Mai Látogató egészség és életmód magazinunk témája a melldaganatok, ciszták.
Szerkesztő: Lukács Orsolya
Mai Látogató egészség és életmód magazinunk témája a melldaganatok, ciszták.
Szerkesztő: Lukács Orsolya
A Zenélő köntös INTERMEZZO című sorozatában a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesei a színpad és magánélet mezsgyéjén elevenítik fel emlékeiket és szövik álmaikat minden hónap első és utolsó vasárnapján. Február első vasárnapján a műsor vendége Balla Sándor.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Áhítat: Máté evangéliuma 5, 27-32-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje Pallai Zsófia, a Tiszalöki Református Egyházközségek intézményi lelkészének áhítatán keresztül.
A Kálvin kiadó gondozásában megjelent Sándor Endre: Az Úrnak szentelt élet – Sámuel próféta élete és üzenete című könyve, amelyből az Éljen a Király című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Ma újra egy zenei válogatást hallhatnak, ám ezúttal kizárólag az erdélyi előadókra, együttesekre fokuszálunk. Kellemes zenehallgatást!
Szerkesztő: Bíró Hunor
EN: Today we launch an exciting partnership between Agnus Rádió and Cluj Christian Fellowship.
A series of interviews called “Living the Great Commission: Matthew 28:18-20 in Real-time” features conversations with people exploring how they understand these words of Jesus and live them out. And we will be asking how we, too, can become more connected with Christ’s words.
This first interview is with Balázs Csiszér, Executive Director of Blythswood Romania and part of the global Blythswood organisation. Balázs shares about the work of the organisation, some of his personal journey to faith and ministry, and how we can understand and share in God’s mission.
HU: A mai napon izgalmas együttműködést indítunk az Agnus Rádió és a Cluj Christian Fellowship között.
A „Living the Great Commission: Máté 28:18-20 in Real Time” című interjúsorozat olyan beszélgetéseket tartalmaz, amelyek azt kutatják, hogyan értik Jézus szavait, és hogyan élik meg azokat különböző emberek. Arra is keressük a választ, hogy mi hogyan tudjuk jobban megélni Isten igéjét és kapcsolódni Krisztus szavaihoz.
Az első interjúnk Csiszér Balázzsal, a Blythswood Románia ügyvezető igazgatójával és a Blythswood globális szervezetének egyik tagjával készült. Balázs mesél a szervezet munkájáról, személyes útjairól, a hithez és a szolgálathoz kötődő kapcsolatáról, valamint arról, hogyan érthetjük meg Isten küldetését és osztozhatunk benne.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Áhítat: Máté evangéliuma 5, 17-26-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje Pallai Zsófia, a Tiszalöki Református Egyházközségek intézményi lelkészének áhítatán keresztül.
A Kálvin kiadó gondozásában megjelent Sándor Endre: Az Úrnak szentelt élet – Sámuel próféta élete és üzenete című könyve, amelyből az Éljen a Király című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Ma van a rák elleni küzdelem világnapja. Ennek margójára Aczél Dóra ráktúlélő mesélt betegségéről és gyógyulásáról. Aczél Dóráról hallhattak már, mint A fájdallam című könyv szerzőjéről, tábor szervezőről, családanyáról és a végsőkig optimista nézőpontok képviselőjéről. A következő percekben vele beszélgetünk.
Riporter: Bálint Enikő
Áhítat: Pál apostol kolossébeliekhez írt levele 4, 7-9-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje Katonáné Varga Olga a Zsákai és a Furtai Református Egyházközségek lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Kálvin kiadó gondozásában megjelent Sándor Endre: Az Úrnak szentelt élet – Sámuel próféta élete és üzenete című könyve, amelyből az Isten megváltoztatta Saul szívét című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Csatlós János szenvedélye a rejtvénykészítés. Amióta megtanult írni, olvasni, azóta érdekelte a rejtvények világa. 1985-ben készítette el első saját rejtvényét. Erről a szenvedélyéről, legelső élményéről beszélgetünk vele a magyar rejtvényfejtők napján.
Riporter: Bálint Enikő
Áhítat – János evangéliumának 10. fejezetéből, a 27-28-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje, Pataki Levente a Marosvécsi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Beliczai Angéla “Engem Várnak a szigetek” Molnár Mária tizenöt éve a pápuák között című könyvéből, A régi ellenség imádkozik, Halászbabonák, Vámtörvény, és Selam elküldi második feleségét című részeket felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád