Agnus Rádió

Credo 2025-03-13

Lukács evangéliuma 15 fejezetének a 1-7 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Szabó Pál, a Magyarországi Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből A Névtelen Szolga című rész első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, László Zsuzsa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Zenélő Köntös – Kerek számok márciusi bűvöletében

A Zenélő köntösbena Kerek számok bűvöletében sorozat az ötössel végződő éveket az év harmadik hónapjában az elmúlt évszázadok harmadik évtizedeiben követi végig. A időutazás ott ér véget, ahol a hármas szám az évszázadban is megjelenik, a kalandot pedig a változás és állandóság folytonos egymásba alakulása teszi izgalmassá.

Szerkesztő: Nagy Ibolya

Keresztény Élet 2025-03-12

Lukács evangéliuma 15 fejezetének a 21 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Pataki Levente, a Bogdándi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Hálával áldozzál – Van próféta Izraelben című könyvből Milyen lélek lakik bennünk? című részt felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó-Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Credo 2025-03-12

Lukács evangéliuma 14 fejezetének a 25-34 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Szilágyi Gábor, a Magyarországi Kisújszállási Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből Az én Nátánom című rész második részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, László Zsuzsa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

BORUM 2025

A Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fóruma, a BORUM immár több, mint egy évtizede várja a borászokat, hogy a munkájuk gyümölcséből válasszák ki a következő évre a Magyarországi Református Egyház borait. A fehérborok kategóriájában idén Czirmai Csaba Ywine – Neuburgerje nyerte a fődíjat. Vele beszélgetünk mai műsorunkban, illetve Boros László Imre csombordi lelkipásztorral, aki a fórum 2025-ös kiadásának házigazdája volt.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Keresztény Élet 2025-03-11

Áhtat – Apostolok Cselekedeteiről irott könyv 2 részéből 36-38 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhitatán keresztül,

Böjtfő vasárnapi kórustalálkozóra került sor a Kerekdombi Református Egyházközségben, ahol nyolc kórus találkozott és dicsérte Istent. Mai műsorunkban a kórustalálkozról hoztunk egy kis ízelítőt a hallgatóknak.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

XXII. Tavaszi Találkozó- JELEN/ LÉT

A kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület fiataljai részt vettek a Kárpát-medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozóján Marosvásárhelyen az elmúlt hétvégén. A Tavaszi Találkozó résztvevői és előadói közösen körbe járták, hogy mit jelent az Ő jelenléte az életünkben és milyen a jelenlétében élni. Az elkövetkező percekben a Tavaszi Találkozón megtapasztalt élményeiről Simon Dorottya, a Fike munkatársa mesél.

Riporter: Bálint Enikő

Credo 2025-03-11

Lukács evangéliuma 14 fejezetének a 15-24 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Szilágyi Gábor, a Magyarországi Kisújszállási Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből Az én Nátánom című rész első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, László Zsuzsa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Keresztény Élet 2025-03-10

Ézsaiás próféta könyve 66 fejezetének a 12 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Pataki Levente, a Bogdándi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Keresztyén híreink rádiónk munkatársa Ferencz Amália tolmácsolásában hangzottak el.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Bob Divine: Isten Csodálatos Világa című könyvéből A kis alagútépítő című részt felolvasta Ferencz Amália, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.