Agnus Rádió

Credo 2020-10-01

Áhítat: Az apostolok cselekedeteiről írót könyv 20. fejezetének 7-12-ig terjedő versei alapján szól hozzánk Isten üzenete Kovács Tibor a magyarországi Körösladányi Református Egyházközség lelkipásztorának tolmácsolásában.

A Magyarországi Református Zsinati Iroda sajtóosztályának kiadásában megjelent Bottyán János: Hitünk Hősei című könyvből, Bereczky Alberttel foglalkozó huszonötödik fejezetből, a Hogyan kell ma keresztények lenni című rész harmadik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Zenélő köntös – Beethoven kánonjai 2. rész

Ki hinné, hogy ha alaposan körüljárjuk Beethoven széljegyzet-nagyságrendű kánonjait, akár monumentális művekig is eljuthatunk? Ha részt akar venni a kalandban, nyomozzon ma együtt a Zenélő köntös szerkeszetőjével!

Szerkesztő: Nagy Ibolya

Aktuális – Egymillió csillag a nélkülözőkért!

A Caritas minden év októberében a szegénység világnapján megszervezi az Egymillió csillag szolidaritási akciót. Az idén viszont a vírushelyzet miatt ez is másképp alakult. Mindenki a saját otthonába gyertyát gyújthatott, kitehette az ablakba ezzel kifejezve együttérzését a nehéz helyzetben lévőkkel. Adományozással is lehet segíteni azonban a Caritasnál dolgozó munkatársak szolgálatait. A részletekről Molnár Józseffel, a Caritas közkapcsolatokért felelős munkatársával beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Aktuális – Nehéz időszakban is kitart a Diakónia Keresztyén Alapítvány

Manapság kevesebb szolgálatot tudnak teljesíteni a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársai. A nehéz időszak ellenére az otthoni betegápolást lehetőségeikhez mérten elvégzik, és segítséget nyújtanak azoknak, akik igénylik. Dr. Sárosi Arthur ügyvezető igazgató számol be a mostani helyzetben végzett szolgálataikról.

Riporter: Bálint Enikő

Aktuális – Magyar bölcsőde és óvoda indult Marosludason

Új magyar bölcsődét és óvodát indítottak Marosludason. Az intézményt magyar állami támogatással az Erdélyi Református Egyházkerület építtette a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében. A folytatásban Czirmay Csaba Levente, marosludasi református lelkipásztorral beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kiss Gábor

Vasárnapi beszélgetés – Erőszakmentes kommunikáció

„Ahhoz hogy az emberben el tudjon mélyülni a másik ember értékességének a teljes átélése, ahhoz sok alázat kell. És ez az, azt hiszem, ami a leglassabban alakul ki az emberben” – mondta dr. Rochlitz Zsuzsa erőszakmentes kommunikációs-tréner, családterapeuta, – mentálhigiénés szakember, akivel erről a kommunikációs formáról beszélget Janicskó-Mihály Noémi.

Aktuális – A fehér bot nemzetközi napja

Ma van a vakok és gyengénlátók nemzetközi napja. Célja, hogy felhívja figyelmünket a látássérültek sajátos helyzetére és odafigyelésre késztessen, mely által ők is teljes értékű életet élhetnek. Kovács Tamás Székelyudvarhelyen született. Nem látta maga körül a világot, viszont annál jobban érzékelte. Szüleivel Budakeszire, majd Budapestre költözött, hogy anyanyelvén tanulhasson tovább. Jelenleg Székelyudvarhelyen él és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet elsőéves hallgatója. Az ő történetét hallhatják.

Riporter: Bálint Enikő

Aktuális – Új helyszínen az Életfa Családsegítő Egyesület

Új helyszínre költözött az Életfa Családsegítő Egyesület. Kihívás szociális és kulturális programokat szervezni az egyesület munkatársainak ebben a vírushelyzetben. Legfontosabb a biztonság, így az online térbe való átköltözést is tervezik. A részletekről Deme Ilonával, az Egyesület elnökével beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Aktuális – A szeretet hidakat építhet

Az elmúlt hétvégén zajlott a Szeretethíd, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány programja. A vírushelyzet ellenére az önkéntes napokat több helységben is sikerült megszervezniük a Kárpát-medencében. A Szeretethíd főkoordinátorával, Győri Judittal beszélgetünk az önkéntes napokról.

Riporter: Bálint Enikő

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.