Egyház és társadalom az elmúlt száz évben címmel rendeztek konferenciát a Kolozsvári Babes -Bolyai Egyetem Aula Magna termében valamint a Protestáns Teológia Intézet Dísztermében június 7-én és 8-án. A Történelmi egyházak elöljáróságai, történészek, magyar román képviselői, különböző egyházi témákat vitattak meg.
Dr. Lukács Olga egyetemi docens, a Kolozsvári Református Tanárképző kar dékánjával Bálint István beszélgetett.
Áhítat – Mark 4,26-29 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Sógor Árpád a Kolozsvári Protestáns Teológia intézet ifjúsági lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában készült Barangolások Biblia Tájakon, Régi Helységek Mai Üzenete címmel Lőrincz István református lelkipásztor könyvéből, a Korintus című rész harmadik részletét felolvasta Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.
Áhítat – Roma 12,9-21 terjedő versek alapján szolt Isten igéje, Gazdag Edit a Magyarországi Fegyverneki és Örményesi Református Egyházközségek lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből A Keresztyén Református Megbízott című fejezetből, Egyház, Nemzet, Műveltség című rész második részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Vendégünk dr. Tonk Márton filozófus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja. Mai rovatunkban az oly aktuális, és az emberek véleményét annyira megosztó migránskérdésről szóló beszélgetünk első részét hallhatják.
Látogató című egészség- és életmódmagazinunkat közvetítjük, amelynek mai témája a gyerekek nyári időtöltése. Rovatunk a Kárpát-medencei református rádiók együttműködésének keretében készült.
Áhítat – ApCsel 4,23-31 terjedő versek alapján áhítatot mondott Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztora.
Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, A Keresztyén Református Megbízott című fejezetből, Egyház, Nemzet, Műveltség című rész első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Áhítat – ApCsel 3,1-10 terjedő versek alapján áhítatot mondott, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztora.
Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, A Keresztyén Református Megbízott című fejezetből, A Hit keresi a megértést című rész, negyedik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
A Robert Schumann Egyesület, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, illetve Kolozs megyei Tanfelügyelőség szervezésében sajtótájékoztatóra került sor június 6-án a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.
A sajtótájékoztatón Kolozsvár 100 kétnyelvű kultúrtörténeti vetélkedőről Dr. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának a dékánja, és Horváth Anna, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke nyilatkozott.
Horváth Annával és Dr. Tonk Mártonnal rádiónk munkatársa, Bálint Enikő beszélgetett.
Mihai Măniuțiu rendezése által az Úrhatnám polgár színrevitelének a sajtótájékoztatóját tartották június 6- án a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A rendező, az előadás alkotói és néhány szereplő nyilatkozott a darabról.
Váta Lóránd színművésszel rádiónk munkatársa, Bálint Enikő beszélgetett.
Áhítat – Mózes 35,21 Áhítatot mondott Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztora.
Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, A Keresztyén Református Megbízott című fejezetből, A Hit keresi a megértést című rész harmadik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.