Születésének 340-ik évfordulóján a Zenélő köntösben a rejtvényeket kedvelő oldaláról is megismerhetjük Johann Sebastian Bachot.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Születésének 340-ik évfordulóján a Zenélő köntösben a rejtvényeket kedvelő oldaláról is megismerhetjük Johann Sebastian Bachot.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
A Mathias Corvinus Collegium Szülők Akadémiája kolozsvári programsorozatának legutóbbi meghívottja Bibók Bea pszichológus volt, akivel az Ellopott gyermekkor című könyvéről beszélgetett Osváth-Ferencz Márta, az MCC Középiskolás Programjának vezető oktatója. A parentifikáció fogalma ugyan nem új, a szakirodalomban eddig is megjelent, viszont mindössze néhány mondatot szenteltek neki – mondta el a beszélgetés elején Bibók Bea, akinek könyvét már szakirodalomként is használják. A parentifikáció jelenségéről kérdezte Bibók Bea pszichológust Janicskó-Mihály Noémi.
A Lukács evangéliuma 17 fejezetének a 20—tól 37-ig terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Vincze Marianna, a Karosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből Karantén életképek: kisebb falat nagyobb falat című részt felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
A Timotheushoz írott második levél 1 fejezetének a 12 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Rovatunkban a Kolozsi Református Egyházközséggel ismerkedünk, ebben lesz segítségünkre Sikó Piroska, a gyülekezet lelkipásztora.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
A Lukács evangéliuma 17 fejezetének a 11—19 ig terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Vince Marianna, a Karosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből Karantén életképek küldés teljesítve című részt felolvasa rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
A globális hatalmi egyensúly átalakulása komoly kihívások elé állítja a kelet-közép-európai régió országait. Mit várhatunk a szövetségeseinktől? A partnereinktől? A potenciális ellenfeleinktől? A kolozsvári Mathias Corvinus Collegium elmúlt héten tartott előadásán szó volt arról, hogy valóban átalakul-e a világrend, és milyen szerepet játszik ebben az amerikai dominancia, az orosz birodalmi törekvések vagy Kína növekedése. Ezekről és ehhez hasonló érdekességekről beszélt nekünk dr. Bendarzsevszkij Anton külpolitikai és biztonságpolitikai szakértő.
Riporter: Albert Mária
A Mikes próféta könyvének a 7 fejezetének a 18 és 19 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Keresztyén híreink rádiónk munkatársa Ferencz Amália tolmácsolásában hangzottak el.
Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Bob Divine: Isten Csodálatos Világa című könyvéből A tollas dobos című részt felolvasta Ferencz Amália, rádiónk önkéntes munkatársa.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Tizenhatodik alkalommal szervezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat a kincses városban. Az idei mottó a ,,Helyben vagyunk!”. A rendezvény ezúttal is különböző kulturális eseményeknek ad otthont augusztus 17-24. között. A megszokott kültéri programok idén is várják a magyarnapozókat. A zenei előadókról és a helyszínekről kérdeztük Szabó Lillát, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatóját.
Riporter: Bálint Enikő
Március 21-én, pénteken a Down-szindrómásokra irányította a figyelmet a világnap. Mai Vasárnapi beszélgetés rovatunkban a Down-szindromával élők világát szeretnénk közelebb hozni hallgatóinkhoz. A kolozsvári Berke családhoz látogatunk el, ahol a család apraja-nagyja őszintén mesél a kihívásokról és a mindennapi örömökről a nem mindennapi életükben.
Szerkesztő: Janicskó Mihály Noémi
Fotó: Molnár Helén
A Dániel próféta könyve 4 fejezetének a 15. verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből Karantén életképek 2 komoly dolog című részt felolvasta rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád