Agnus Rádió

Aktuális – ZeneSzó Kürthy András operarendezővel

ZeneSzó, azaz zenés beszélgető est keretében beszélget Kürthy András Ruzitska József-díjas operarendezővel Nagy Ibolya szerkesztő a Györkös Mányi Albert Emlékházban március 20-án 18. 30 órai kezdettel.

Kürthy András Ruzitska József-díjas operarendezővel beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Légy részese a kilencedik Csillagpontnak!

Fiatalok szervezik Kárpát- medencei református fiataloknak a Csillagpontot július 23. és 27. között Debrecenbe. Ahhoz, hogy megvalósuljon, több száz önkéntes munkája, gondolatai, odafigyelése és odaszánása szükséges. Olyan fiatalokat keresnek a szervezők, akik elhívást éreznek magukban, hogy feltétel nélkül segítsenek a Csillagpont teljessé tételéhez március 27-ig.

A továbbiakban Farkas Orsolya- Júliát, a Csillagpont önkéntes szervező munkatársát kérdeztük az önkéntesség feladatköreiről.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Arany János-est a Vallásszabadság Házában

Rendhagyó irodalomórát tart Marosán Csaba színművész Arany János költő nagyságáról március 19-én a Vallásszabadság Házában.
Marosán Csabával, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészével beszélgetünk a rendhagyó irodalomóra lezajlásáról.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Ember és természet kapcsolata

Az Ember és Természet Kollégium március 13-ai estjén dr. Balázsi Ágnes, a Sapientia EMTE adjunktusa tartott előadást Kapcsolatunk a természettel – a jövőnk záloga címmel, a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Vele beszélgetünk a továbbiakban.

Riporter: Szabó Anita

Please follow and like us:

Vasárnapi Beszélgetés – Digitális böjt

Mai vasárnapi beszélgetés rovatunkban a nagyböjt alkalmából, a digitális böjtről beszélgetünk Szász István Szilárd újságíróval és Szikszai Szabolcs református lelkipásztorral.

szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Credo 2019-03-25

Áhítat János 12,44-50 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Bozsoki Jonathán Benjámin a Magyarországi Kokadi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Dr. Sarkadi Nagy Pál Bibliai Arcképek című könyvéből, az Akvila és Priscilla című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Credo 2019-03-23

Áhítat Máté 9,28 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Dr. Sarkadi Nagy Pál Bibliai Arcképek című könyvéből, a Tábitha című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Credo 2019-03-22

Áhítat 2. Mózes 34, 29 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Dr. Sarkadi Nagy Pál Bibliai Arcképek című könyvéből, a Lídia című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Credo 2019-03-21

Áhítat Máté evangéliuma 20,25-28 terjedő versei verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Dr. Sarkadi Nagy Pál Bibliai Arcképek című könyvéből, a Démás című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.