Agnus Rádió

Lepkék és hangyák szimbiózisa a Puck bábszínházban

Különleges új bemutatóval jelentkezett nemrég a Puck bábszínház. A teátrum román és magyar tagozata most közösen hozott létre egy előadást, amelyben szavak helyett hangutánzással és mozgással mutatják be, hogyan élnek egymás mellett egy különleges lepkefaj egyedei és a vöröshangyák közössége. Az egyedi szimbiózis története egyúttal rólunk, román és magyar emberekről is tanulságos történetet mesél el. Erről beszélgettünk az alkotói csapat magyar tagjaival.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

KMDSZ Mentorprogram

Idén 8. alkalommal indítja útjára az elsőéves egyetemisták számára tervezett mentorprogramját a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. Ez alkalomból beszélgettünk Sándor Anna-Andrea koordinátorral, vagy más néven a mentorprogram jelenlegi anyukájával, aki elmondta nekünk, hogy miből áll egy ilyen program, milyen változásokat látott ő az évek alatt és hogyan zajlik, zajlott a jelentkezés, hiszen annak első fordulója november 4.-én este lezárult. A következőkben a vele készített beszélgetésünket hallhatják.

Riporter: Albert Mária

Please follow and like us:

Egy pillantás a zsidó kultúrára – 9. Kolozsvári Zsidó Napok

Idén is várja az érdeklődőket a Kolozsvári Zsidó Napok programsorozata. A november 2-5. között megrendezett események sorát szombat este nyitották meg, a következő három napban pedig színes zenei és kulturális programok közül válogathatnak az érdeklődők. Minderről Deák Andrea főszervezőt kérdeztük a megnyitó előtti percekben.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Nemsokára indul a 9. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Idén is várja a nézőket az Interferenciák nemzetközi színházi fesztivál. A november 3-17. között megrendezésre kerülő tizenöt napos fesztivál programjában idén tizenöt társulat szerepel, témája pedig 35 év a rendszerváltás óta. A fesztivál idei programjáról Pászka Gáspárt, a teátrum sajtófelelősét kérdeztük.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

XVI. Egyházzenei konferencia – Szenci Molnár Albert Emlékkonferencia

Zenés áhítatra hívta a közönséget a BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar 2024. október 22-én, az Evangélikus-Lutheránus Templomba. Az esemény a XVI. Egyházzenei konferencia és a Szenci Molnár Albert Emlékkonferencia nevet viselte, megemlékezve a híres magyar református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító születésének 450. évfordulójára is. A következőkben dr. Péter Évával, a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar egyetemi docensével beszélget Bálint Enikő.

Please follow and like us:

LEMD hajrá!

Lezárult a jelentkezés a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázatra. A benevezett zenekarokat, együtteseket a Legszebb Erdélyi Magyar Dal gála estjén hallhatják november 7-én. A pályázat egyik fő célja, hogy felhívja a magyar zenekarok figyelmét az anyanyelven való alkotás fontosságára, értékes díjakkal bíztassa őket a benevezésre és lehetőséget teremtsen, hogy a legjobb dalokat megalkotó zenekarok méltó körülmények között bemutatkozhassanak a nagy közönségnek. Ők adtak szárnyakat annak idején a Bagossy Brothers Company zenekarnak. A továbbiakban Kovács Lilla főszervezővel beszélgetünk a pályázatról és LEMD gála estjéről.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Bánk Bán

Október 31-én 18:30 perctől kerül először bemutatásra Erkel Ferenc színpadra írott Bánk Bánja a Kolozsvári Magyar Operában. Az idei évad Bánk Bánja azért különleges, mert új díszletek és jelmezek mellett új hangok is felcsendülnek majd a híres operában, emellett pedig Vidnyánszki Attila, a Budapesti Nemzeti Színház főigazgatójának rendezésében kerül bemutatásra a darab. A tegnap tartott sajtótájákoztató után néhány kérdés erejéig mindkét igazgatót sikerült elcsípnünk. Először a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóját, Szép Gyulát hallhatják, majd az opera rendezőjét és a Budapedsti Nemzeti Színház főigazgatóját, Vidnyánszky Attilát.

Riporter: Albert Mária
Fotó: magyaropera.ro

Please follow and like us:

25 éves a Református Talentum Iskola

25. Születésnapját ünnepelte a Kolozsvári Talentum iskola. Ebből az alkalomból szerveztek szakmai konferenciát október 18-19-én, amelyen a szülők, tanárok és meghívottak különböző szemszögekből járták körbe az oktatás témakörét. Az egyik meghívott előadó Dr. Berszán Lídia egyetemi docens, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet, Szociális Munka Tanszék oktatója volt, aki a Szülők és az iskola közötti együttműködésre beszélt a jelenlévőknek. Vele beszélgetünk mai Aktuális rovatunkban.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Visszhang Kórus

A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar karának kórusa sok éve jött létre, és azóta igencsak sok élményben volt részük. A neve Visszhang kórus és a következőkben Molnár Botond karnaggyal beszélgetünk a kórus múltjáról, jelenéről és az október 12-én megrendezett Kórusok Éjszakájáról is szó esik.

Riporter: Albert Mária

Please follow and like us:

Forradalmi emlékhelyek nyomában Farkas Györggyel

Október 22-én a kolozsvári ’56-os emlékhelyekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők egy vezetett városi sétán. Az résztvevőket Farkas György nyugalmazott vegyészmérnök, egyetemi tanár vezette, aki az 1956-os forradalmat diákként élte meg. A csoport a Sétatéri 1956-os emlékműtől indulva bejárta a jelentősebb kolozsvári 1956-os emlékhelyeket. Mindezek előtt a tanár úr rádiónkkal is megosztotta a forradalomhoz kötődő emlékeit, gondolatait, a beszélgetést pedig Dsida Jenő versének egy részletével zártuk.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.