Agnus Rádió

Zenélő Köntös – Kerek számok bűvöletében

A Zenélő köntösben a 65-tel végződő évekkel folytatódik a Kerek számok bűvöletében sorozat. Alekszandr Glazunov és Edgar Varèse mellett Albert Schweitzerre, arra a lelkész, teológus-orgonaművészre emlékezünk, akinek minden lépését az Élet tisztelete irányította és akit áldozatos orvosi tevékenységéért béke Nobel-díjjal tüntettek ki.

Szerkesztő: Nagy Ibolya

Keresztény Élet 2025-06-18

Áhítat- a Pál apostol Efézusbeliekhez írott levele 6 fejezetének a 1-4 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Gede Csongor, a Kolozsvár Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Hampel Polyxena: A Halhatatlan betűk Tótfalusi Kis Miklós Élete című könyvből A Történelem közbeszól és a Magyar Biblia Kinyomtatásának Története című részt felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Credo 2025-06-18

A János evangéliuma 6 fejezetének a 16 – 21 terjedő verse alapján áhítatot mondott Oláh Mátyás, a Kisbácsi Református Egyházközség lelkipásztora

Az Evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Joachim Langhammer: Példázatok, igaz történetek bibliai igazságok megvilágítására című könyvből Oliver Cromwell és egy bátor asszony című részt felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Keresztény Élet 2025-06-17

Áhítat- a 8 Zsoltár versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Gede Csongor, a Kolozsvár Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi református Egyházkerület püspökével, Koloumbán Vilmos Józseffel a vizitációról és az oktatási intézmények vizitációjáról az Üzenet egyházi lap föszerkesztője, Somogyi Botond beszélgetett.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

150 évről mesél a gyalui refomátus templom

150 éves a gyalui református templom. Ez alkalomból Ft. dr. Kolumbán József Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. Ennek apropóján beszélgetünk Nyeste László Csaba Attilával, a Gyalui Református Egyházközség parókus lelkipásztorával, valamint a hálaadó istentiszteletből is hallhatnak egy kis részletet.

Riporter, szerkesztő: Bálint Enikő
Fotó: Pilbáth Kincső

Credo 2025-06-17

Ézsaiás próféta könyve 59 fejezetének a 1. és 2. verse alapján áhítatot mondott Oláh Mátyás, a Kisbácsi Református Egyházközség lelkipásztora.

Az Evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Joachim Langhammer: Példázatok, igaz történetek bibliai igazságok megvilágítására című könyvből A Fejetlen Kígyó című részt felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Albert Melinda festménykiállítása

Június 12-én, csütörtökön került megnyitásra Albert Melinda festménykiállítása. Melinda egy autóbalesetet szenvedett amely után újból megtanult járni és beszélni is. A baleset után az ecsetet is ismét felemelte és azóta is folyamatosan alkot. A kiállítását a Györkös Mányi Albert Emlékházban lehet megtekinti június 16 és 17-én 13-17 óra között. Mai aktuális összeállításunkban Kós Katalinnal, az emlékház vezetőjével és Albert Melinda művésznővel beszélgetünk.

Riporter: Albert Mária

Credo 2025-06-16

Bírák könyve 16 fejezetének a 28—31-ig terjedő versek alapján áhítatot mondott Oláh Mátyás, a Kisbácsi Református Egyházközség lelkipásztora.

Az Evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Joachim Langhammer: Példázatok, igaz történetek bibliai igazságok megvilágítására című könyvből A Megsütött Biblia című részt felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Credo 2025-06-14

Áhítat – A Máté evangéliuma 6 fejezetének a 5 és 6 verese alapján szólt hozzánk Isten igéje Gede Csongor, a Kolozsvár Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Joachim Langhammer: Példázatok, igaz történetek bibliai igazságok megvilágítására című könyvből Johannes Roos prédikációi című részt felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó – Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.