Agnus Rádió

Credo 2023-12-05

Áhítat- A Jelenések 22 fejezetéből a 10 -12 terjedő verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Pataki Levente, a Bogdándi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kiskunfélegyházi Parakletos Könyvesház kiadásában megjelent Ódor Fanna: Szívöltöztetés Adventi visszaszámláló című könyvből az Ő az Út című részt felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

S.O.S – Csemete óvoda

Mai SOS rovatunkban a Csemete óvodával ismerkedünk, ebben lesz segítségünkre Lészai Emőke, az óvoda igazgatója. Hallani fogunk az idén Kolozsváron megszervezett ovi olimpiáról és paralimpiáról is, a Csemete alapítvány rendezésében, erről Lészai Lehellel az alapítvány elnökével beszélgetünk.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Keresztény Élet 2023-12-04

Áhítat- Ézsaiás próféta könyve 59 fejezetéből a 20 vers alapján szólt hozzánk Isten üzenete Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Keresztyen hírek a nagyvilágból és itthonról, Ferencz Amália tolmácsolásában.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből A Gonoszt jóval győzd meg című részt felolvasta Nagy Márta, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Credo 2023-12-04

Áhítat- A Jelenések 3 fejezetéből a 10 és 11 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Pataki Levente, a Bogdándi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kiskunfélegyházi Parakletos Könyvesház kiadásában megjelent Ódor Fanna: Szívöltöztetés Adventi visszaszámláló című könyvből a Szívöltöztetés című részt felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Nők elleni erőszak

November 28-án a Koffer kávézóban, könyvesboltban kerekasztal beszélgetésre került sor, melyben a bántalmazott nőkről, valamint a családban történő erőszakról volt szó, a témával kapcsolatosan az eseményről a szervezőt, Sebestyén Erika szemorvost, mentálhigiénés szakembert kollégánk rádiónk munkatársa, Szecsődi Árpád kérdezte.

Riporter: Szecsődi Árpád

Credo 2023-12-02

Áhítat- A Korinthusbeliekhez írt első levél 11 fejezetéből a 26 vers alapján szólt hozzánk Isten üzenete Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Imádkozzatok és buzgón kérjetek – Bibliai tanítások az imádság erejéről című könyvből Segítsünk másokat is az imádkozásban című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

15. Kommunikációs Napok

Idén December 8 és 9-én kerül megrendezésre a 15. Kommunikációs Napok szakmai konferencia. A szervezői csapat Protokollért felelős koordinátorával, Müller Ágnessel beszélgettünk a rendezvény részleteiről, a meghívottakról, a szervezői csapatról. Ezek után pedig a szervezői csapat másik két tagját is sikerült elcsípnünk egy-két kérdésre.

Riporter: Albert Mária

Credo 2023-12-01

Áhítat- Péter apostol második levele 3 fejezetéből a 13 – 15 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten üzenete Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Imádkozzatok és buzgón kérjetek – Bibliai tanítások az imádság erejéről című könyvből Segítsünk másokat is az imádkozásban című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.