Agnus Rádió

Credo 2024-07-02

Áhítat – Példabeszédek könyve 10 fejezete 1-12 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten üzenete Gede Csongor, a Kolozsvári Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Parakletos könyvkiadó kiadásában megjelent Dr. Tatai István: Örökhajtós telefon Történetek Istennel Sárbogárdtól Hatvanig című könyvből az Egy út és egy szív című rész harmadik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Keresztény Élet 2024-07-01

Áhítat – János apostol jelenésekről írott könyve 22 fejezetéből a 8 – 21 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Dérer Zsolt, a Magyarországi Putnoki és Serényfalvi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó könyveit bemutatja Babos Márton, a kiadó munkatársa.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből a Gyomláljunk vagy Növekedjünk című részt felolvasta Ferencz Amália, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Kamasztörténetek pszichológusszemmel aggódó szülők megnyugtatására

A 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét vendégei közt Labancz Dániel és Orosz Ildikó, a Nyugi című könyv szerzői is jelen voltak, akik Botházi Máriával beszélgetve bemutatták, a Kamasztörténetek pszichológusszemmel aggódó szülők megnyugtatására című közös könyvüket. Velük beszélgetünk.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Credo 2024-07-01

Áhítat – Mózes 4 könyve 6 fejezete 22-27 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten üzenete Gede Csongor, a Kolozsvári Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Parakletos könyvkiadó kiadásában megjelent Dr. Tatai István: Örökhajtós telefon Történetek Istennel Sárbogárdtól Hatvanig című könyvből az Egy út és egy szív című rész második részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Credo 2024-06-29

Áhítat. Máté evangéliuma 2 fejezetéből a 19 – 23 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Dérer Zsolt, a Magyarországi Putnoki és Serényfalvi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Parakletos könyvkiadó kiadásában megjelent Dr. Tatai István: Örökhajtós telefon Történetek Istennel Sárbogárdtól Hatvanig című könyvből Gyógyulás migrénből Egy út és egy szív című rész első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

A BBTE több mint 27.880 helyet hirdet meg alap- és mesteri képzésen a 2024-es nyári felvételin

Július 15. és 31. között zajlik a Babeș–Bolyai Tudományegyetem nyári felvételi programja, amelyre 27.880 hellyel, illetve az eddigiek mellett több új szakkal is várják a jelentkezőket. A felvételi menetéről Dr. Markó Bálint egyetemi docenssel, a Magyar Tagozatért, az oktatás–curriculumért, versenyképességért, kihelyezett tagozatokért felelős tanulmányi rektorhelyettessel beszélgettünk.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Credo 2024-06-28

Áhítat – Máté evangéliuma 2 fejezetéből a 13 – 18 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Dérer Zsolt, a Magyarországi Putnoki és Serényfalvi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Parakletos könyvkiadó kiadásában megjelent Dr. Tatai István: Örökhajtós telefon Történetek Istennel Sárbogárdtól Hatvanig című könyvből Angyalok a szülőszobában című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Elkezdődött a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Tizenharmadik alkalommal szervezik meg a Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet június 27-30. között a kincses városban. Külföldi és hazai alkotók is bemutatják műveiket. Író-olvasó találkozásokra, beszélgetésekre, előadásokra és könyvvásárra is lehetőségük lesz az érdeklődőknek. Az idei Könyvhét programjairól és a meghívott alkotóiról Kinizsi Zoltánnal, a rendezvény szervezőjével beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.