Agnus Rádió

Szól a Szkriptúra – Ferencz Amália (Utolsó rész)

Rovatunk utolsó kiadását közvetítjük, amelyben a szerkesztő, Ferencz Amália osztja meg hallgatóinkkal az élményeit.

Összegezve az eddigi beszélgetéseket elmondhatjuk, hogy általuk igencsak sokszínű találkozásokban volt részünk.

Bepillantottunk az édesanyák, a családok mindennapi életébe és ízelítőt kaptunk abból is ahogyan az egyetemi kutatómunka folyik; hallhattuk hogy az egyre digitalizálódó világunkban a könyvterjesztés hogyan történik.

Kérdeztünk írót és zenészt; megismertünk egészségügyben tevékenykedő személyeket.
Virtuális utazásban is részünk lehetett, el egészen Szibériáig.

Műsorunkban tanárembereket és diákokat egyaránt vendégül láttunk.
Különböző felekezetek lelkipásztorai, valamint lelkes gyülekezeti tagok osztották meg velünk az élményeiket és élettapasztalatukat.

Ami pedig a Bibliaolvasó maraton által mindnyájunkat összehozott az maga az Íge.
Ezért lett számunkra fontos a Szentírás együtt történő felfedezése és értelmezése.

Kedves hallgatóinknak köszönjük a megtisztelő figyelmet!
Kívánjuk, hogy otthonaikban tovább szóljon a Szkriptúra!

Credo 2019-01-21

Kezdetét vette január 20-án a 2019-es Ökumenikus Imahét! Az imahét kezdő Istentiszteletet a kolozsmonostori református templomban vételeztük, amelyen Dr. Balogh Csaba lelkipásztor, egyetemi tanár hirdette az igét. Az ő szolgálatát hallhatják mai Credo rovatunkban.

Credo 2019-01-19

Áhítat 119. Zsoltár 105 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Adorjáni László a Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Papp Vilmos Elkoptatott Szavak című könyvéből, az Imádság című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Credo 2019-01-18

Áhítat 22. Zsoltár 7 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Adorjáni László a Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Papp Vilmos Elkoptatott Szavak című könyvéből, az Ökumenikus című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Credo 2019-01-17

Áhítat 5Máté 9,37-38 versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Adorjáni László a Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Papp Vilmos Elkoptatott Szavak című könyvéből, az Istenismeret című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Zenélő Köntös – Díjak és Díjazottak 2018 2. rész

A „Díjak és díjazottak 2018” sorozat második része a Magyar Kultúra Napja jegyében azokat a kolozsvári művészeinket szólaltatja meg, akik  előző évben zenéhez kapcsolódó díjban részesültek.

A mai  Zenélő köntös műsorának vendégei: Szeibert István, Kele Brigitta, Egyed Apollónia és Sándor Csaba, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesei.


 

Aktuális – Utazás az időben

A Romániai Fotóművészet Napja alkalmával TÉR ÉS IDŐ címmel kiállítás nyílt az ERDÉLYI KÁRPÁT EGYESÜLET- KOLOZSVÁR 1891 FOTÓKLUBJA által a Györkös Mányi Albert Emlékházban január 17- én.
Bozsoki Adrienn, Fazakas Ferenc, Kalló Márta, Korom Mária, Lőrinczi István és Mezei Elemér munkáit dr. Farkas György méltatta, valamint Fazakas Ferenc skóciai útiképeiből vetített.
Dr. Farkas Györggyel Bálint Enikő beszélget.

Aktuális – Zanazug meseműhely

Az Életfa Családsegítő Egyesület székhelyén minden kedden 17 órától Zanazug meseműhely várja gyerekeket.

A meseműhely tevékenység vezetőjével Nádasdi Csilla Emesével beszélgetünk a meseszövés és a foglalkozás sokszínűségéről.

Riporter: Bálint Enikő

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.