Agnus Rádió

Kedves étke az magyaroknak – gasztronómiatörténeti előadás a Régizene fesztiválon

A Csíkszeredai Régizene fesztiválon idén is rengeteg színes, érdekes program várt a látogatókra. A rendezvény nevében szereplő régizene mellett a zenékhez tartozó korszak egyéb aspektusait is megismerhették az érdeklődők, például az akkori ferences szerzetesek gasztronómiáját. A témában Saly Noémi történész tartott előadást, majd Szőcs Előd korhű főztjét kóstolhatták meg a jelenlévők.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Credo 2023-07-18

Áhítat – Mózes első könyve 44 fejezetének a 12-18 és a 33 versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre Csak Légy erős és bátor Józsué élete és üzenete című könyvből Az Úr szava Szerint Cselekedjetek című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2023-07-17

Áhítat – Márk 10 fejezetéből a 13-ik verse alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Evangéliumi kiadó könyveit bemutatta Babos Márton, a kiadó munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Idén is várja az érdeklődőket a Tusványos

Immár 32. alkalommal várják Tusnádfürdőre a látogatókat a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz a Tusványos szervezői. Július 18-23-án az ideérkezők bármely korosztályból megtalálják a nekik való programot, hiszen a politikai és közéleti témájú előadások, beszélgetések mellett sokféle kulturális rendezvény is szerepel a kínálatban, amiket a fesztivál területén több, mint 30 helyszínen látogathatnak az érdeklődők. A rendezvényről annak politikai programfelelősével, Sándor Krisztinával beszélgettünk.

Riporter: Mihálykó Tihamér
Fotó: Tusványos Facebook oldal

Please follow and like us:

Credo 2023-07-17

Áhítat – Zakariás próféta könyve 7 fejezetének a 9-14 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre Csak Légy erős és bátor Józsué élete és üzenete című könyvből Ekkor Megszűnt az Úr Izzó Haragja című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2023-07-15

Áhítat – 123 Zsoltár 1 vers alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre Csak Légy erős és bátor Józsué élete és üzenete című könyvből Ekkor Megszűnt az Úr Izzó Haragja című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Aktuális-BBTE Politika, Közigazgatás és Kommunikációtudományok Kar Felvételi

Július 10-14-e között zajlanak az egyetemi felvételi a Kolozsvári BBTE Politika, Közigazgatás és Kommunikáció Tudományok Karán. A felvételi menetéről, az egyetemi Kar szakjairól és egyéb érdekességekről beszélgettünk Vajas Alízzal, az egyetem volt diákjával, kommunikációs szakemberrel.

Riporter: Albert Mária
Fotó: BBTE Kommunikáció Facebook oldal

Please follow and like us:

Credo 2023-07-14

Áhítat – János evangéliuma 14 fejezetéből a 6 vers alapján szól hozzánk Isten üzenete, Visky István a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre Csak Légy erős és bátor Józsué élete és üzenete című könyvből Megláttam, Megkívántam, és Elvettem című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Bulgáriatelepi Református Gyülekezet Keresztény Tinitábor

Augusztus 6 és 12-e között kerül megrendezésre a Bucsinon a Bulgáriatelepi Református egyházközség által szervezett keresztény Tinitábor, mely idén a Színezd Újra elnevezést kapta. A tábor részleteiről, programpontjairól, tematikájáról Simon János bulgáriatelepi lelkésszel beszélgettünk. Ezt követően pedig néhány fiatallal készítettünk rövid interjút, hogy ki, mit, miért szeret a táborban, miért tér vissza a táborba.

Riporter: Albert Mária Eszter

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.