A Magyar Kultúra Napja alkalmából ünnepi estet szervezett Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa január 21-én. A rendezvényen Mile Lajos főkonzul, valamint Marosán Csaba színész és Székely Géza képzőművész-tanár is felszólalt. A továbbiakban Szabó Norbert, rádiónk gyakornoka beszélget először Marosán Csabával, aki a magyar kultúrához kötődő gondolatait osztotta meg, majd Székely Gézával, aki rendezvényt kísérő tárlatot ismerteti.

A Györkös Mányi Albert Emlékház JelesNapTár elnevezésű hagyományőrző gyermekprogramja 10. születésnapját ünnepelte az Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében.
Kós Katalinnal az EMKE szakrefensével és a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetőjével, Both Zsuzsa néprajzkutatóval, valamint Szabó Kinga játszóházvezetővel beszélgetünk.
Riporter: Bálint Enikő
Az ökumenikus imahét alatt, a kolozsvári református gyülekezetek alkalmait közvetítjük Credo hitépítő rovatunkban. A következőkben Sikó Piroska kolozsi lelkipásztor szolgálatát, hallhatják, amelyet a Kolozsvár-Újalsóvárosi Református Egyházközségben tartott január 22-én.

10 éve hódítja a világot a Kangatraining, az az edzésforma, amelyben az anyukák a legjobb edzőtársukkal, kisbabájukkal lendülhetnek ismét formába. Az alapítója az osztrák Nikol Pascher figyelemreméltó táncos múlttal rendelkezik, így nem véletlen, hogy ez a mozgásforma is helyet kap az alkalmakon.
Erdélyben jelenleg Brassóban és Kolozsváron kangázhatnak az anyukák.
Antal Zsófia trénerrel Janicskó- Mihály Noémi beszélget.
Szerkesztő: Bálint Enikő
Áhítat-1.János 2,1 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Adorjáni László a Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában készült, Barangolások Biblia Tájakon Régi Helységek Mai Üzenete címmel, Lőrincz István református lelkipásztor könyvéből a Samária című rész második részletét felolvasta Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.
Áhítat Máté evangéliuma 5. fejezetéből a 8. verse alapján szólt Isten igéje, hozzánk Tyukodi László a Magyarországi Kötegyáni Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Tóth Máté Miklós A Szabadság Nótáriusa regény Ráday Pálról, a második fejezet első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Áhítat Máté evangéliuma 5. fejezetéből a 7. vers alapján szólt Isten igéje, Tyukodi László a Magyarországi Kötegyáni Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Tussay Szilárd, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági referensét arról kérdeztük milyen eseményekre és programokra számíthatunk az idén az IKE szervezésében.
Áhítat Máté evangéliuma 5. fejezetéből a 6. verse alapján szólt Isten igéje, Tyukodi László a Magyarországi Kötegyáni Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában készült, Barangolások Biblia Tájakon Régi Helységek Mai Üzenete címmel, Lőrincz István református lelkipásztor könyvéből a Samária című rész első részletét felolvasta Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.
Áhítat- Lukács evangéliuma 12. fejezetének a 16-21. terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Tóth Máté Miklós A Szabadság Nótáriusa regény Ráday Pálról, az első fejezet második részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
A Budapesti Mária rádiótól átvett Krisztusi Szolidaritás Keresztény Emberjogi Alapítvány,
Víz Péter és Por Tünde műsorában szó lesz a különböző Imatémákról és arról, hogy mi történik a távoli kontinenseken és mi az ami aggasztja a keresztyéneket.