Agnus Rádió

Credo 2023-09-19

Mózes második könyve 11 fejezetéből a 26-28 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten üzenete Adorjáni László, a Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Csak Légy erős és Bátor!-Józsué élete és üzenete című könyvből Én most már elmegyek azon az úton amelyen minden földi ember elmegy című rész harmadik részletét-amely egyben a könyv felolvasásának a befejező része is-, felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

75. évadát kezdi a Kolozsvári Magyar Opera

Hivatalosan is megkezdte idei évadát a Kolozsvári Magyar Opera. Az intézményt már a megnyitó előtt az a megtiszteltetés érte, hogy felléphettek Bukarestben, a George Enescu Nemzetközi Fesztiválon, de különleges vendégük is volt az elmúlt hetekben. Minderről, illetve az évad régi és új előadásiról, valamint a nemsokára tartandó Operanapokról beszélgettünk Szép Gyulával, az Opera igazgatójával.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Credo 2023-09-18

Jakab apostol levele első részének az 5 verse alapján szólt hozzánk Isten üzenete Adorjáni László, a Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Csak Légy erős és Bátor!-Józsué élete és üzenete című könyvből Én most már elmegyek azon az úton amelyen minden földi ember elmegy című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2023-09-16

Áhítat – A lukács evangéliuma 9 fejezetéből 29, 30 és 31 vers alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre:Csak Légy erős és Bátor!-Józsué élete és üzenete című könyvből Én most már elmegyek azon az úton, amelyen minden földi ember elmegy című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2023-09-18

Áhítat – János evangéliuma 6 fejezetéből 5—11 terjedő versek alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi kiadó könyveit bemutatta Babos Márton, a kiadó munkatársa.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből a Megtorpanásaink című részt felolvasta Nagy Márta, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Vasárnapi Beszélgetés-Céltudatosság és szervezettség – Megkezdődött a tanítás

A Kolozsvári Református Kollégiumban is felcsendült az első csengőszó szeptember 11-én, az intézmény meg a maga több, mint 800 diákjával megkezdte a tanévet. Intenzív tanítás és nevelés, de színes és változékony iskolán kívüli tevékenységek sora várja a tanulókat az új tanévben. Vasárnapi beszélgetésünkben az iskolaigazgatóval, Török Zoltánnal beszélgetünk az iskoláról, az évkezdésről, de a jelenleg napirenden levő tanügyi kérdésekről is.

Szerkesztő és riporter: Lukács Orsolya-Izabella

Please follow and like us:

Elmúlt Vándortábor, hétvégi őszi túraajánlatok

Harmincadik alkalommal szervezték meg az EKE Vándortábort Sztánán. Nyár búcsúztatóként visszaemlékezik a programokra, résztvevőkre és a megtapasztalásokra az Erdélyi Kárpát Egyesület irodavezetője, Kismihály Boglárka, valamint mesél a szeptemberi hétvégi túrákról is. A továbbiakban vele beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Credo 2023-09-15

Áhítat – Pál Kolosbeliekhez írt levele 3 fejezetéből 1 és a 2 vers alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre:Csak Légy erős és Bátor!-Józsué élete és üzenete című könyvből Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk című rész harmadik részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Fényképészkarrier fesztiválkiadásban

Egy eseményen, akár fesztiválon embertömegek fordulnak meg. Hogyan lehet megörökíteni úgy pillanatokat, hogy a képet, videót nézve az ember akár a töredékét is, de érezze a lencsevégre kapott szeretetnek, boldogságnak, bármi másnak? Hogyan érzi magát egy fotós egy karnyújtásnyira egy világhírű előadótól?
Aktuális rovatunkban Jakab Lóri válaszolja meg a kérdéseinket, a vele készült interjú, tökéletesen szemlélteti, hogy milyen az, ha az ember megtalálta a hozzá illő szakmát és abban szenvedélyt lelve fiatalon karriert épít.

Riporter és szerkesztő: Lukács Orsolya Izabella

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.