Agnus Rádió

Szempontok – Társkeresés 2. rész

A modern társkeresés egyszerre izgalmas de kihívásokkal teli is. Mi változott az idők során és mi maradt meg ugyanolyannak? Könnyebb párt találni az online világban, vagy épp nehezebb lett az ismerkedés és elveszünk a sok információ között? Szempontok műsorunkban ma erről is szó lesz, tartsanak velünk. Ma a beszélgetés első részét hallhatják.

Szerkesztő: Lukács Orsolya

Credo 2025-03-21

A János evangéliuma 9 fejezetének a 39.,40. és 41. verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből Az a kívánatos korona című részt felolvasta rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

SzemLéllek – Tussay Szilárd

SzemLéllek rovatunk vendége Tussay Szilárd, aki betekintést enged családjának érdekes múltjába, megtudjuk, hogy a családkutatás miben határozta meg az életét, milyen fontos pillanatokra emlékszik vissza fiatalkorából, de mesél arról is, hogy miként tud egyensúlyozni három munkahely és a család között. Tartsanak velünk!
A műsort a Kolozsvári Városi Tanács támogatta.

Szerkesztő: Lukács Orsolya

Credo 2025-03-20

A Máté evangéliuma 20 fejezetének a 17., 18. és 19. verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea , a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből A Bárkában című rész második részletét felolvasta rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Bach-maraton a Pietati templomban

Negyedik alkalommal szervezik meg a Bach-maratont Johann Sebastian Bach 340. születésnapja alkalmából a kincses városban március 22-én. A neves hazai és külföldi fellépők mellett megismerhetik az érdeklődők a város zeneművészeti oktatási intézményeinek tehetséges növendékeit is. A koncertsorozatra 10.00 és 21.00 óra között kerül sor a kolozsári Pietati templomban. Nézzenek be! A Bach-maratonra való felkészülésről és az előadokról Horváth Zoltán ötletgazdával, szervezővel beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Épül-szépül a Sapientia

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sajtótájékoztatót szervezett a beruházási és a felújítási projektjeikről Kolozsváron március 18-án. Dr. Tonk Márton a Sapientia EMTE rektora, egyetemi oktatója beszámolt a projektekről és a jövőbeli terveikről. A további percekben őt hallhatják.

Riporter: Bálint Enikő

Keresztény Élet 2025-03-18

Lukács evangéliuma 14 fejezetének a 15-24 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Szilágyi Gábor, a Magyarországi Kisújszállási Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Böjti időszakra felkészítő evangelizációs hetet tartottak a Kolozsmonostori Református Egyházközségben, ahol Visky Mária bizonyságtétele is elhangzott. Mai műsorukban ezt az Isten melletti bizonyságtételt követhetik figyelemmel.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

A múlt szava, a jövő ereje!

A hagyományokhoz híven az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek a tiszteletére a kincses város lakói kokárdával Kossuth dalokat énekelve muzsikaszó kíséretében népviseletben nemzeti zászlót lobogtatva a Protestáns Teológiai Intézettől a Főtérig vonultak március 15-én. Az ünnep alkalmával különböző programokon vehettek részt az érdeklődők. A továbbiakban az erről készített összeállításunkat hallhatják.

Riporter: Bálint Enikő

Néprajzkutató konferencia

Kolozsváron március 18-20-a között erdélyi és magyarországi néprajzkutatók konferenciáját tart a Kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság. Az eseményen az elmúlt 25 évre emlékeznek meg és megünneplik a társaság nemrégiben felújított székhelyének átvételét is. A konferenciára magyarországi partnereik közül is meghívtak előadókat. Mai aktuális összeállításunkban Jakab Albert Zsolttal, a társaság elnökével beszélgettünk a konferenciáról, a társaság múltjáról, eredményeiről és a jövőbeli célkitűzéseikről.

Riporter: Albert Mária

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.