Agnus Rádió

Aktuális – Rákellenes világnap

Ma van a rák elleni küzdelem világnapja. Ennek margójára Aczél Dóra ráktúlélő mesélt betegségéről és gyógyulásáról. Aczél Dóráról hallhattak már, mint A fájdallam című könyv szerzőjéről, tábor szervezőről, családanyáról és a végsőkig optimista nézőpontok képviselőjéről. A következő percekben vele beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Credo 2022-02-03

Áhítat: Pál apostol kolossébeliekhez írt levele 4, 7-9-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje Katonáné Varga Olga a Zsákai és a Furtai Református Egyházközségek lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó gondozásában megjelent Sándor Endre: Az Úrnak szentelt élet – Sámuel próféta élete és üzenete című könyve, amelyből az Isten megváltoztatta Saul szívét című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Aktuális – Magyar rejtvényfejtők napja

Csatlós János szenvedélye a rejtvénykészítés. Amióta megtanult írni, olvasni, azóta érdekelte a rejtvények világa. 1985-ben készítette el első saját rejtvényét. Erről a szenvedélyéről, legelső élményéről beszélgetünk vele a magyar rejtvényfejtők napján.

Riporter: Bálint Enikő

Keresztyén élet 2022-02-02

Áhítat – János evangéliumának 10. fejezetéből, a 27-28-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje, Pataki Levente a Marosvécsi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Beliczai Angéla “Engem Várnak a szigetek” Molnár Mária tizenöt éve a pápuák között című könyvéből, A régi ellenség imádkozikHalászbabonákVámtörvény, és Selam elküldi második feleségét című részeket felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Credo 2022-02-02

Áhítat: Pál apostol kolossébeliekhez írt levele 4, 2-6-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje Katonáné Varga Olga a Zsákai és a Furtai Református Egyházközségek lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó gondozásában megjelent Sándor Endre: Az Úrnak szentelt élet – Sámuel próféta élete és üzenete című könyve, amelyből az Isten megváltoztatta Saul szívét című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Aktuális – Szerzetesek világnapja

Ma van a szerzetesek világnapja, amelyet II. János Pál pápa tett ünnepnappá 1997-ben. Ez alkalomból Tibor testvér kolozsvári ferences szerzetessel beszélgetünk a szerzetesi életről és az elhívásáról.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kolozsvári Ferences templom Facebook oldala

Keresztyén élet 2022-02-01

Áhítat – Máté evangéliumának 3. Fejezetéből, a 13-17-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje, Gede Csongor a Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Nők a Bibliában sorozatban ma Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának segítségével egy újabb bibliai női szereplővel ismerkedünk meg, aki nem más, mint Lídia.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Credo 2022-02-01

Pál apostol kolossébeliekhez írt levele 3,18 és 4,1 alapján szól hozzánk Isten igéje Katonáné Varga Olga a Zsákai és a Furtai Református Egyházközségek lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó gondozásában megjelent Sándor Endre: Az Úrnak szentelt élet – Sámuel próféta élete és üzenete című könyve, amelyből az Ezennel felkent téged az Úr  című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Keresztyén élet 2022-01-31

Áhítat – 2 Krónikák könyve 27, 1 – 6 terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Evangéliumi könyvkiadó könyveit bemutatja Babos Márton, a kiadó munkatársa.

Lőrincz István református lelkipásztor Pál apostol körüli emberek című írásából, az Filemon című részt felolvassa Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.