Az adventi várakozás időszakában a Zenélő köntös négy részletben mutatja be azt a Beethoven művet, amelyet a szerző minden alkotása közül a legnagyobbra értékelt: a Missa Solemnist.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Az adventi várakozás időszakában a Zenélő köntös négy részletben mutatja be azt a Beethoven művet, amelyet a szerző minden alkotása közül a legnagyobbra értékelt: a Missa Solemnist.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Könnyűzenei műsorunk mai vendége Bertóti Johanna, akivel a nemrég megjelent Almából ki, körtébe be című verseskötetéről és mellékelt zenei CD-jéről beszélgetünk.
Szerkesztő: Bíró Hunor
Áhítat – Zsidokhoz írt levél 13. fejezetéből az 1-2-ik versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilonai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Szent Gellért Kiadó és Nyomda kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Krisztus levele vagytok című könyvből, a második a Krisztus Levle vagytok című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Áhítat – Kolossébeliekhez írt levél 3. fejezetéből a 18. verstől egészen a 4. rész első verséig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Petróczi Szabolcs a magyarországi Bagaméri Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Dési Református Egyházközséggel ismerkedtünk, ebben volt segítségünkre mai műsoruk vendége Szilágyi Róbert a Dési Református Egyházközség lelkipásztora.
Takács Béla: Mesterségek és foglalkozások a Bibliában című könyv alapján, ma a pallér foglalkozással ismerkedtünk, bemutatta Hajdó Tímea a Kendilonai Református Egyházközség lelkipásztora.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Áhítat – A Habakuk próféta könyve 2. fejezetéből a 1-4-ig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilonai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Biblos könyvesbolt könyveit bemutatta Veress Miklós a Református Sajtóközpont iratterjesztésének munkatársa.
A Szentírás emberei címmel Lőrincz István református lelkipásztor írásából, Barnabás Dávid című részt felolvasta Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Áhítat – Dániel próféta könyve 4. fejezetéből a 16-34-ig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Petróczi Szabolcs a magyarországi Bagaméri Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Szent Gellért Kiadó és Nyomda gondozásában megjelent Gyökössy Endre: Krisztus levele vagytok című könyvből, a második fejezetből az Isten Fiai című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Áhítat – Dániel próféta könyve 3. fejezetéből a 1-25-ig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Petróczi Szabolcs a magyarországi Bagaméri Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Műsoruk vendége Lörincz István a Marosvásárhely Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztora, aki a Covid-19 vírussal kapcsolatos élményeit osztotta meg velünk.
Takács Béla: Mesterségek és foglalkozások a Bibliában című könyv alapján, ma a napszámos foglalkozással ismerkedtünk, bemutatta Hajdó Tímea a Kendilonai Református Egyházközség lelkipásztora.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Áhítat – Pál Kolossébeliekhez írt levél 2. fejezetéből a 1-15-ig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Petróczi Szabolcs a magyarországi Bagaméri Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Az Evangéliumi könyvkiadó könyveit bemutatta Babos Márton a kiadó munkatársa.
A Szentírás emberei címmel Lőrincz István református lelkipásztor írásából, Báruk című részt felolvasta Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Áhítat – Lukács evangéliuma 15. részének a 4. verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Pataki Levente a Marosvécsi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Szent Gellért Kiadó és Nyomda gondozásában megjelent Gyökössy Endre: Krisztus levele vagytok című könyvből, a második fejezetből az Ismerjük a Sátán Szándékait című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Áhítat – Lukács evangéliuma 7. fejezetéből a 4-7-ig terjedő versek, valamint a 9. vers alapján szólt hozzánk Isten igéje, Pataki Levente a Marosvécsi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Takács Béla: Mesterségek és foglalkozások a Bibliában című könyv alapján, ma a lévita foglalkozással ismerkedtünk, bemutatta Hajdó Tímea a Kendilonai Református Egyházközség lelkipásztora.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád