Agnus Rádió

Aktuális – Tehetségkutató fogyatékkal élő fiatalok számára

A United by Music Romania Alapítvány tehetségkutató versenyt szervez fogyatékkal élő, zenében tehetséges fiatalok számára. Az első három helyezett egy háromnapos hollandiai kirándulást nyer, és lehetőséget kap, hogy a nagyközönség előtt is fellépjen, valamint segítséget nyújtanak a mentorok a fiatalok zenei karrierjük kibontakoztatásában.

Orosz Anna projektmenedzserrel telefonon keresztül Bálint Enikő beszélgetett.

Please follow and like us:

Vétó – Az ázsiai csoda II. rész

Mai rovatunkban folytatjuk a dr. Vándor János egykori Thaiföldi nagykövettel elkezdett beszélgetésünk. A téma továbbra is Tajvan világpolitikai helyzete. A mai műsorban szó lesz a kelet-ázsiai sziget gazdasági helyzetéről, de az oktatás témakörét is körbejárjuk.

szerkesztő: Szegedi Csaba

Please follow and like us:

Szól a Szkriptúra – Szilágyi Szabolcs és Eszter

Kolozsváron, a Szól a Szkriptúra bibliaolvasó maraton tavaly, október 31. és november 4. között zajlott.

Az esemény Facebook oldalán a következőket olvashatjuk:
“Sok ember összefogása és megmozdulása nyomán sikerült a reformáció 500. emlékünnepén felolvasni a teljes Szentírást 86,5 óra alatt. Köszönjük a szervezőknek, partnereknek, a 45 házigazdának, a közel 500 felolvasónak, a hallgatóknak, mindenkinek, aki hozzájárult ennek a nagyszerű eseménynek a megvalósulásához! Szóljon a Szkriptúra továbbra is közöttünk, legyünk az Írás hiteles fordításai!”

Ma pedig, az esemény egy éves évfordulója alkalmával a kulisszák mögé pillantunk. Vendégünk Szilágyi Szabolcs és Szilágyi Eszter a maraton társszervezői, a Kolozsvári Kőszikla Gyülekezet részéről.

Házigazda: Ferencz Amália

Please follow and like us:

Credo 2018-11-05

Áhítat- Efézus 5,1-2 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Mércse Tímea Tünde a magyarországi Vésztői Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvének, a harmadik fejezetéből a Tudomány Vallás, Társadalom címmel, a Mit jelent az Ökológiai Válság című rész első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Credo 2018-11-03

Áhítat- Lukács 14,40-44 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvének, a harmadik fejezetéből a Tudomány Vallás, Társadalom címmel, a Jehova Tanúi című rész hatodik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Credo 2018-11-02

Áhítat- Efézus 2,19-22 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvének, a harmadik fejezetéből a Tudomány Vallás, Társadalom címmel, a Jehova Tanúi című rész ötödik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Aktuális – 18. Várom az Urat Adventi keresztyén zenefesztiválra hangolódva

Az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége szervezésében keresztyén zenés est által hangolódhattak az érdeklődők a 18. Várom az Urat Adventi keresztény zenefesztiválra.
A következő percekben egy összeállítást hallhatnak a 18. Várom az Urat Adventi keresztyén zenefesztivál előkészületeiről.

A riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Szolgálat az Alsóvárosban

„Ki-ki milyen lelki ajándékot kapott legyetek egymásnak szolgálatára” olvashatjuk a Péter első levele 4. fejezetének a tizedik versében. Újdonságokról, másságokról és önzetlen szolgálatokról mesélt Kondor Enikő az Alsóvárosi Református Gyülekezet beosztott lelkésznője.

A riporter Bálint Enikő.

Please follow and like us:

Credo 2018-11-01

Áhítat- Roma 12,4-8 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvének, a harmadik fejezetéből a Tudomány Vallás, Társadalom címmel, a Jehova Tanúi című rész negyedik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us: