér Zoltán, a Magyarországi Sárospataki Református kollégium, iskola lelkészének áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó könyveit bemutatja Babos Márton, a kiadó munkatársa

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből A gyülekezet gyengesége és ereje című részt felolvasta Ferencz Amália, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Nomádok a világ tetején

Sorskérdéseink hordozója címmel jelent meg az idén a Kriterion Könyvkiadó Csép Sándorra emlékező kötete. A jeles televíziós és rádiós személyiséget, a kolozsvári magyar nyelvű televíziózás megteremtőjét részben a feleség és harcostárs Albert Júlia bemutatása, részben Csép Sándor egykori munkatársainak, barátainak visszaemlékezései idézik meg számunkra. A kötetet 2024. június 13-án, csütörtökön, 18.30 órától mutatták be a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Itt beszélgettünk H. Szabó Gyulával, a kiadó igazgatójával, és Albert Júliával.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Credo 2024-06-17

Áhítat. 98 Zsoltár 1 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilonai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Parakletos könyvkiadó kiadásában megjelent Dr. Tatai István: Örökhajtós telefon Történetek Istennel Sárbogárdtól Hatvanig című könyvből a Bevezetőt és Édasapám megtérése című részt felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Vasárnapi Beszélgetés – Apák napja

Az Apák napját világszerte számos különböző időpontban ünneplik, legtöbb országban június harmadik vasárnapján. Apák napja alkalmából Szegedi Csaba munkatársunkat kérdezzük Vasárnapi beszélgetés rovatunkban apaságról, családról, de azért a kütyük és tüllszoknyák sem maradnak ki a beszélgetésből.

Szerkesztő: Janicskó-Mihály Noémi

Please follow and like us:

Credo 2024-06-15

Áhítat – Királyok második könyve 13 fejezetének a 5 és a 6 vers alapján szólt Isten igéje Balázs Pál, a Magyarországi Szerencsi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Ruth az Úrban hűséges móábita asszony című könyvből Ezek Pérec utódai című rész második és egyben a sorozat befejező részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Nomádok a világ tetején

India legészakibb tartománya, Ladakh évszázadok óta virágzó buddhista kultúra kietlen, ám annál méltóságteljesebb otthona. Nyelvi és természetföldrajzi szempontból is inkább kötődik Tibethez, mint magához Indiához, amelynek politikai értelemben ma már a szerves részét képezi. Itt járt Tandel Eszter dokumentarista fényképész, hogy a helyi nomád törzsek életét megörökítse, és erről az utazásról számolt be a legutóbbi Nyitott szemmel beszélgetőesten. Vele beszélgetünk.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Credo 2024-06-14

Áhítat – Királyok második könyve 12 fejezetének a 3 és a 4 vers alapján szólt Isten igéje Balázs Pál, a Magyarországi Szerencsi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Ruth az Úrban hűséges móábita asszony című könyvből Ezek Pérec utódai című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Szent Mihály-templom Europa Nostra díj

A kolozsvári Szent Mihály-templomot az egyik legrangosabb európai örökségi díjjal tüntették ki: elnyerte az Európai Örökség Díjat / Europa Nostra 2024 díjat. Ennek a gótikus gyöngyszemnek a restaurálása egy 2016 és 2022 között megvalósított komplex projekt volt. Erről beszélgetünk mai adásunkban Potyó Istvánnal, a Szent Mihály Plébánia sajtó képviselőjével.

Riporter: Mihálykó Tihamér
fotó: magyarkurir.hu

Please follow and like us:

Credo 2024-06-13

Áhítat – Királyok második könyve 11 fejezetének a 17 verse alapján szólt Isten igéje Balázs Pál, a Magyarországi Szerencsi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Ruth az Úrban hűséges móábita asszony című könyvből Elvette tehát Boáz Ruthot című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.